Túrabeszámolók


Tátika-Rezi

janneszTúra éve: 20062007.10.29 19:24:33
Tátika-Rezi Hosszú Két Várút (2006. augusztus 12.)

Táv: 43,3km
Szint: 870m

Reggel 4:30-kor keltem, majd 5:30-kor indultam Balatonakarattyáról autóval. A Balatont a déli oldalról kerültem, ami ugyan hosszabb, de egyszerûbb megközelítését jelentette a zalaszántói rajtnak. Zalaszántón a rajtként szolgáló iskola könnyen felismerhetõ volt tájba nem illõ, modern-szocreál formájáról, így nem kellett sokat keresgélnem. Némi ügyintézés után végül bejelentkeztem a rajtnál.

7:10-kor el is rajtoltam, útravalóul egy darab almát kaptam, amit hamar el is fogyasztottam, már az elsõ métereken, hogy ne kelljen sokáig cipelnem. Ezután nem sokkal még Zalaszántón belül eltévesztettem az utat, kicsit többet mentem, mint kellett volna, meg többször megálltam tájékozódni. Ezért az elsõ részidõm nem sikerült valami fényesre, de nem baj, végülis az idõ úgyis csak másodlagos. A faluból kiérve szép volt a táj a reggeli ködfoltokkal.

A sztupa után gyorsan lehetett haladni, mert elõttem is mentek, mögöttem is jöttek, elõztek is, így nem nagyon kellett az útvonalra figyelni. Tátika várához az elsõ komolyabb emelkedõ, itt el is eredt az esõ, de hamar abbahagyta. Tátikáról lefelé dzsungel, helyenként embermagasságú gaz, bokrok, csalán, kidõlt fák, miegyebek. A Fekete-tó pici, de vadregényes.

Kiérve az erdészeti útra, koncentráltam a jelzésekre, mert itt volt az elválás a 15km és a többi táv között. Nem sikerült, túlmentem, majd vakon haladtam egy erdei úton, ami egy tisztásra vezetett, itt megérzés alapján átkeltem a tisztáson. Nem kellett volna. A turistatérképet elõvéve sikerült meghatározni a pozícióm (a tisztás jellegzetes formája alapján), természetesen pont a másik végén voltam, mint kellett volna. Visszatértem a kijelölt útra, szerencsére csak ezután jött a következõ ellenõrzõ ponz, ami egy papírra vetett szám volt egy „rémisztõ" fánál.

Itt hosszú sík mezei szakaszok voltak, majd egy, a tátikainál erõsebb emelkedõ Rezi várához, ez egy nagyon szép erdei szakasz volt, a fárasztó emelkedés mellett. Itt ismét eleredt az esõ, jobban az elõzõnél, fent a várban fel is húztam az esõkabátot, és az esõvédõt a hátizsákra. Utána el is állt.

Lefelé az út már nem volt annyira szép, murvás kocsiút, német rendszámú quad-osok kerülgettek(úgy tûnik náluk már nem lehet, ezért idejönnek "keletre", ahol mindent szabad). Innét vált kissé unalmassá a túra. Reziben kéktúra pecsétet kellett kérni a kocsmában, itt pecsételtem a váras igazoló füzetbe is. Jó minõségû a pecsét.

Utána egy darabon a kék jelzésen mentem a Zalaszántó-Keszthely mûútig, itt az összes további túrázó eltûnt a környékemrõl, mert a középtávon mentek, ettõl kezdve embert nem láttam a túrán a továbbiakban (a kivételeket majd jelzem). Onnan szalagozás, elõször egy napraforgó táblában (szalagok a napraforgókra erõsítve), utána egy teljesen keresztbe kasul benõtt árokban bozótharc az ágakkal, késõbb egy lágy talajú szántás, egy végtelennek tûnõ gyümölcsös, majd ismét virtuális pontõr (szám).

Vindornyalak elõtt ismét eleredt az esõ, megint kicsit jobban, kicsit hosszabb ideig, mint eddig. A faluban lakodalmas zene szólt az egyik házban, majdnem az egész településen lehetett hallani. Egy autó ment el mellettem, késõbb a falu vége felé jöttek vissza. Kérdezték merrre jutnak Vindornyaszõlõsre. Mondom, vagy arra amerre én, de az valószínû a jelenleginél sokkal rosszabb földút, vagy vissza a mûúton, egy nagyobb kerülõvel. Családdal vannak inkább a mûutat választják. Jó, fájdalmas búcsút vettünk egymástól, én mentem tovább a földúton. Egy kis idõ múlva megint autó, jönnek vissza, mégis inkább a kalandot választották, kérdezik, hogy elvihetnek-e. Nem. Úgy tûnik sikerült továbbjutniuk, mert többet nem láttam õket. Mentem tovább, az esõ elállt, majd Vindornyaszõlõs körül ismét eleredt most még erõsebben, és még tovább, mint eddig. Farmernadrágom csupa víz lett, ráadásul jelentõs oldalszél is fújt. A sok egyenes után végre egy 130 fokos jobb kanyar, kis emelkedõ, a bányához vezetõ aszfaltút, majd a bánya elõtt balra be az erdõbe, keskeny, kacskaringós erdei út, néhol pici patak mellett/át, ismét jelentõs emelkedés, esõ továbbra is esik. A hegytetõ közelében bazaltsziklák, kövek: a túra szerintem leglátványosabb része. Sajnos sötét is volt, meg esett is, meg fáradt is voltam, ezért fényképezéssel nem kísérleteztem. Hegytetõn még feljebb kellett mászni a csúszós, vizes köveken és ott volt az utolsó ellenõrzõ pont, két lány egy sátorba bezárkózva az esõ elõl.

Innen még egy kis emelkedõ, majd ismét végtelennek tûnõ egyenes szakaszok, Zalaszántó elõtt ismét aszfalt, itt egy tanyáról kiszökött földszintes kutya próbált meglehetõsen vehemensen inzultálni, de csúnyán nézhettem rá, mert végül eloldalgott. Néha futottam (érdekes, hogy itt már jobban esett a lábaimnak, mint a gyaloglás), hogy megnyomjam a végét, majd végül 9:19-es idõvel értem az iskola elé a célba.

Nem mondom, hogy nem fáradtam el. Egy idõre lemondtam a 100-as túrák terveirõl. Mindenesetre Sümegre már nem volt kedvem elmenni várat nézni, de azért Zalaszántón meglátogattam a Tátika presszót a kéktúra pecsétért a váras igazolólapra.

Képek és beszámoló