| -balazs- | Túra éve: 2004 | 2005.04.12 14:51:00 |
|
|
Kedves Örököseim!
Sajnos az örökösödési folyamatot egy idõre napolni kell. Túléltem a Piros 85-öt ami valójában 87 kili volt de mert a mi piros jelzés értelmezésünk kicsit sajátos, így bõven túl voltunk a 90-en.
Nem mentünk hajtós tempóban. Dömösön és Nagykovácsiban zsíros kenyereztünk, Dobogókõn kóláztunk, ötvennél pedig vagy negyed órát üldögéltünk egy tányér gulyás fölött. Ez persze azt is jelenti, hogy a 11:25-ös összidõ nem feltétlenül a futótempót tükrözi de a lényeg az, hogy nem hajszoltunk idõtervet.
Öten vágtunk neki a távnak, mint ahogy ákibácsi említette. Ebbõl ketten Bécs-Budapesteztünk. Ebbõl is adódott a többszörös dézsávû érzésem. Itt vagyok az erdõben ákibácsival, túrázunk, és már az elsõ kiliknél fejreállással küzdünk. Volt már ilyen párszor idén. :-)
De a fáradtság rögtön az elején beállt egy tompa és elviselhetõ szintre. Dobogókõre, ami 36 kili, jobb állapotban érkeztem mint vártam és a gulyás ötvennél pont akkor jött amikor éreztem, hogy fogyogat a kakaó.
Andris (aka alow) pedig mindent megtett, hogy életben tartson minket. Pihenõknél zsíroskenyérért és cukros löttyökért rohangált és futás közben folyamatosan tömött minket. Amúgy ez egy fontos lecke volt számomra. Megtanultam, hogy sokkal többet és sokkal rendszeresebben kell enni egy ilyen hosszú futáson. Sõt, majdhogynem érdemes magamba erõltetni a kaját, még akkor is ha semmim se kívánja. Amit ettem bennem maradt, gyomrom teljesen jól bírta és ez is egy nagy plusz. Ez jelzi, hogy elég lassú volt a tempó ahhoz, hogy az emésztésem még bírja.
A tempó, számomra, igazából csak hatvan után változott. Andrissal ketten maradtunk és Andrásból ez egy lényegesen gyorsabb tempót késztetett ki. Vagyis inkább az történt, hogy a tempó maradt csak én fáradtam el nagyon. Hatvantól nyolcvanig eléggé kemény tempóban mentünk és csak a végén kértem, hogy vegyünk vissza mert megint a borulás határára jutottam.
Ez a futás két nagyon fontos dologra tanított. Az egyik az amit az evésrõl írtam. A másik pedig, hogy a végén sokkal több erõ maradt bennem mint hinném mert korábbi tempóimhoz képest veszett száguldást tartottunk a végén. Ehhez persze kellett egy olyan partner aki elég szépen húz de az adottság bennem van.
A vége azért nem volt a legtökéletesebb. Egyértelmûen túlhajtottam magam és ismét megtapasztalhattam a hidegrázás nem mindennapos élményét. Lemerültem és kiürültem. Egy liter forró tea, egy kávé két virsli és egy csomó kóla helyre rakott annyira, hogy haza tudjak menni de azért elõvettem otthon egy lázmérõt. Nem lepett meg az, hogy 38.0-t mutatott. Egy kis kálcium, egy kis amino sav és egy kevés c vitamin elég jól helyrerakott. Ezt annyival toldottam meg, hogy ma egy fél délutánt áztam a Lukácsban.
Izomlázam nincs és bár fáradt vagyok, úgy érzem, hogy ma is ki tudnék menni futni.
Larzennek, Tapírnak, Ákinak és Andrisnak köszönöm a tegnapit. És minden ígéretemmel ellentétben mégsem dobom a cipõmet a kukába és akár még túrázni is elmehetnénk valamikor. :-)) |
| |
