Túrabeszámolók


Pata-túra 32/14/6 (Nagy-túra/Kis-túra/Mini-túra. Olimpiai 5Próba rendezvény)

permaggieTúra éve: 20072007.11.21 19:07:10
Pata-túra 32

Ez a túra tényleg csodálatos volt,és úgy indultunk neki,hogy abszolút nem tudtuk,mire vállalkozunk.Mi még a kis családommal-azokhoz képest,akik évek óta mennek- kezdõ túrázoknak számítunk.A Lábatlan 15-ön indultunk elõször,és ez volt a 9. túránk,amin résztvettünk.
Ezen a túrán a 32 km-es Nagy-távot választottuk,mivel mentünk már 28-at(normál körülmények között),és úgy gondoltuk,ezt is bírni fogjuk.(Így utólag visszatekintve merész vállalkozás volt).

Rutintalan túrázókként a párom is és én is farmerban,edzõcipõben vágtunk neki,csak a kisfiúnkon volt valamivel vastagabb nadrág.Megmondom õszintén gondoltuk,hogy lesz valamennyi hó,de hogy lábszárig érõ,arra nem számítottunk....Pesten sem volt.
8 órakor indultunk,és az 1. ell.pontig(Vár)simán ment minden.
Igaz csúszott az út,de arra nem számítottam,hogy a dombról lejõve a kerítés mentén hanyatt fogok esni.Ekkor megijedtem,hogy mi lesz velem,ha egy meredekebb emelkedõn-lejtõn kell majd közlekednem.De szerencsére ahogy a kocsiútról letértünk,és egyre magasabbra jutottunk a Havason,egyre több hó borította az utat,ami jól tapadt,és ez megkönnyítette a helyzetemet.Így is nagyon kellett vigyáznom,hogy a lábam ki ne csússzon alólam,és ez nagy terhet rótt az izomzatomra.
Hamarabb is fáradtam el,mint a többi túra során,de mégis élvezettel meneteltem.Talán a hó lehetett az oka.Olyan hatással volt rám,és ahogy elnéztem más túratársaimra is,mintha újra gyerekek lettünk volna.
Volt aki belefeküdt a hóba,és úgy fényképeztette magát.Volt aki hógolyót gyúrt.A kisfiam is nagy élvezettel taposott a neki térdig érõ fehérségben.Mi is elõvettük a kamerát.
Az élvezetet leszámítva ez egy nehéz szakasz volt,és a Várhoz képest a 2. ell.pont egy fényévnyi távolságra lévõnek tûnt.Az itt kapott keksz viszont nagyon jól esett,mert én még nem reggeliztem.
A Gyepes-völgynél lévõ ponthoz 1/4 órával a zárás elõtt értünk,így próbáltunk belehúzni,nehogy a többi bezárjon elõttünk.Más túristatársakkal is összefutottunk.
Volt akikkel a túra során többször is,mert hiába hagytak le minket,késõbb szembejöttek velünk,mert eltévedtek.Egyszer mi is túlmentünk 10 méterrel,de idejében észrevettük,hogy rossz az irány.Menet közben elgondolkoztam azon,hogy azok,akik nem látnak tovább az irodájuk-lakásuk ablakából 50 m-nél,Õk el sem tudják képzelni,hogy milyen szépek a hegyek ebben az idõszakban,és milyen élményt nyújthat egy ilyen kirándulás.
Szeretem ezt csinálni.Szeretem,amikor ismerõst látok(mert már van egypár),és egymásra köszönünk.Szeretem,ha ismeretlenek rámköszönnek,és a rutinos túrázók azt is hozzáteszik,hogy "Jó utat",vagy valami hasonlót.Jól esik.Volt aki gratulált,hogy milyen jól bírom az erõltetett menetet felfelé,holott nekem kellett volna gratulálnom,mert Õ bringával ment fel ott,ahol én csak gyalog.De tudom,hogy Õ nem ma kezdte,és az "ilyenek" értékelik a mások teljesítményét.(ez egy másik túrán volt).

Szóval visszatérve elértük a köv. ell. pontot(János vára),ahol a fehér szakállas pontõr azt az infót adta,hogy a túristaház röpke 3 km-re van.Nekünk úgy tûnt,hogy volt az 6 is,vagy csak a terep nehézsége miatt,nem tudom.A zoknink már csurom vizes volt,nekem a nadrágom is térdig.Mondtam is a páromnak,hogy a pótnadrágját,amit váltásra hozott,én fogom felvenni.
Végre elérkeztünk a várva-várt túristaházhoz,ahol már nagyban folyt az eszem-iszom.Ínycsiklandozó falatok,forró tea,forraltbor várt minket.Nem maradtunk sokáig,mert a kisfiamnak fázott a lába a vizes zoknitól,így újra nekiindultunk.
Beállt nála a holtpont.Fázott.Fájt a lába,én pedig nekiálltam kiabálni,hogy ne csinálja a mûbalhét,mert nem akarok éjfélre visszaérni.Mondtam neki,hogy maradjon ott,majd felküldetek érte,(persze nem gondoltam komolyan).Volt is lelkiismeretfúrdalásom.Az olyan rutinos túrázók,mint piedcat,aki 2 hét alatt futott 65 km-t,még Õ is azt írta,hogy nehéz túra volt,és megérezte a lába,akkor mit szóljon az én 10 éves kisfiam.Ha én ezt elõre tudom,csak a 14-en indultunk volna.

Szerencsére hamar túlesett a nehezén és az édesapjával(akinek a térde fájt)kissé lemaradva,de jöttek utánam.Tót-hegyesre felmenni nem volt egyszerû.Többször sikerült hasraesnem a hóban.Lefelé pedig majdnem szabályos spárgákat produkáltam.Próbáltam a faágakban kapaszkodni,mert többen is jöttek felfelé,és nem akartam senkivel összeütközni.Innentõl inkább már lefelé vezetett az út.Hogy ne csúszkáljak,inkább kocogóra vettem az iramot.
A 7.ell.ponton túl már a sárral kellett megküzdenünk.Ha visszagondolok,hogy az elején még mondogattam,hogy ne menjünk bele a hóba,nehogy vizes legyen a cipõnk,itt pedig már semmi nem számított.Az sem,hogy 2 kg sár van a cipõnkön lábanként.
Nem tehettem mást,átadtam magam az élvezetnek,a kisfiam is nagyokat kacagott.
A következõ ell.pont,amire emlékszem a Danka-pataknál volt(9.).Itt a bácsika mondta,hogy a szintidõt megemelték 9 órára.Ennek örültünk,mert így is csak épphogy beértünk.Ekkor már teljesen besötétedett,közel 5 óra volt.A pincesor végén lévõ 10. ell.pontot meg sem találtuk,de nem is bántam,mert alig vártam,hogy a vizes-sáros hacukát levegyem végre magamról.
Ezután megérkeztünk az iskolához,ahol megkaptuk az okleveleket,és mindegyik jelvénybõl vehettünk egyet,hisz mi is 3-an voltunk.Falatozgattunk még a megmaradt zsíroskenyérbõl,és teából.Átöltöztünk és indultunk haza Pestre.

Megérte elindulni ezen a nem mindennapi túrán.Köszönet a szervezõknek ezért és a színvonalas ellátásért.Gratulálok minden résztvevõnek.

permaggie

2007.11.21.