Ha már Vaddino megemlékezett "egy úriemberrõl, akivel sörökröl beszélgettek", akkor talán eme úriember szemszögébõl is egy rövid beszámoló :-)
Reggel némileg álmosan, de dupla adag izolöttyel, lámpával felszerelkezve neveztem a piros 35-re. Az álmosság érthetõ, hiszen 6:30-kor már túl voltam a nevezésen, ekkor még elmentem az autóhoz, hogy bakancsra cseréljem a félcipõmet -- aztán némi hezitálás után maradtam a félcipõ mellett. Az igazolófüzetre került 6:40-es rajtidõt azért nagyjából sikerült tartani. Apropo nevezés: sokan, nagyon sokan voltunk, a távonként külön asztalnál "veszed meg" a nevezési lapot, majd azt kitöltve másik asztal(ok)nál kapod az igazolófüzetet megoldás jónak tûnik, ha az asztalok fölé (a sorok végénél is látható módon) kikerült volna, hogy melyik asztal melyik táv, akkor még jobb lett volna.
A rómaifürdõi rajtból némi városi sétával érkeztem a csillaghegyi hév-megállóba, ahonnan a Kinizsirõl ismerõs útvonalat követve kellett megmászni a Kevélyeket. Az idõjárás kellems volt, a völgyekben még megült a köd -- csodás látványban volt részünk. A kevélyi ponton gyors pecsételés, majd tovább a Kevély-nyeregig. Itt az OKT-s bélyegzõvel is megtiszteltem az igazolófüzetet, és máris lehetett zúzni lefelé Csobánka felé. Ezen a szakaszon egy kedves nagymamával beszélgettem, majd Csobánka szélénél a csobánkai ovodások fájánál lemaradtam fotózni egy picit. Csobánka mellett elhaladva ér ki a piros jelzés a mûútra, amit keresztezve az út szélén libasorban halatunk a többi túrázóval együtt. Még a Csikóváraljai elágazás elõtt némi szerelvényigazítás, majd irány felfelé, elõször a Csikóvráaljai menedékház bekötõútján, utána pedig normál ösvényen. Itt sikerül egy elágazásban jobbra felfelé egybõl a helyes utat meglelni, a túratársdak csapatostól érkeznek a hegyláb felõl -- õk egyenesen mentek tovább.
A Tölgyikrek ep-n egy szem cukorka, két bélyegzés (bonuszként a Szurdok túra "Tölgyikrek" bélyegzõje is az igazolólapra kerül...). Megyek tovább, és hamarosan az egyik legszebb részre, a sikárosi-rétre érek. Itt készül egy panorámafotó, bár az erdõ színeit nagyon nehéz visszaadni... A piroson továbbmenve korábbi túrákról ismert szakasz következik, egészen Dömösig. Szerencsémre ahol el lehetne kavarni, ott mindig van valaki, aki szól, hogy nem arra :) Dömösön kajapont, ismerõssel, akitõl kapok némi turbósítót is :-)) a savanyúságos szendvics (két szelet rámás kenyér közé vegyes savanyúság) mellé. A mintegy 10-15 perces frissítés végén még megiszok egy pohár szörpöt, aztán nekivágok Dömös fõutcájának, ahol egy ódivatú kilométerkövet fotózhatok. Ez után balra felfelé tart a jelzés -- sajnos az önkormányzat a régi temetõ köré az igazolófüzetek elkészülte után kerítést építtetett, így némi kóválygással sikerült kijutni a faluból, és nekiindulni a Szakó-nyeregbe vezetõ rövid, de szép szinteket tartalmazó útnak. Körtvélyespusztánál nagyon szépen látszik, hogy hova megyünk, mondom is az érkezõ túratársaknak "bátorítás" gyanánt. Kristófcsik Ottó erdész kopjafájánál megállok egy picit (Üdv az erdésznek!), megadni a kellõ tiszteletet, majd egyedül indulok tovább.
Nem sokkal késõbb egy bozótost követõen fától-fáig, meredek emelkedõn kapaszkodhatunk fölfelé -- ez inkább meredek, mint hosszú szakasza a túrának, szerencsére hamarosan a Szakó-nyeeregnél és az ep-nál liheghetünk (egy picit). Innen szinte már becsukott szemmel is feljutnék Dobogókõre, persze nem csukom be a szememet, mert a táj, az õszi erdõ csodálatos arcát mutatja, készül egy pár fotó is.
Dobogókõre felérve frissnek érzem magam, a banánt átvéve megkérdezem, hogy át lehet-e nevezni az 50-es távra? A válasz igen, az anyagiakra rákérdezve a válasz annyi, hogy "köszönjük, hogy itt vagy" --Köszönöm, hogy itt lehetek, mondom, és gyorsankeresek egy tovább induló túratársat, vagy társaságot, merthogy nálam csak 35-ös itiner van, a túra további részének a leírásával nem rendelkezem.
Innen tehát vaddino-ékkal megyek tovább, egészen addig, ameddig vissza nem érünk a "szorgalmi feladatból" az ominózus vasoszlopig (pechünkre visszafelõl látszik rajta a jelzés...), ahol többen utólérnek minket. Innentõl a "csanyapontig" több, apró, és erõsen bosszantó elkavarás, útkeresés következik sajnos, immáron sötétben, de azért a Csévi-nyeregbe csak eljutunk épkézláb idõben. Itt Röviden beszélgetek Megyeri Lacival, aztán õk elporoznak, én maradok egy másik csapat mellett, erõs lámpámat kihasználva záróemberként.
Csapatunk szerencsére rendelkezik tapasztalt vezetõvel, így nyugodtan, magabiztosan lépdelek a nyomukban, bár azt egyre inkább látom, hogy az idõvel ha nem is nagyon, de gondok lehetnek... A P-P körtúra találkozásáig megmászunk néhány kisebb (meg néhány nagyobb) emelkedõt, majd a fenyves szélén gyönyörködhetünk Pilisvörösvár fényeiben. Innentõl kezdve egyre erõsebben halljuk az autók zaját, és nem túl meredek ereszkedést követõen elérjük a parkolót, a sátrat -- nekem a célt. Nem hittem volna, hogy a két nappal korábbi Monoton Maraton 42km-e után ilyen jól fogom bírni az 50-es távot, de sikerült.
A célban némi adminisztrálás, majd az oklevél és a kitûzõ átvétele következik, meg egy szelet lekváros kenyér -- nem akarom megvárakoztatni azt a kedves túratársat, aki felajánlotta, hogy autóval bevisznek a Flóriánig. Így is lett, Laci is elsántikált az autóig, majd elindultunk hazafelé.
Röviden: Az útvonal nagyon szép, egy-két helyen lehetne jobban jelzett, vagy akár némi szalagozással megspékelt is. Az itiner (túl)részletes, néhol szájbarágós, azonban a méterben megadott távolságokkal fõleg éjjel, sötétben nem sokat lehet kezdeni (lehetne lépéseket számlálni, de most számolunk, vagy túrázunk???).
Az itinernél maradva táv- és szintadatokat, valamint hosszmetszetet tartalmaz, szintidõre vonatkozó adatot viszont én nem találtam benne -- ezt egyébként is kellõ rugalmassággal kezelik a szervezõk. Az ellátás remek, a kitûzõ szép, úgyhogy itt is csak azt tudom mondani, hogy örülök, hogy résztvehettem ezen a túrán, és köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetõvé tette. |
