| -balazs- | Túra éve: 2004 | 2005.04.12 15:02:31 |
|
|
Tanulságos túra volt a Bakony50. Tanultam magamról is és másokról is. Egyrészt megtanultam, hogy ha nekiindulok egy túrának, bizonyosan adok egy pofont a szarnak. Másrészt tanulságos volt a szûz hóba taposott lábnyomokból kiokoskodni, hogy sporttársaink hogyan tudnak ilyen gány idõben ennyire zúzós tempót menni.
Larzen, Ákibá és Tapírka társaságában vágtunk neki a szombati etapnak. Leginkább azon tûnõdtem, hogy miért nem vagyok nyûgös. Szombaton hajnali fél hatkor keltem azért, hogy a szakadó hóban szívathassam magamat. Ilyenkor összetört lélekkel indulok neki és csak a táv fel körül kezdek helyrerázódni. Most inkább a „sima ügy” generátor dolgozott bennem. Amikor az indítók 25 centi havat emlegettek, egész jót mulattam. Mondjuk az gyanús volt, hogy a héten a tévék csak bakonyi hóesésrõl beszéltek. Olyan nem hallottam, hogy a Bükkben esik a hó és olyat sem, hogy a Mátrában. De azt egész héten bömbölték a tévék, hogy x napja szakad a hó a Bakony lejtõin.
Herendig nem volt egy nagy élmény a túra. Hiányoltam az erdõt. Igazán jól csak erdõben érzem magam. De legalább a talaj jó volt. Itt ott kicsit sáros volt de amúgy szinte végig jól futható utakon mentünk. Akkor még fogalmaztam a túra végi SMSt. „Sima ügy, tök futható volt minden, kellett nekem kárognom…” Herenden becsatlakozott a harcias kedvû Hiver is aki még a vasútállomás elõtt egy jobb horoggal beküldött az árokba. Ködösek az emlékek de a 40 kilós sporttárs (én 80 kg) elindított egy jobb egyenest a bordáim felé amibe rendesen beleszaladtam. A lila foltról látleletet vettek fel. Viszont egy darabig utána nem kaptam levegõt és ez az eslõ néhány mászást nehezítette.
Herend után a hó valóban megjelent. És egész harcias alakzatot vett fel. Az utat letaposta az elõttünk haladó 25 kilcsisek de ez nem sokat könnyítette az életem. A keskeny, kicsit jeges ösvényen nagyok csúszkáltam, ami rettenetesen szaggatta az achilleszem. Tapír futott elöl miközben bennem komolyan felmerült a feladás gondolata. Alig haladtunk, minden lépés munka volt. Elõzni pedig csak a térdig érõ hón keresztül lehetett. A lassú, kínzó halált a féltáv elõtti forró tea feledtette. Ez egy kis erõt adott ami egészen addig tartott amíg az 50-es és a 25-os ketté vált. Az igazi buli csak innen jött. Innentõl csak egyetlen pár lábnyom haladt elõttünk és még ez a szegény túratárs is színvak volt. Se a kéket se a pirosat nem látta jól és itt ott levágott 2-3 kilcsiket. De biztos véletlenül, biztos nem azért ment ki a szakadó hóban a Bakonyba, hogy kispistázzon. No, szóval uttörõ szerepet töltöttünk be de a hõsi küzdelmet Tapírra hagytam mert egyrészt Õ a 11-szeres teljesítõ, másrészt mert úgyse engedett elõre. :)
A kûzdelem a Fekete Sédig tartott, ott nagyjából feladtuk. Száraz éppen nem volt a cipõm de itt megtapasztaltam, hogy milyen amikor igazán vizes. Tapír persze ebben is példát mutatt amikor bokáig elmerült patakban. A hetvenkettedik patakátkelés után már fáradtam és már az ugrabugrával sem veszõdtem. Innen alig alig ment a futás. Nem volt nagyon hideg így a hó alatt jó sáros és vizes volt az út. A hótól viszont nem nagyon látszott mibe lépünk. De sejtettük. Tökig sárba. Ahol kifogtunk egy régebbi kocsinyomot vagy a víz által kimosott részt, futkorásztunk, de ennek sok értelme nem volt. A Jáger rétig minden lépés pokoli volt bár Németbánya elõtt a kéken valóban volt vagy 200 méter futható szakasz.
A jáger réti EP hiteles történetét Tapírkánál olvashatjátok. A kedvenc jelenetem az volt amikor a hölgy letette a pecsétet, hogy megkeresse a tintapárnát. Amikor megtalálta nem volt meg a pecsét. Letette a párnát és megkereste a pecsétet. Akkor viszont a párna ismét eltünt. Onnan viszont egy rövig patakátkeléses herce-hurcát kivéve megint jól futható uton mentünk. Tapír ekkor már egy kicsit hörgött de hát volt már rosszabb is. Ez a rosszabb akkor jött amikor 20 centi mélyen elmerültem egy hirtelen elém ugró sártengerben. A trutyit csak úgy tudtam lemosni, hogy beleálltam egy hasonlóan mély pocsolyába. Ez nem esett jól.
Minden nyirmogásom ellenére be kell vallanom, hogy csodálatosan szép volt a Bakony. A friss hó nyugodt látványa elfeledtetett (szinte) minden szenvedést. Egy pár órára nem volt külvilág, nem voltak ronda szürke hétköznapok, csak egy csöndes, havas, érintetlen tiszta világ.
Az összidõn 5:35 lett ami ilyen terepen nagyon király. Ezt persze csak addig gondoltam amig beért nem ért Ispi a maga szerény 4:55-jével. De azért K100-on összerakunk két ilyen 5:35-öt és akkor már jók vagyunk. :)) |
| |
