Túrabeszámolók


Tortúra 65 téli napforduló/Ómassa/Bükkszentkereszt

moiwaTúra éve: 20072007.12.23 09:33:15
Tortúra 65 tél

Mostanában szinte mindig az idõjárással szoktam kezdeni a beszámolókat, most sem lesz ez másként:) Ugye gyakorlatilag egész héten ködbe-felhõbe burkolózott az ország, csak az volt a kérdés, hogy milyen vastag is ez a ködréteg. Merengtem, hogy talán kilátszhatnak a magasabb csúcsok. Múzsla hozzászólása pedig (miszerint az Ágasváron sütött a Nap) egyértelmûvé tette számomra, hogy igen nagy az esély, hogy áttörjünk ezen a ködhatáron.

Reggel 4:10. Kacsóh Pongrác felüljáró elõtti benzinkút. Várom Beugró lányt, hogy felvegyen az autójával. Teljesen véletlenül V. Gyuri is pont ott beszélt meg találkozót egy tõlünk független autóssal. Micsoda véletlen! Mire belemelegszünk a beszélgetésbe, befut Beugró lány autója. Behuppanok és irány Eger. Nem én vagyok az egyedüli utas, oszi (Oszkar00) is velünk jön. Szegény Beugró lány csak 4 órát aludt a túra elõtt, de a vezetésén ez egyáltalán nem látszik.

Toljuk rendesen a sztrádán, és Füzesabonynál lefordulva becsorgunk Egerbe. Könnyen megtaláljuk a buszállomást, aminek közelében leparkolunk. Nem hittem volna, hogy a miskolci busz indulásáig több mint fél óránk marad! Be is mentünk melegedni a váróba. Rajtunk kívül más túrázónak kinézõ emberkét is látunk. A buszút hamar elrepül, fõleg hogy szinte végigbeszélgetjük. Amikor gyanúsan közeledni véltük Miskolcot, megkérdeztük, hogy pontosan hol is van a Tapolcai elágazás megálló. Szerencsére éppen a soron következõ volt az. (Ezúton köszönjük meg SétáLós bácsinak az ötletet a logisztikához, nevezetesen a kocsi Egerben való hagyásához, a buszos megoldásos kombinációval!) Innét pedig a miskolci 2-es busszal volt egy röpke 10 perces utazás. A buszfordulótól pedig (a túra honlapja szerint legalábbis) "17 méterre van az iskola kilincse". Benevezés és rövid szerelvényigazítás után indulás!

Nagyon hideg lehet, de nem igazán érezni. Hónak nyoma sincs, könnyû a haladás. Idén mûúton kellett haladni majdnem a bányáig, kellemesen emelkedõ úton. Az utolsó balkanyar elõtt tértünk le egy szekérútra. Innen már a távolban zúzmarás fákkal megszórt hegyoldal csábít megállásra és fotózásra. Beugró lány hozott magával pulzusmérõt, ami egy kritikus érték fölött pityegni kezdett. A túra során párszor lehetett hallani ezt a pityegõ hangot:) Nem is csoda, hiszen szegény alig aludt elõzõ éjjel.

A Kõmázsára való felmászás már lihegtetõ, de viszonylag egyszerûen feljutunk a ZP elágazáshoz. Innét már a régrõl ismert úton, gyakorlatilag szint nélkül haladtunk. A fákon megjelent vékony rétegben a zúzmara. Az út fölé templomboltív-szerûen behajó ágak pompás látványt nyújtottak. A lejtés elején egy rét hihetetlen hangulatot áraszt a zúzmarás fákkal. Bükkszentlászló felé haladtunk ezután, jelzetlen úton, elõbb dózerúton, majd mûúton. Beérve a faluba különleges látványban volt részünk: a templomtorony mögött a sejtelmes ködben úszott a zúzmarás hegyoldal. Ilyet itthon nem nagyon láttam még.

Ellenõrzõpont a kocsmában, van mód kicsit megpihenni, de nem idõzünk túl sokat. Batyogunk tovább az egyutcás faluban. Valahogy nekem ez a falu Ómassára emlékeztet a szûk fõutcájával. A falu végén balra térünk és megkezdjük a menetelést felfelé. A térkép alapján sejteni lehetett, hogy jelentõs szintkülönbséget kell leküzdeni viszonylag rövid távon. Ennek megfelelõen emelkedik is az út, nem olyan durván, de kellõen egyenletesen. Szuszogunk rendesen, megpróbálok nem túl nagy tempót nyomni, mert kell az erõ még, és az ízületeket sem kell idõ elõtt túlerõltetni.

Ahogy feljebb érünk, úgy lesz egyre sûrûbb a köd, és érezhetõen hidegebb is, a fákon vastagodik a zúzmararéteg, a földön pedig megjelenik a hó (vagy inkább a fákról lehullt zúzmara?). A mûút többszöri keresztezésével már gyakorlatilag fent vagyunk a platón, ahonnan mûúton le kell gurulnunk Bükkszentkeresztre. Kellemesen esik a lejtõ most, nem úgy mint 10 éve, amikor tükörjégen fától fáig (oszloptól oszlopig) csúsztunk lefelé:) Ismét egy kocsma, ismét egy ellenõrzõpont. Nagyon jól esik a forró tea.

A honlapon már olvasható volt, itt szóban is megerõsítést nyer, hogy bizony ma vadászatot tartanak Hollóstetõ és Bükkszentkereszt között az erdõben, ennek következtében végig mûúton kell haladnunk. Ez sem zavar annyira, mert a természet megannyi csodája sokszor megállásra késztet, a fák a mûút mentén is szép látványt nyújtottak.

Balról nemsokára feltûnik a Rókafarm, majd nemsokkal utána a Lillafüred-Felsõtárkány fõút. Elhatározzuk, hogy ma az UKK tagjai leszünk és nem élünk a kínálkozó betonnal, helyette a S sávot követjük bent az erdõben. Az az igazság, hogy mindenképpen megérte, mert Szarvas-kútnál a tisztás felõl megint megkapó látvány fogad bennünket. Keresztezve a mûutat, megkezdjük a kapaszkodást a fennsík irányába.

Nem olyan vészes az emelkedõ. Az úton vékony hólepel, a ködöt harapni lehet. Megyünk egyre feljebb és feljebb. Ahogy az elsõ nagyobb mászás végére érünk és kijutunk egy szélesebb erdészeti útra, vékonyodni látszik fölöttünk a páraréteg. Ez optimizmusra ad okot. Jön az utolsó emelkedõ fel a Sugaróra. Csoda történik! Mielõtt felérnénk, kitisztul felettünk az ég! Itt ma nagy élményekben lesz részünk. A tiszta ég kékje és a napsütötte zúzmarás fák felejthetetlen látványt nyújtanak.

Észrevesszük, hogy oszi szakálla a ködben "szögesdrót módjára" összeállt és megfagyott:) A Sugaró amúgy is egy csuda hely, most talán még különlegesebb. Napsütés, vakítóan fehér hó, zúzmarás fák. Na és persze a dolinák, amiket nem érdemes lefotózni, mert - mint együttesen megállapítottuk - azt csak ott lehet megélni, ott kell lenni, hogy megadja azt az élményt.

Kisebb hullámvasutazás a töbrök között, majd kiérünk az erdészeti útra, majd röviddel utána a mûútra. Itt megint UKK-osok leszünk és követjük a Z sávot, amennyire lehet. Eleinte bújócskázunk a fenyvesben az ágak között a szûk ösvényen. A kabátunkkal megrázott fenyõkrõl hull a zúzmara, egyenesen a nyakunkba:) Megint keresztezzük a mûutat, majd a jelzésen közelítjük meg Nagy-mezõt. Kicsit ritkásak a jelek erre, de oszi GPS-e mindent tud.

Nagy-mezõnél nagypistázunk, kimegyünk fotózni, mert bizony van mit. Csodaszép napot fogtunk ki, és ki szeretnénk élvezni minden percét, fõleg a felhõk felett eltöltött idõt. Bánkút felé hamar elrepül az idõ. Itt már igazi tél honol, talán nem csak a zúzmara, de valódi hó is ropog a talpunk alatt. A Csalánosi parkoló után látni sok-sok túrázót, akik már visszafelé jönnek az oda-vissza szakaszon. Itt találkozunk elõször SétáLós bácsival és zsotyekkel.

A bánkúti ellenõrzõponton pezseg az élet, jönnek szép számmal befelé a résztvevõk. Itt pihen Petami és V. Gyuri, de nem sokáig, mert pár pillanat múlva már tova is illannak. Kellemesen esik a vajaskenyér hagymával és Vegetával. Nemkülönben a fincsi tea citromkarikával. A fedett helyiség további ejtõzésre csábít, de 10 perc után mehetnékünk támad. Oszi és Beugró lány átmennek kávét inni, én még lenyomok 2 szelet kenyeret. Talán nem is kellett volna az már nekem, mert nem sokkal késõbb hasfájásom lesz, az emésztésem csak lassan indul be.

Oszi megüzeni, hogy ne várjunk rá, majd utolér. Beugró lánnyal nekiiramodunk és megyünk a fennsíkon az OKT mentén. Gyönyörû az erdõ, nem tudunk betelni a látványával. Régen járhattam már különben erre, mert az erdészeti útról sokkal hamarabb gondoltam a letérést a Keskeny-rét felé. Az az emelkedõ sem kellemetlen, de ezzel a korai keléssel már bizony dolgoztatja a szívet rendesen. Jelez is sokszor Beugró lány pulzusmérõ órája.

Várom nagyon a Z háromszög három-kõi elágazóját, tudván, hogy onnan már nincsen sok a "nagy látványig". A Nap szépen lassan "konyul lefelé", az út meg kényelmesen emelkedik. Petamiékat itt érjük be. Kérdezik tõlünk, mikorra akarunk beérni. Mondjuk, legkésõbb 9-re. Õ pedig 8-ra... Hát ahhoz nagyon sietniük kellene. A Büszkés-hegy oldalából balra kinézve már látni, hogy nem mindennapi élményben lesz részünk a Tar-kõrõl. Rövidesen beigazolódik mindez.

A csúcskõrõl már olyan látvány tárul a szemünk elé, amit én még innen sosem tapasztaltam. Mintha repülõn utaznánk, alattunk a ködréteg, nagyjából 850 m magasságban. Felette szikrázó napsütés, fejünk felett felhõ egy szál se. A Három-kõ irányában a köd "fel-felcsapdos", akár a tenger hullámai. A Három-kõ irányába gyakorlatilag csak a 900-asok látszanak ki. Dél felé szinte semmi, csak a végtelen ködmezõ. Nyugatnak meg a Bükk további "kövei", azoknak is inkább csak a legteteje. Távolban pedig kristálytisztán a Mátra két nagy csúcsa, a Kékes és a Galyatetõ.

Fent kellemesen melegít a napfény, a talaj érezhetõen felolvadt. Tiszta dzsembori-hangulat uralkodik, 20-30 túrázó ül ott és próbálja magába szívni és elraktározni ezt a nem mindennapi élményt. Összefutunk ismét zsotyekkel, OT Katával és SétáLós bácsival. Petami is befut és továbbra is szeretné belõni magának a legutolsó vonatot haza Egerbõl. Felajánlom, hogy tarthat velünk, ha bírja a tempót, akkor biztos van esélye a vonatra. Akkor még nem tudom, mi lett vele, mert végül nem velünk jött tovább.

Az "év kilátásától" kénytelenek vagyunk elbúcsúzni, mert célunk, hogy minél többet tudjunk világosban menni. Ennek megfelelõen megyünk lefele, mint a meszes. A meredekebb lejtõkön azért persze fokozott óvatossággal, mert a lábunk alatti fehérség sokmindent rejthet... Nem tervezek zakózást, szerencsére nem is estem el egyszer sem.

A Toldi-kapu, valamint a Hereg-vágás lejtõje után gyorsan elérünk a mûúthoz, ahol még nagyobb fokozatba kapcsolunk. Beugró lány kocog mellettem, én meg nagy léptekben gyaloglok. Egyesek jót mulattak ezen a látványon:) Tamás-kút közeledtét az út mentén 100 m-enként kihelyezett papírok jelezték. Tamás-kút, ellenõrzõpont. Megint egy kis pihi, forró tea és zsíroskenyér. Üdvözöljük egymást gethéve, Repkénnyel, Kékdroiddal, illetve Pintz úrral, de õk nemsokára odébbállnak.

Beugró lány hamar végez és hagyom, hogy menjen elõre, majd úgyis beérem valahol. Szépen lassan megiszom a teát, aztán én is indulok. A Gyökeres-lápára vezetõ emelkedõ a túra utolsó komolyabb "megpróbáltatása", ennek megfelelõen csak aprózva de egyenletesen kúszom felfelé. Huh, fent vagyunk. Innentõl rajta vagyunk a Török úton, kényelmes az út, nincsenek nagy szintek. Irányban már egyértelmûen Egernek tartunk. Vagyis afféle "menekülési útvonal".

Rövidesen beérem gethééket, akik újból jót mulatnak, hogy míg én gyaloglok, Beugró lány kocog elõttem ugyanazzal a tempóval. A lejtõ kellemesen gyors tempóra sarkall, valamint arra, hogy minél többet sikerüljön világosban megtenni. Optimista lévén a Völgyfõ-házat tûzöm ki célul. Lámpa nélkül ellátunk még, de a fekete és fehér foltokon kívül apróbb részleteket már nem sikerül kisillabizálni. Ez eléggé kockázatos, mert lehet az egy kó, akár egy jeges szakasz, vagy sár is. Ezért, fõleg a lejtõs szakaszokon visszaveszek a tempóból, testi épségem érdekében.

Völgyfõ-háznál több kisebb csapat jön létre. Visszanézve a úton látni a sok kis "szentjánosbogarat", és elõre nézve is jelzi számunkra, pontosan merre is vezet az út. Völgyfõ-háztól még sok apróbb szint vár ránk, majd lélekben már készülünk a Kövesdi-kilátó emberesebb emelkedõjére. Hamarabb el is jön, mint gondolnánk. Eközben Beugró lány GPS-e "befagy", így nem tudunk távadatokhoz jutni. Nem is baj, már nincs olyan sok vissza.

A Kövesdi-kilátónál már nagyon sûrû a köd, balra kikacsintgatva a nagy semmit látjuk csak. Túljutva a csúcsponton, óvatosan haladunk lefelé a lejtõn. Lámpa nem kell, mert a hó szinte világít. Szépen kényelmesen érjük el a Várkúti turistaházat. Odabent nagy az élet, Bubu éppen teszteli a szolgáltatást, wudu hangosan üdvözöl. Egy kicsit megpihenünk, inkább szomjas vagyok, mint éhes. 1 kenyér bekebelezése után inkább továbbállunk.

Valószínûleg fáradunk rendesen, mert ahogy kiérünk a szabadba, elkezdek veszettül reszketni. Fázom. Na sebaj, rögtön Várkút után jön egy kellemes emelkedõ. Egy dolog mondjuk biztos: Tamás-kút után a megadott szintnél jelentõsen többet küzdöttünk le. Érezni, hogy mind én, mind Beugró lány már lélekben a célban jár. Kicsit ez most a monotonitás próbája. Kisebb hullámvasutazás, pár hegyet megmászunk, aztán elérünk a Nagy-Eged nyergébe.

Innét inkább a P sáv jelzést választjuk, és a csúcs kihagyásával a hegy mellett ereszkedünk le a kerítések között. Nagy szerencsénkre egy népes csoport alakul, és mindenki figyeli a jelzést. Eleinte kellemesebb széles köves út, majd egy kanyarnál jobbra térünk a fenyvesbe egy keskeny ösvényre, ami cikk-cakkosan halad erõteljesen lefelé. Látni a távolban fényeket, ami optimizmusra ad okot. Hamar leérünk Csomóstanyára, ahonnan még egy "EKG-görbe" vár ránk. Elõször szintben haladunk kellemes vízszintesen, majd lefele a szõlõk közt.

Mire azt hinnénk, hogy már csak be kell gurulni Egerbe, ott terem elõttünk egy mókás emelkedõ, amin fel kell még másszunk. Ez már nem esik kellemesen, talán egyikünknek sem. Átbukunk a gerincen és becsorgunk a mûúthoz, az Eger határát jelzõ tábla mellett. Most már tényleg csak gurulás van hátra. Elõvesszük a leírást, hogy innét már aztán egy méternyi felesleges kolbászolás ne legyen. Átkelünk a vasúti síneken, majd követjük a megadott utcákat. Szép látvány a minaret, még így is, a sötétben. Pár pillanat és beérünk a célba, az iskolába. Kereken 12 óra alatt.

Bónt kapunk egy forralt borra, valamint virslire. Tea korlátlanul fogyaszható. Rengeteg ismerõssel futok össze. Futók, gyalogosok. Beszélgetünk. Beugró lány elhozza az autót a buszpályaudvar mellõl, és közben elviszi wuduékat az állomásra, ahol az õ autójuk pihen. Nemsokára befut oszi is, aki mókásan meséi, hogy Várkútra totálisan fagyott szakállal érkezett. Ez a látvány az ottaniakat fotózásra késztette. Mutatott is egyet nekünk bizonyítékképpen.

Nem pihentünk túl sokat az iskolában, indultunk is vissza Pestre. Hatalmas élmény volt a túra, az idõjárás és a táj nagyon kitett magáért. Azt hiszem, ez felért egy elõzetes karácsonyi ajándékkal! Lélekben hihetetlenül feltöltött és biztosan éltetni fog egy jó darabig.

Köszönöm a rendezõségnek a túrát, Beugró lánynak a fuvart, neki és oszinak pedig a társaságot!