Túrabeszámolók


Téli Mátra

laslowTúra éve: 20082008.01.28 09:33:27
Hupikék Törpikék
A Téli Mátrának, helyesebben az Ultra-Kupa elsõ fordulójának, 5 fõs csapattal vágtam neki. Illetve ez nem teljesen igaz, mert a többiek elszöszmötölték a rajtot.
Amikor unszoltam a csapatot, mondván hogy márcsak percek vannak hátra az indulásig Pisti még egy Red Bullal szemezgetett, Csabi és Csabi a ruházkodáson töprengtek, Peti pedig a futóbotjaival végzett harci mozdulatokat. Én épphogy odaérkeztem az iskola elõtti gyülekezõhelyhez már el is hangzott a jelszó: Jó túrázást! Ezt egyébként én is elõször hallottam itt, mivel tavaly én is lekéstem a rajtot.
A tömeg nekilódult, és ahogy elkocogtunk a parkoló mellett láttam, hogy a barátaim még mindig a kereklámpás mellett molyolnak. Kiabáltam nekik, de a reakciókat már nem vártam meg.
6 óra 59 perckor nekiugrottunk a Mátrának. A mezõny hamar széthúzott, mire a települést elhagytuk márcsak hárman voltak elõttem (közülük csak Mécs Lacit tudtam azonosítani hátulról), egy srác pedig a nyomomban haladt. Lajosházáig a jól ismert nyomon haladtunk, habár mintha az ösvény mellett lévõ bánya mélyült volna. A fagyott talajon jól lehetett futni, legfeljebb a jeges foltokra kellett ügyelni.
Kb. 32 perc alatt értem el az elsõ ellenõrzõ ponthoz, ahonnan kezdõdött az új pályaszakasz. Otthon térképen többször bejártam a pályát, így a navigálás nem tûnt problémásnak. Igaz egy helyet visszacsúsztam az emelkedõn, de lényeg az erdei érzés. Ebben csak a Hupikék Törpikék zavartak. Igaz nem személyesen. Talán másnál is megesik az, hogy egy számnál elakad a tû az agyában, és nem tudja kiverni a fejébõl. Hát velem itt ez történt, bár nagyon szerettem volna megszabadulni a bugyuta „slágertõl”, amit egyébként évek óta nem is hallottam. Felidézett azonban egy sztorit bennem: 93-ban Svájcban jártam hegyikerékpár EB-n, a pálya környékén bóklászva egyikünk elkezdte fütyülni a Törp-papásat. Hamarosan csatlakozott egy német, egy holland, egy francia és egy nem tudom hova tartozó néger srác is. Kisvártatva már úgy fütyültünk, mint egy úttörõcsapat, és a végén jól megtapsoltuk egymást. Szóval ez járt a fejemben, amikor elléptem az elõttem haladótól, és nem rajta mosolyogtam. Nekem ez az új szakasz szimpatikus, a Szén-patak völgyében már estem patakba, csúsztam le hídról, úgyhogy nem bántam a váltást. Mátraszentimréig a jelek nagyon jól követhetõek voltak a településen belül azonban leakadtam Ariadné fonaláról. Errõl az oldalról még sosem támadtam, így kicsit pánikhangulatban egy nénit kérdeztem meg, hogy hol a Vadvirág presszó. Õ helybeli lévén azzal kezdte, hogy: be van az zárva ilyenkor, de aztán megmutatta a helyes irányt. A parkon átvágva fel is fedeztem néhány kopottas jelzést. Igaz olvashattam volna az itinert is. Egyébként érdekes: van egy mákszem település az erdõben, és mi van a közepén? Park! (Na jó biztos van ott más is, és a központ mindig viszonylagos.)
Az ellenõrzõ pontot leginkább arról ismertem meg, hogy a három fõs élcsapat épp akkor hagyta el. Ilyen közel lennének? Közel volt viszont az üldözõm is, akinek nem voltak navigációs gondjai, sõt el is lépett tõlem.
Galyatetõig az út tiszta sor, mint a többi évben. Kár, hogy több helyen az úton folyt az erdõkitermelés, de hát ez van. A szétszórt fûrészpornak csak ott örültem, ahol éppen a jégre hullott. Mert jégfoltok akadtak bõven, lehetett szlalomozni. A szél is szépen fújt, bár korábban úgy gondoltam fölöslegesen vettem fel még egy réteget magamra itt örültem, hogy nem hûltem át. Nagyjából a Piszkés-tetõ környékétõl elég töredékesek az emlékeim, már ami a látványt illeti ugyanis a nap pont szembe sütött, a szemem pedig könnyezett a hidegtõl. Szóval a táj helyett a csillogó jégfoltokat próbáltam kiszûrni. Az elõttem futó nyomában megkerültem a galyai kilátótornyot, a lépcsõn lefutva azonban már éreztem, hogy kis gond van. Két hete futás közben belerúgtam egy fadarabba azóta lejtõfutásnál sajog a jobb lábfejem. Ez van, az én koromban már…
A Gertrúd presszó már majdnem a törzshelyem, de bízom benne, hogy nemcsak ilyen futóbolondok jártak arra, illene itt fogyasztani is. Kaptam egy pecsétet és egy mosolyt futás tovább. A következõ szakaszon óvatosan mozogtam, mert egyszer itt durván eltévedtem. Van egy hely, ahol a jelzés egy kõre van festve (igaz nincs más lehetõség), ha nem direktben keresem, ismét elmegyek mellette. Innen lejtõ a Nyírjesi erdészházig jó lett volna, ha a lábam is jó lett volna. A srác elõttem még felbukkant egy párszor, majd eltûnik a látókörbõl. Ez a kisebbik probléma, a nagyobbik az, hogy amikor hátranyúlok a kulacsomért érzem, hogy a dugó valahogy kinyitott és a derekam tocsog a Gatorade-ben. Eddig csak két kortyot fogyasztottam és már éppcsak van az alján. Legalább 2 deci folyt ki, ahogy a Csór hegy oldalában kitapogatom, már a bal combom is ázik az anyagban. Egy jó pont a thermogatyónak, mert így sem volt túl hideg, és bizakodtam, hátha így is felszívódik valamennyi a nedûbõl, különben nem vágtázok majd a Kékesre. Az sem vigasztal, hogy elõttem felbukkan egy ellenfél, és az emelkedõn eldzsoggolok mellette. A Csór hegy oldalában két srác jön szembe, egyiküknél kempingszék.
– Itt ellenõrzõpont lesz. – mondja megszeppenten egyikük.
– Pontosan hol? – értetlenkedek.
– Hát itt.
Szóval õk a pontõrök. Elõbányászom az izotóniás italba áztatott igazolólapomat, õk pedig ügyesen nyomnak rá egyet. Egyébként övék minden elismerésem, ez a legkutyább hely pontõrök számára. Ha esik áznak, ha hideg van fáznak, mint most is. A többi pont ehhez képest igencsak komfortos. Ilyen körülmények között ember legyen a talpán, aki hosszú órákig kinn végzi a dolgát. Srácok, köszönjük. Kocogás tovább. A futást a mûútig nem igazán élvezem, inkább ugróiskolára emlékeztet a gallyak, keréknyomok közötti haladás. Mûúton át vissza az erdõbe. Nagy svunggal befutok a Vörösmarty-turistaházig, akárcsak tavaly. Hmm, már akkor sem kellett volna, na gyerünk innen. A következõ pont felé haladva néhány rövid távon túrázó mellett haladok el, van aki még szurkol is. Kedves. A Pisztrángos-tó elõtt kicsit elvétem a jelzés és irányban haladva rá kell jönnöm, hogy a Kõris-mocsár télen is mocsár. Eddig úgyis száraz volt a cipõm.
Megkapom a pecsétet az egyre inkább papír-masséra emlékeztetõ lapomra és szökdelek tovább. Megcsodálom a befagyott forrást és csodálkozom azon, hogy a pontõrök által rakott tûz füstje milyen sokáig érezhetõ. Ez a szakasz, bár nem könnyû, mégis összevetve azzal, hogy máskor bokáig-térdig érõ hóban futottunk rajta eléggé haladós. Legalábbis a Gabi-haláláig, ami akár az én halálom is lehetne. A kanyargós ösvényen mászó fokozatban haladok, ami nem túl gyors. Sõt, sokkal lassabb, mint az a trió, aki néhány kanyarral alattam, mögöttem nyomul. Úgy látom meg leszek fogva, de egyszerre hárman… A Sötét-lápa nyergétõl jön a Mátrabércrõl is ismert kedvencem, némi jéggel nehezítve. Felfedezem, hogy tudok én lassabban is menni, mint eddig. Terep felezõbe kapcsolok, de a jeges viszonyok és a gyökereken ugrálás elviszi a motivációmat. Már látom a csúcsot, amikor a srácok utolérnek. Németh Csabi vezeti a kis csapatot, nem is próbálok felszállni a miskolci gyorsra. A csúcs elõtti részen a szép széles jégfoltok megadják a kegyelemdöfést, eddig nem gyalogoltam, de itt tötyögõsre veszem a figurát.
A síházban örömmel konstatálom, hogy a nadrágom megszáradt, az ellenõrzõ lapom viszont nem. Megkapom a magamét, inni nem kérek és gyerünk tovább. A lejtõfutásomtól kicsit tartok, de a rajt után 3 óra 6 perccel már úgy saccolom, meglesz a 4 órán belüli menetidõm. A lejtõs részen egyre több rövidtávost érek utol, sõt egy ellenfelet is az elõször meglépõk körül. Úgy tûnik neki sem erõssége a downhill. A Gyökeres-forrásnál pecsét majd tovább. Azt ezt követõ résztõl kicsit tartok, mert hajlamos csúszóssá válni, de most egész jól futható. Megvan a kis lépcsõsor is, amin három éve lezúgtam, és már benn vagyok a településen. Innen már csak egy köpés lenne a cél, ha az italomat nem a gatyám itta volna meg.
A rajt után 3 óra 47 perccel befutottam, örülök, bár a számítógépes rendszerben megint nem találnak meg. Nem hibáztatok érte senkit én egyszerûen ilyen eltûnõs vagyok, tavaly is problémás voltam. De aztán betesznek a rendszerbe.
Legközelebb jövök a Mátrabércre is.