Túrabeszámolók


Budai Trapp

piedcatTúra éve: 20082008.02.18 08:26:47
Budai Trapp
(Táv: 30 km, a valóságban 28,5 körül lehet, szint: 1000 méter, ebben nem kételkedem, elég durva volt)

Kutya hidegre ébredek szombat reggel. Meglepõdöm, hogy a futódzseki alá vett polár pulcsi, és a futónadrágra húzott melegítõ ellenére odafagyok a betonhoz a villamos-megállóban. Ez biztos qvic mûve, õ manipulálta valahogy az idõjárást, mert hideget akart. Küldök egy átkot Barcika felé: remélem elsüllyedsz a hóban! :) Na mindegy, ha tél, legyen tél. Szerencsétlen bolygónk éghajlata már így is elég zavarodott. Két hete még tavaszi melegben futkorásztam.

Az esztergomi vonat szép, tiszta, komfortos, az már más kérdés, hogy bringával hamarabb Piliscsabán lennék, de ebben az idõben ez nem jó ötlet. Egy hadseregnyi emberrel szállok le, meg sem kísérlem a nevezést, elõször megszabadulok fölös ruháimtól (piszokul fázom), kis krém a lábamnak, majd beállok az egyik sorba fizetni. Aztán a másik sorba, ahol végre megkapom az itinert, amire 8:42-kor 8:40-et írnak, máris két perc hátrányban vagyok. Táskámat leadom, és nyúlcipõt húzok. Még otthon betanultam az utcák neveit, amiket követve kijuthatok a településrõl, bár ezren hömpölyögnek az utcákon, de biztosra megyek, nem szeretem a „birka-effektust”, már megjártam párszor. Remekül mennek az elsõ méterek, még Csaba határában befogom az elsõ futót. Már a földúton négy kocsi robog el mellettem, persze nekünk kell félreállnunk, jó kis port és benzingõzt hagynak maguk után, milyen jó, hogy még itt is ezt szagolhatom. :(

Szép lassan emelkedni kezd, visszafogottan futok, ennek ellenére egy ötös futóboly tûnik fel a láthatáron, egyikük kutya. :) Remek, legalább felhúzatom magam Nagy-szénásra. De aztán gyorsabban csökken a távolság, mint vártam, így elõzésbe kezdek. Elõször a kutyát hagyom állva, :) aztán a két hölgy mellett húzok el, a két srác már nehezebb dió, mert olyan hosszú lábaik vannak, hogy pingvinnek érzem magam, csak totyogok utánuk. Végül az 1. pontnál érem utol õket (0:53), az idõt elég hihetetlennek tartom. Ha valaki két éve azt mondja nekem, hogy egyszer még felfutok a Nagy-szénásra, hát egészen biztosan körberöhögöm. A hegytõl az kapom, amit vártam. Vagy még rosszabbat. Erõs szél fúj reggel óta, és a Nagy-szénásra az a jellemzõ, hogy teljes szélcsendben is orkán erejû vihar dúl a kopasz csúcsán. Mikor felérek a „dombocskára”, olyat kapok az arcomba, hogy majdnem hanyatt vágódom. Mintha egy nagy jégcsappal korbácsolnák a pofámat. Elfordulok jobbra, a korbácsolás továbbra is tart, karommal védem az arcomat, miközben tépek, ahogy bírok, minél hamarabb lejutni innen! Hát ez nagyon durva volt. Tudom, hogy a Szénás nem szereti az embereket, de most a szokásosnál is mérgesebb.

Nagykovácsiban egy gyors kocogás erejéig csatlakozik hozzám egy hölgy, majd a központban elköszön, és visszavesz a tempóból. Utána a két futósráccal kerülgetjük egymást, a helyismeret az én oldalamra billenti a mérleget. Rátérek az edzõköröm útvonalára, csak arra kell vigyázzak, hogy nehogy megálljak Adyligeten. Itt elég keményen nyomom, meg is van az eredménye, a 2. ponthoz (16,3 km) 1:37 alatt érek. Eszembe jut, hogy lassítani kellene, de így elég kényelmes, és a végén még ott a HHH, ott úgyis lassabb leszek. A piros kunkornál megyek a jelzésen, csodálkozom, de egy nagyobb csoport is arra tart, nem vágnak. Persze azért sokan kihasználják a rövidítés lehetõségét, ledöbbenek, amikor Fekete-fejen a Nagykovácsiban lefutott két srác elõttem pecsétel (2:01). Aztán eszembe jut, hogy valószínûleg nem direkt vágtak, mivel egyáltalán nem ismerik a terepet, mentek a tömeg után. Innen hamarabb indulnak el, a Hárs-hegy alatt fogom be õket újra, ahol megint én mutatom nekik az utat, és megint elõre húzok. qvic múlt heti megállapítására gondolok, mely szerint sokat fejlõdtünk a felfele futás terén. Igaza lehet, a körútig könnyedén ugrálok felfele a köveken. 4. ep (2:21), pecsét, aztán belehúzok lefele Hüvösvölgyig.

Gyalogosok elfogynak, futók lemaradnak, teljesen egyedül vágok neki a nagy hegynek. Eszembe jut, hogy itt is lehetne egy óriásit vágni a vitorlázó reptér felé, kíváncsi lennék megtette-e valaki. Többek között az Újlaki-hegyet is megússza, aki ehhez folyamodik. Felfele kúszok, megérzem a lábaimban a sok felfele futást, de még mindig jól megy. Persze a durva részeken gyalogolok, hosszú lépésekkel gyorsabban haladok, mintha dzsoggolnék. A hegytetõn csodálatos a kilátás, szinte ideális lenne minden, ha a szél nem akarna lefújni a mélybe. Innen is sürgõsen továbbállok.

Virágos-nyeregig erõsen figyelnem kell a sárga jelzésre, egy idõ után az emlékezetemre is hagyatkozom a Maxiról. Berongyolok a Borókába, az idõs úr csodálkozik, hogy mit keresek én itt 273-as indulóként 12 óra elõtt (3:12). Azért gondosan áttanulmányozza az itinert, hogy megvan-e minden pecsétem. Majd közli, hogy a további út nincsen szalagozva. Remek. Kifele menet egy futóboly érkezik. Lezúzok a kék+-en, balra fordulva nyomulok a cél felé. Erõsen korogni kezd a gyomrom, energiám is csökken, szilárd kajára vágyom. Néhány csokin kívül nem hoztam mást magammal, elég neccesen, de sikerül kihúznom a végéig, hiszen már csak néhány száz méter. Gyanúsan sokat megyek, amikor elõkotrom az itinert, a 22-es szám láttán kis híján gutaütést kapok, oldalra nézek egy kapura: 107. Gratulálok srác, nagyon ügyi vagy, mint mindig. Nagyjából nyolc percet buktam. Loholok vissza az eléhezés határán. Emberek jönnek ki egy udvarból, végre itt vagyok.

A célban a kedves hölgy közli, hogy 12:24-et ír be. Zsír, bár 12:23 van. Úgy tûnik a rajtban késik a rendezõk órája, a célban meg siet. :) Lényegében nekem mindegy. Így az itiner szerint 3:44 a menetidõm. Saját mérés: 3:41:51. Klassz, négy óra körüli idõre számítottam. Közben egy érkezõ srác reklamálni kezd a szalagozás és a tájékoztató tábla hiánya miatt. Hát igen, én is majdnem bementem egy kapun, mert egy papír volt kirakva, és már a lelki szemeimmel láttam: „BUDAI TRAPP CÉL”. Helyette csak egy „ELADÓ” tábla volt. Csodálkoztam is, hogy miért cirkál három habzó szájú pitbull a kertben. :) Felkutatom táskámat, átöltözöm, kicsit szitkozódom, mert nem hoztam váltózoknit (mai második hiba). Aztán magamba szippantok két virslit, ami majdnem olyan jól esik, mint a szárligeti virsli. :) Azért még zsíros kenyér, tea és ásványvíz is lemegy.

Az elsõ buszmegálló huszonöt percre van a menedékháztól, így levezetésképpen sétálok egyet. Múlt héten azt írtam, hogy a pilisi futásom az eddigi legkeményebb edzésem volt. Hát most rátettem még két lapáttal. És még mindig holtpont és fáradtság nélkül megy. Csodás.