Lepke 40
" - Akkor most oda toronyiránt felsprintelünk.
- Muszáj, tanárnéni?
- Nem muszáj, de ha nem futsz, visszagurulsz!"
(Párbeszéd a Szent Mihály-domb elõtti úton.)
Napsütés, enyhe szellõ, hatalmas gyerekcsoport a keszthelyi vasútállomáson. Amíg Kerek repkény õrzi a felszerelést, gyorsan megveszem a reggel kiadott n-edik jegyet Vonyarcvashegyre, jön a Bz, felszállunk. Gyenesdiás után már bekészülünk az ajtóhoz, amint megálláskor hallom a zár oldását, már rántjuk is ki az ajtót, berontunk a váróba. Így csak 10 percet kell sorbanállni, már itinerrel a kezünkben üdvözölhetjük Vándorköszörûst és a kicsit hátrébb várakozó Laci069 és Gethe sporttársakat. Pár percig még keressük Kerek repkény édesapját, aki elméletileg velünk jön, gyakorlatilag viszont nem látjuk, tehát lesz, ami lesz alapon elindulunk. Vonyarcvashegy utcáin szaggatjuk az aszfaltot néhány km erejéig, a végén palotának beillõ házak között. Az út mentén eladó telek, meg sem merjük tippelni az árát, remélhetõleg az erdõ felé már nem akar terjeszkedni a villanegyed.
A fenyvesbe érve nem kis meglepetésemre tökéletesen járható, sármentes út fogad, Repkény szerint ez itt így szokott lenni. Kényelmesen emelkedünk jó sokáig, sûrûn elõzünk, a korai indulásunk ellenére egész nagy a tömeg. Annak összetétele pedig igen vegyes, engem kissé zavar, hogy sok középiskolás korú "sporttárs" a telefonján kihangosítva üvöltet valami zenének szánt zajt. Szerencsére azért nem ez a jellemzõ. A sok elõzés miatt megnövekedett sebességgel érjük el a Berzsenyi-kilátó szimpatikus faépületét, aljában a pontõrök sebesen osztják a pecsétet. Felsétálunk, elvégre én még nem jártam ezen a túrán, sot, a Keszthelyi-hegység ezen szegletében sem. Odafent elõször felvakarom az állam a padlóról, aztán nézelõdök tovább, közben pedig bõszen fényképezek. A Tanúhegyek keletre, a Balaton dél felé mindenütt, Keszthely kicsit odébb, távolabbi falvak pedig a párába vesznek. Északon pedig hegyek mindenütt (tudom, földrajzilag dombok, de akkor is :)). Ez a látvány pedig minden útba ejtett kilátóra érvényes, különbözõ szögekbõl és távolságokkal. Hatalmas élmény, nem tudom, miért hagyták ki olyan sokan azt a pár létrafokot. (Igaz, így nem volt torlódás sehol. :))
Ledöcögünk a lépcsõkön és irány a következõ pont, a útvonal alkotta nyolcas közepének számító Büdös-kút. Napsütötte erdõben, medvehagymát eszegetve haladunk elõre, élvezem a számomra új tájat, beszélgetünk, haladunk. Ezen a szakaszon a tömeg is ritkább, a hangosan zenét hallgatók elmaradtak (illetve majd késobb lesznek). Kisebb-nagyobb kaptatók váltanak inkább meredek, mint hosszú lejtõket, egy irtás szélén járunk, amikor utolér Sz zsu, az elso futó, akivel van szerencsénk találkozni. Kicsit lelassít a tempónkra, váltunk pár szót a pontig, aztán nagy sebességgel elhúz. Az ellenõrzõponton nincsenek sokan, a tisztásról és a pihenõrõl készítünk pár képet, aztán mi is indulunk. Friss fakitermelésen át visz a jelzés, botladozunk, aztán kitisztul az út egy lejtõre. Medvehagymát rágcsálunk még mindig, sõt, teszünk el a táskámba is, hogy legyen majd a zsíroskenyérhez.
A mûúton kilépünk egy kicsit, a Bélap-völgy aljában a pontõrök épp zenét hallgatnak az autó segítségével. Irány a Szerelemdomb, Ámor mutatja az utat. Valamint minden irányban el lehet jutni egy Kilátóba, a táblák szerint, van egy túrabotos jelzés is felfestve, ez tetszik :). Meredek emelkedõ után jutunk a dombtetõre, kilátó nincs, viszont van egy kis pihenõhely és itt érjük utol Joeyline-t és társaságát. Lefelé menet teszünk egy kis kitérõt egy elhagyott bányához, érdekes domború sziklák állnak függõlegesen a hegyoldalban. Visszatérünk az útra, elmegyünk egy darabon a többiek után, de Kerek repkény máshogy emlékszik, másfelé vitt az út, és valóban, megkerül a piros sáv is. Igaz, benõtt, nehezen járható úton, de lejutunk a Szépkilátó nevû ponthoz. Innen kezdodnek a túra nehezebb kaptatói, rögtön az elsõ a Batsányi kilátóhoz. Még az elején leveszem a kabátom, feleslegesen van rajtam már jó ideje.
Tényleg meredek ösvényen érünk fel, dolgoznak a túrabotok, egyet kölcsön is adok Repkénynek, a tetõ felé közeledve visszaadja. Fent valaki lepapagájozza a pecséten repülõ sasmadarat :), a pontõr kicsit sértodötten magyaráz. A kilátóból körbefényképezzük a tájat, Joeyline-tól kérünk közös képet magunkról. Leérve egynyomos, kanyargós ösvényen haladunk tovább, mindenfelé virágok: ibolya, hérics, útitársam magyaráz, én pedig igyekszem megjegyezni :). Elérjük a Márványkõfejtõ-hegy emelkedõjét, amelynek az elsõ szakasza meredek, a második pedig függõleges. Õszintén szólva, nem számítottam ilyen kaliberû emelkedõre ezen a tájon. Ahogy talpalunk fel, összetorlódott sorban több túratárssal, hirtelen nesz hallatszik jobbról, majd szarvasbika vágtat el mellettünk, kb. 50 méterrel elõrébb pedig átvág az úton. Még magunkhoz sem térünk a meglepetéstol, amikor még egy szarvas jön, õ többet habozik, de végül követi az elsõt, lefotózni persze nem sikerül. Megyünk tovább, érezzük a szagukat. Az élmény megbeszélése közben elérjük a Vékony-cseri putriromot, amit sikeresen nem veszek észre, késõbb mondja Repkény, hogy ott volt jobbra a susnyásban. Amit helyette észlelünk, az a 25-ös táv becsatlakozása, csak úgy özönlenek ki a túrázók jobbról. Igazolás után egymásra nézünk, meg sem kell szólalnunk, egyszerre lódulunk meg, még mindig gyalogosan, de egy kicsit magasabb sebességfokozatban.
Az útvonal egész sok magaslest érint itt, éjszaka lehet, hogy nem szívesen járnék erre megfelelõ kivilágítás (120 W-os lámpák :)) nélkül. Valamint sok a derékszögû kanyar, egyik ilyennél méreten felüli jelzés mutatja az utat, ennek ellenére az elõttünk járó csipet csapat elhúz az ellenkezõ irányba, de mielõtt mi tudnánk szólni, szólnak nekik mögülünk. Valamint elkapunk egy mondatfoszlányt ("dehát õk mennyivel gyorsabbak már mint mi"), ezt a társaságot megelõztük már a Berzsenyi-kilátó elõtt is :). A nyílt szakaszról mindenesetre szép körkilátásban mutatkoznak a Keszthelyi-havasok :). Az erdõben pedig a már megszokott medvehagyma-szõnyeg, meg is eszünk néhány levelet, ha már ilyen közel nõnek. A Szent Miklós-forrásnál amíg Repkény elintézi a pecséteket, töltök a Szurdokos bögrébe vizet, jéghideg, de ízletes vize van, iszunk mindketten és tovasietünk. Felérve az emelkedõn, kis fejfákra leszek figyelmes, ezek a kutyasírok, szolgálatteljesítés közben elhunyt rendõrkutyák nyugszanak itt békében, távol a világ zajától. Megható.
Kényelmes úton talpalunk tovább, egy úriember jön szembe, láthatóan több fényképet is készít rólunk, a célban is viszontlátjuk még. Pár kanyarral odébb "érdekes" látvány tárul elénk: 14-15 éves forma fiú csépel egy bokrot egy husánggal, miközben egy másik srác veszi telefonnal, a társaság leánytagja pedig ott vihog. A vérnyomásunk hirtelen nagyot ugrik. Közelebb érve, amikor már kiabálás nélkül is hallanak, csak annyit mondok, a lehetõ legkevesebb indulattal, hogy ezt nem kéne. A fiú abbahagyja, lesüti szemét, amikor elhaladunk, de amikor visszanézek, találkozik a tekintetünk, az övébõl nyílt gyûlölet sugárzik. Minek jön ez az ember erdõbe? Meg egyáltalán, ártott neki az a bokor? Mindenesetre azért sem hagyjuk, hogy elrontsák a kedvünket. Nemsokára újra Büdös-kút ellenõrzõpontjának vendégszeretetét élvezhetjük, kedvesen zsíroskenyérrel, teával és almalével kínálnak. Valamint lehet venni mindenféle földi jót, reális árakon. Be is fizetünk egy pár Vadász szeletre, mert az finom :). Pihenünk vagy tíz percet, a forró teából leiszunk pár kortyot, úgy viszem tovább a bögrében a maradékot, szerencsére nem löttyen ki.
Energiával feltöltve könnyen vesszük az emelkedõt Pad-kõre, a pontõrök a szoborcsoport melletti pihenõnél várnak, még borral is megkínálnak, de nem kérünk. A kilátó szerény, egylétrás építmény, felsétálunk, nézelõdünk, fényképezünk sokat. Innen hosszú, feltûnõ emelkedõ nélküli szakasz vezet a következõ ellenõrzõhelyre, érdekes, ahogy egyre közeledünk a Balaton felé, úgy vált át az erdõ fenyvesbe. A ponton teszünk egy kitérõt a volt kõbánya felé, nem merészkedünk közel a pereméhez, ezért van zoom a fényképezõgépen, majd az optika közelebb megy. Ezután nem sokkal friss jelzés hív a fiatal fenyves felé, a következõ szakaszt pedig emlegetni fogom egy ideig. Csúszós, göröngyös lejtõn megyünk, tûlevél szurkálja a fejemet és végtagjaimat, de nem tart sokáig. Lent - Repkény szerint valaha ez is bánya volt - találunk egy csapást, kiderül, ez a jelzett ösvény, rajta kijutunk a 71-es fõútra. Nem sokáig kell itt menni, elkanyarodunk a Szent Mihály-domb felé. A nyílegyenes aszfaltúton utolérjük azt a gyerekcsoportot, amelyet sportos tanárnénije a fent idézett módon igyekszik nagyobb tempóra (ezáltal a szintidõ tartására) sarkallni. Szándékának komolyságát az mutatta, hogy tényleg futva(!) indul el a hegyre, ráadásul a jelzett részen (nem a könnyebb, szerpentinezõ úton). Ki is állunk elõle, a csoportot is elengednénk szívesen, ha jönnének :). Azért igyekeznek szépen.
Fent körülnézünk, gyönyörû innen a kilátás a Balatonra, ezen a ponton lehet talán a legjobb pontõrködni (ezen a túrán). Lefelé megint sietünk, azért közben belefér egy megállás virágokat fényképezni (nem jut eszembe a neve, pedig mondta Repkény). Leérve megint átkelünk a 26-os vasútvonal sínpárján, megint mûút következik a Vas-hegy aljáig. Kellemes falu Vonyarcvashegy, arról meggyõzõdünk. Az utolsó kaptató már nem esik olyan nagyon jól, ennek ellenére megállás nélkül felhúzunk rajta, az elsõ, köves utas szakasz után már kényelmesebb, könnyebben járható a terep. Fent a két pontõr világosít fel arról, hogy azért nincsenek itt a rövid táv résztvevõi, mert nekik ezt a plusz kanyart nem kell megtenniük :). Ezt a kilátót sem hagyhatjuk ki természetesen, fent kis társaság csücsül, mi pedig nem bírunk betelni a látvánnyal. Innen a célig már megállás nélkül lesietünk, az erdõ aljában vezetõ úton égetnek valamit, nem tudom kitalálni, hogy éppen mit és miért. Haladunk, itt már néhol belekocogunk, mert kitaláltuk még a kápolnánál, hogy legyen szép kerek idõnk.
Repkény javaslatára tehát az utolsó egyenesen kocogunk is vagy 100 métert, aztán visszaváltunk tempós gyaloglásra. A célban Sz zsu várja a TTB-s csapatot (Vándorköszörûs, Lükepék, Gethe, Laci069, valamint Zsolibéla), mi pedig belépünk diadalmasan a váróba. A rendezõk visszaköszönni elfelejtenek, három-négy perc várakozás után észre is vesznek, az egyik néni komótosan elteszi a számológépét, kitöltenek nekünk egy-egy oklevelet (nem számítottak még 40-es résztvevõre), odaadják, megköszönjük. Összeszedem a reggel megõrzésre lerakott táskáinkat, kint pedig leülünk, a hátralevõ idõben Kerek repkény édesapjának érkezéséig (jóval késõbb indult, mint mi, a 40-es távon) Sz zsuval beszélgetünk. Felbukkan Sétálós Bácsi, késõbb megérkezik a TTB menetmény is, végül Repkény apukája. Köszönöm a fuvart! Ezalatt van szerencsénk a mezõny jelentõs részének az érkezését végignézni :). Tanulságos. Ja, a Büdös-kúti pont visszaérkezésekor újra megkínáltak zsíroskenyérrel :).
Nagyon jól éreztem magam a Lepkén, jó volt a társaság :), tetszett, hogy ilyen sok kilátót felfûztek az útvonalra, eltévedni pedig nem lehetett, olyan jók a jelzések. Gratulálok minden teljesítõnek!
-Kékdroid- |
