Túrabeszámolók


Tojás 40/30A/30B/20

BütyökTúra éve: 20082008.03.28 11:29:29
Tojás 20
2008.03.24.

Reggel ébredés után szomorúan láttam, hogy fehér a fû és szakad az esõ. Megkérdeztem 10 éves Orsi lányomat, akivel terveztük a túra teljesítését, hogy menjünk-e vagy nem. Valószínûleg nem tiltakoztam volna, ha nemet mond. De õ azt mondta, hogy menjünk.
Összekészítettük az esõfelszerelést, a kaját, a teát és elindultunk otthonról. Kinn már nem tûnt annyira gáznak az esõ, mire a Moszkva térre értünk, el is állt. A busz most nem volt tele kirándulókkal, mint életünk elsõ teljesítménytúráján (Zöld 20). Fenn elég barátságtalan idõ fogadott és a rajthelyet sem találtuk elsõre. Azért sikerült beszerezni a papírokat és neki is indultunk. Orsi még gyorsan felvette az esõnadrágját, mert fázott. Már az elsõ lejtõs részeken is látszott, hogy Orsi mennyivel biztosabban megy a csúszos, sáros úton, mint mi felnõttek. Bár lehet, hogy csak nem zavarta volna, ha esetleg elcsúszik...
Jó ütemben haladtunk. Az elsõ ellenõrzõ pontnál kicsit sorba kellett állni, de hamar túljutottunk rajta. A másodiknál két-két piros csokitojással gazdagodtunk. Késõbb a Hûvösvölgyi út keresztezésekor sikerült egyik túratársunkat meglepni. Az út túloldalán megálltunk egy pillanatra. Túratársunk jóindulatúan szólt, hogy merre kell továbbmenni. Mondtuk, hogy tudjuk, csak megvárjuk míg itt is zöldre vált a lámpa...
A kilátóhoz gyorsan felértünk, ahol ettünk-ittunk egy kicsit. Nem irigylem az ottani állomás 'dolgozóit'. Jeges szélben ott állni órákon át! 10 perc pihenõ után már mentünk is tovább, majd a kajasátornál is megkóstoltuk a kínálatot. Telve energiával folytattuk az utat. A sáros lejtõkön újra és újra igyekeznem kellett, hogy ne szakadjak nagyon le a lányomtól. A sziklánál gyors pecsételés. A Virágos-nyeregnél csodálkoztunk, hogy a büfé nincs nyitva. Szerencsére nem volt 'szükség' rá. Jól haladtunk egész az erdõbeli nagyjából szintben futó szakaszig. Ott lelassultunk a sárban. Megváltásként vártuk, hogy kiérjünk a vár melleti mezõre. Aztán még a vár melletti szakasz tartogatott nehézséget, de átküzdöttük magunkat rajta.
Solymáron az aszfaltos részeken jól lehetett látni, hogy merre kell menni. Csak a sárcsíkot kellett követni. A kocsmába érve Orsi sapkáját elkérték. Akkor még nem tudtam, hogy miért, de rövidesen kiderült. Telepakolták ugyanis csokitojással (az otthon maradt két kisebb nagyon örült neki). Miközben a jól megérdemelt sör/baracklé párost fogyasztottuk, az utánunk érkezõk is hasonló fogadtatásban részesültek. Úgy tûnt, a beszerzett csokitojás száma kifogyhatatlan. Kicsit még üldögéltünk, majd hazaindultunk. Közben a nap is kisütött.
Úgy gondolom elégedettek lehetünk életünk második ilyen túráján az elért 4:40-es menetidõvel.