Túrabeszámolók


Teleki

csibaTúra éve: 20082008.04.07 13:57:14
Teleki 50

Ezen a hétvégén a Börzsöny tárt karokkal várta a teljesítménytúrázni vágyókat. Rögtön két túrával is megörvendeztetett bennünket. Egy könnyebbel és egy valamivel nehezebbel, csak tudjunk választani. Tavaly még sikerült mind a kettõn (Julianus és Teleki) végigmennem, de ez így most kicsit lehetetlennek bizonyult. A nehezebb mellett tettem le a voksom, és így maradtam a Teleki 50-nél. Ráadásul elõzõ évben ez volt a 3. teljesítménytúrám, és azok közül is az elsõ 50 km-es, így kíváncsi voltam, hogy mennyit javultam az elõzõ évi kb. 11 és fél órás teljesítésemhez képest.

Most negyedmagammal vágtam neki a távnak, Bella, Karesz és GPS Zoli társaságában. Szerencsére az oda út viszonylag könnyen megoldódott Kareszék jóvoltából. Kocsival mentünk egészen Drégelypalánkig, így még alvásra is több idõ jutott. Bár sajnos az autót nem tudták átvinni célba.

9:10 körül begurultunk a vasútállomás felé, és elég szép embertömeg fogad az épület elõtt. Úgy látszik pont egy vonat után érkezhettünk nem sokkal. A nevezés kicsit döcögve megy, de ez fõként amiatt van, hogy elfogytak az itinerek, és üres lapokra írták rá a ellenõrzõ pontok nevét. Talán ez volt az egyetlen egy negatívum az egész túra alatt. De ez se volt olyan vészes, mert közben egy futóval beszélgetni kezdtünk a cipõkrõl, és így gyorsan elrepült az idõ. 9:45 körül már el is rajtoltunk. A falu széle még mindig ugyan azt a merész képet mutatja mint tavaly, ló legel az utca szélén, romos házak. Hamarosan elhagyjuk az utolsó épületeket is és megérkezünk a Schaffer – kúthoz. Kisebb csoport pihen a padoknál, a távolban mintha valami épületféle kifaragásán dolgoznának az erdészek. Mi nem állunk meg, nekivágunk az elsõ komolyabb emelkedõnek. Kicsit szétszakadunk, de a várnál újra együtt lesz a csapat. Fölfelé az út mellett hever egy pár túracipõnek nem mondható magas sarkú bõrcsizma. Megadta magán, nem bírta a gyûrõdést, talpa leválva, kicsit megtépázva vár a sorsára. Azért szívesen megnéztem volna azt az embert, aki ilyenben vág neki. Elérkezünk a PL jelzésig, itt egy 90°-ban balra, és még meredekebbre vált az emelkedõ. Nincs mint tenni, vissza egyesbe és difizár bekapcsol. Pár perc, és már fent is vagyunk a várnál. A kilátás az Pazar, bár az idõ kicsit párás. Elsõ pecsét birtokában folytatjuk utunkat.

Itt már tudom, hogy a K jelzésen merre kell fordulni. Tavaly sikerült jobbra elindulni, és csak jó pár száz méter megtétele után jöttünk rá, hogy valami nincs rendben. Most erre nem került sor, de a K K+ találkozásánál kicsit megállunk, hogy merre tovább. Pénzásásig lekocogunk, kellemesen lejtõs az út, majd utána egy kis kapaszkodás kezdõdik megint. Elõször aszfalton, majd újra turista ösvényen. Idõvel az ösvény földúttá szélesedik, ami levezet egészen a Csánki – kertig (11:10). Itt megkapjuk a következõ pecsétünket, majd egy kis emelkedõ után felérünk egy hegygerinc szerûségre, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a magas Börzsönyre. Távolban már feltûnik a Csóványos csúcsa. Impozánsan mutatja magát, szinte hívogat. Ma még egyszer megmászlak, mormolom magamba, de arra még picit várni kell. Teszek egy kis kitérõt a Bugyihóra, A Börzsöny Csúcsai jelvényszerzõ túramozgalom miatt. Egy páran lentrõl kicsit furán néznek, hogy hova a fenébe mászom fel, meg, hogy minek. A csúcskõ megtalálása után visszatérek a jelzett útra. A többiek kicsit most elléptek tõlem. Lefelé megfutom ezt a szakaszt, majd elérve a P jelzést látom, hogy rengetegen továbbmentek egyenesen. Összenézünk egy páran, és mindannyian 100%-ra biztosak vagyunk benne, hogy itt balra le kell menni a P jelzésen. Így egy hangos kiáltáson a sor. Szerencsére mindenki meghallotta, így visszatérnek a leágazáshoz. Lefelé szinte csábít az út a futásra, így nem is tartjuk magunkat vissza leszaladunk egészen a mûútig. A patak átkeléssel kicsit megszenvedünk, elég bõvizû, és kevés az olyan hely, ahol száraz lábbal nagy biztonsággal át lehetne jutni a túloldalra. De sikeresen abszolváljuk ezt a feladatot. Most már csak a pontot kéne megtalálni, ami kis hezitálás után megtörténik. Ez pecsételõ és frissítõpont is egyben. Kapunk teát, csokit és almát. Na meg egy újabb pecsétet, 11:54. Kicsit pihenünk míg elfogyasztjuk a kapott csemegéket, majd elindulunk.

Elõttünk a túra talán egyik legkeményebb emelkedõje. De csak az jár a fejemben, hogy innen már olyan sokszor másztam fel a Csóványosra, hogy nem érhet meglepetés. Elõtte még a Tûzköves – forrásnál megállunk Zolival. Jó lenne valami folyadékot szerezni a kulacsba. Az átkelés itt is nehezen megy, én nem is próbálom meg. Nagy – Hideg – hegyig talán kitartok a még meglévõvel. Egy jó 5-10 perc után indulunk el a forrástól. Még mielõtt igen csak elkezdene emelkedni a P jelzés, megszenvedünk megint az újabb patakátkeléssel. Itt is keresni kell azt a pontot, ahol nagy biztonsággal át lehet jutni száraz lábbal a túlpartra. Szerencsére itt is sikerül. És most már tényleg elindul keményen felfelé a P. A Dr. Tóth Péter emlékhely után kicsit megszelídül, de nem ad sok idõt a szusszanásra, mert jönnek az újabb meredek szakaszok. Nagy – Mánáig nem szeretnék megállni, ott is csak azért teszem, mert a kilátásban mindig gyönyörködni kell itt, és Zolit is bevárom. Na meg azért el is fáradtam egy kicsit :). Meglepõen nehezebben ment ide a felmászás, mint amire számítottam. Rózsa patak völgyének túlsó oldalán néhol feltûnnek a hófoltok is. Félelmetesen, és nem iszonyatosan :) szép a látvány innen. Pláne így, hogy még csupaszok a fák, és le lehet látni teljesen a völgy aljára. Innen Zolival megyek tovább, Bella és Karesz valahol elõl roboghatnak már. Õk nem idõztek el még lent a Tûzköves – forrásnál, mint mi. Nemsokára befut a P jelzés a Z-be, és itt megkapjuk a következõ pontunkat az ismerõs pontõrtõl, 13:15. A Dögölj meg-en is õ volt a pontõr Magosfánál. Úgy látszik õt osztják be mindig erre a szakaszra.

Innen már csak egy karnyújtásnyira van a Csóványos, és tényleg hamar ott is vagyunk. Meglepõen sok az ember fent a csúcson, viszont hó annál kevesebb. Azt hittem, hogy nagyobb lesz, de szinte csak a csúcs keleti, észak keleti oldalán lehet foltokat látni. Mondjuk nem mintha annyira hiányozna, így legalább nincs sár sem, és nagyobb biztonságban le lehet jutni. Nagy – Hideg – hegyre átkocogok, Zoli lemarad valahol útközben, de a turista háznál találkozunk újra. Itt érem utol Belláékat. Innen már lényegében együtt megyünk be a célig. Kicsit itt megpihenünk. Van minden, evés meg ivás, ahogy Gino vagy Dzsínó (?) mondaná az Oláh családból :). Majd számomra az egyik legkellemetlenebb szakasz jön, le egészen a Kisinóci turista házig. Ezt a lejtõt sohasem szerettem, térdgyilkoló. De azért viszonylag hamar túljutunk ezen a szakaszon is köszönhetõen a kocogásnak. A turista háznál egy újabb frissítõ pont vár bennünket a pecsét mellé. Jól esik a zsíros kenyér, meg a limonádé szerû innivaló is.

Pár perc után megyünk tovább a S+ jelzésen. Elég rossz a felfestése ennek a szakasznak, de szerencsére nem tévedünk el. Bár két féle úton érkezünk be Kóspallagra, pedig még egy nagy fanyilat is csináltam a földre az egyik nem könnyen észrevehetõ leágazásnál. Mondjuk tavaly én sem a Kálvária felõl jöttem be a faluba, hanem lent a temetõnél. Sebaj, lényeg, hogy a templomnál újra együtt. Itt egy kis frissítés az egyik út menti kútból, majd haladunk tovább. Nemsokára elhagyjuk a falut, és egy hangulatos kis völgyben haladunk tovább egészen a pusztatoronyi horgásztóig. Egy két patakátkelés itt is majdnem megtréfál, de szerencsére nem ázom be. A mûút elõtt megkapjuk a következõ pecsétünket, 16:31, majd egy kis aszfaltos szakasz után ismét erdõben, vagy inkább réten folytatódik a túra. Tavaly mi itt végig a P jelzésen mentünk el Törökmezõig, de most itiner hiányában a K jelzést választottuk a Békás – rét felõl. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy merre megy a túra, így hát hallgattam az okosabbra:)

Törökmezõnél egy újabb pecsét, meg egy kis frissítõ után indultunk tovább. Innen már tényleg nincs sok, bár abban még lesz két emelkedõ. Az elsõhöz hamar elérünk, és egy mászás után el is kezdjük. Meglepõen jól érzem itt magam, és szinte már újra a kerítésnél vagyok, bár itt mászni már nem kell. Kövesmezõ felé szintben haladunk, mintha engedné, hogy rákészüljünk az utolsó nagy mászásra. Majd szépen elkezd emelkedni. Bár ez még csak az elõjáték, itt még nem mutatja meg az igazi arcát. Nemsokára elhagyjuk a S elágazást. Csábítóan húz az út jobbra, de még elõtte meg kell mászni Hegyes – tetõt. Áthaladunk az utolsó kis tisztáson, és tényleg bedurvul. Az egészben talán nem is az emelkedõ a legrosszabb, hanem az, hogy jönnek lefelé veled szembe, te meg majdnem kiköpöd a tüdõdet. Szerencsére hamar elfogy azért a szint fölfelé, és a csánki – kertes pontõrtõl megkapjuk az utolsó pecsétünket. Kicsit szusszanunk, de csak kb annyira, hogy bevárjuk egymást. Ilyenkor mindig az utolsónak lenni a legrosszabb:), majd lekocogunk egészen a S elágazásig. Itt egy éles bal kanyar, és megkezdjük az ereszkedést Zebegény felé. Persze csak egy kis emelkedõ után, de ez már tényleg csak egy kis lanka. Utolsó métereket megfutjuk, közben ahol engedi gyönyörködöm a naplementében. Nagyon szép látvány. Néhol elõ – elõ bukkan a nap a felhõk mögül, és vörösesre festi az ég alját, miközben lebukik szép lassan a hegyek mögé. De azért még világosban érkezünk meg a célba. Kb 19:10-et írhatunk, mikor átvesszük a túra teljesítéséért járó oklevelet és kitûzõt.

Innen egy kényelmes ereszkedés a vasútállomásig, de elõtte még belefér egy kis kocsma is. Majd elrobogunk Vácig, és onnan vissza Drégelypalánkra az autóig, onnan meg haza…
Elmondhatom, hogy egy nagyon jó túra volt ez a Teleki 50. Kellemesen fárasztó tereppel, színvonalas rendezéssel.

Gratulálok mindenkinek!