Julianus 20 helyett 50
Kora reggel a szokásos program fut le: ébredés, öltözés, cucc összehajigálása, nem feledkezve meg a menetrendkönyvrõl sem. :) Aztán hirtelen ötlettõl vezérelve felpattanok egy éjszakai járatra, amely egyenesen a Nyugati pályaudvarhoz repít. Itt az éjszakai élet néhány szánalmasan züllött figuráját ki kell kerülnöm, hogy bejussak a gyéren kivilágított csarnokba. Itt rögtön rég látott ismerõssel, Vakond87 sporttárssal futok össze, együtt utazunk Vácig, õ a Telekit tervezte mára. Nagymaros-Visegrád megállóhelyén elõször jól megreggelizem, közben kapok egy sms-t Suvlajtól, õ is a Telekire utazik. Én mára ekkor még csak egy laza, esetleg belekocogós 20 km-t tervezek, megtoldva egy Márianosztra-Szob privát sétával, erre a fõ indíttatásom a valamivel egyszerûbb logisztika volt.
Fél hét környékén megjelenik a rendezõség, kapunk nevezési lapot, állítása szerint minden táv nevezési díja egységesen 400 Ft. Nevezek, megkapom a 2-es rajtszámot, rögtön ekkor gurul be egy újabb vonat. Leszálló utasai között üdvözlöm Vándor Csillagot és Sagabit, nemsokára mindenki nekivág a túrának, a templom harangozása közepette lehet útra kelni. Kilépek, hegynek felfelé, úgy érzem, jót tesz, ha sietek egy kicsit. A Templom-völgy a szokásos hangulatát hozza, ahogy a botokra támaszkodva igyekszem fölfelé. Néhol megállok egy-egy fotó erejéig, aztán talpalok tovább. Ezt a stratégiát követve gyorsan felérek a Julianus-toronyhoz, ahol a pontõr már jóval nyitás elõtt ott ül. Igazolás után felmegyek a kilátóba, gyönyörködni a párás hajnali napkeltében, a Duna csillogó szalagjában és a Visegrádi-hegység völgyekkel szabdalt tömbjében. Hegyes-tetõrõl lefelé nem bírok ellenállni egy kis kocogásnak, egészen Köves-mezõig visz a lendület és a gravitáció. :) Innen gyaloglásra váltok vissza, telefonbeszélgetünk egyet Kerek repkénnyel, aki édesapjával a Thury emléktúrán vesz részt éppen.
Amikor leteszem a telefont, akkor döbbenek rá, hogy hosszú idõ után elõször indultam el egyedül egy teljesítménytúrán. Gondolataim kísérnek, van belõlük elég, közben a lábak robotpilóta üzemmódban, maguktól vesznek fel egy alapsebességet, a tájékozódásra a prímán festett jeleknek köszönhetõen nincs semmi gondom. Így jutok el Törökmezõre, ahol az általam eddig megismert nyüzsgés helyett síri csend fogad. Pontõrök sehol, ránézek az itinerre, csak 8:30-tól kell itt lenniük. De ha egyszer most sietnék... eszembe jut az OKT bélyegzõje, de még nem vagyok biztos magamban. Kéktúrázó pár érkezik, beszélgetünk pár sort, majd utolér egy sporttárs, aki gyorsan igazol a Kék itteni pecsétével, majd továbbáll. Pár perc habozás után követem példáját, elvégre 8:35 van, nekem pedig nincs kedvem várakozni. Indulás elõtt még körbefényképezem a tisztást és környékét. Utolérem fent említett túratársat, egészen Nagybörzsöny széléig együtt haladunk. Követjük a Kék országutat, egészen a Kóspallag elõtti elágazásig, itt a pontõr csodálkozva hiányolja a törökmezei pecsétet, mutatjuk az általunk szerzett bélyegzõt.
Jelzetlen út felé irányít, mondja, hogy az majd becsatlakozik a piros sávba, rövidítést gyanítok, de a térképvázlaton bejelölt útvonal is kihagyja a falut. Megyünk tovább, több próbálkozás után sikerül beszélnem Kerek repkénnyel megint, azt mondja, hogy a pontok és a cél nyitása miatt felnevezett a 30-as távra, mert semmiképp sem érné el a korábbi vonatot. Ezzel nekem is ötletet ad az 50-es távra, elvégre miért ne mennék arra, tanulni úgyis tanultam péntek délután is. Közben érdekesen összetákolt deszkapallón kelünk át egy árok felett. Márianosztrán kocsma elõtt vár a pont, itt jelentem be átnevezési szándékomat, a pontõr beleegyezõen hümmög szakálla alatt. Kapunk finom kolbászzsíros kenyeret és zsebrevágok egy szem almát is. Kisétálunk a faluból, mellettünk a lassan átadandó kisvasút remélhetõleg ideiglenes végállomása (azért remélem, hogy ideiglenes, mert hátha meghosszabbítják :)).
Szép lassan kezdõdik az emelkedõ a Koppány-nyeregbe, komolyabb hegyek veszik körül utunkat, fent a pontõrök már ott ülnek, pedig csak visszafelé érkezõknek kell pecsétet adniuk. Azért kérünk odafelére is, a térképes részre. Megelõznek az elsõ futók, mi pedig szép lassan utolérünk valakit, aki nem a túrán van, de jó gyorsan megy. Utunk kényelmesen kanyarog a hegy oldalában, egyre lentebb ereszkedünk, ahogy közeledünk Nagybörzsönyhöz. Elkattintok pár fényképet itt is, valamint lent a halastónál is. Ahogy pakolom el a gépet, meglátok az úton egy göröngyöt, kicsit furcsa alakja azzal magyarázható, hogy igazából nem is göröngy, hanem béka. :) Aztán még egy és még egy, méltatlankodva ugrálnak le az útról. Itt elköszönök útitársamtól, mondja, hogy nyugodtan menjek gyorsabban, ha úgy érzem. Én pedig kilépek, köszönöm társaságát, jót beszélgettünk. A fõútra kiérve automatikusan kanyarodnék jobbra, a pontõr kiabál vissza a Szent István-templomhoz, kapok egy pecsétet, bemegyek körülnézni a kõkapun. Kisebb idõutazásban volna részem, ha az útról nem szûrõdnének be a motorizáció zajai. :) Roppant hangulatos hely.
Innen a 30-as táv céljául szolgáló következõ pont pár percre van csak, itt megint kenyér és alma is jár, sõt, egy nagy pohár tea is. Nem ácsorgok sokáig, a falu szélsõ házainál pedig megszaporázom lépteimet, kíváncsi, barátságtalan szempárok figyelmének kereszttüzében. A tavaly nyári Börzsönyi Kék tt-rõl ismerõs már a táv egészen Szobig, a navigálással megint nem lesz gondom, ennek örülök. :) Egy darabig felfelé kaptatok, aztán kényelmes, kocogásra csábító, szintben haladó földút következik. A betonozott szakaszon újra gyaloglok, a völgyben van pár jó fotótéma. A mûút elhagyása után emlékszem valami komolyabb emelkedõre, ezen emlékeim hamar frissülnek, fõleg, amikor a bõrlégzéssel is próbálkozom már. Valahogy csak felzuhanok a megváltást jelentõ gerincútra, az ellenõrzõpontra érve már alig zihálok. Itt szembesülök azzal a ténnyel, hogy nincs elõttem senki, ezek szerint aki eddig ott volt, az a 30 km-s távon indult. Az ideúton felfelé megtett szakasz lefelé sokkal szimpatikusabb, jó sokan jönnek szembe, mindenkinek köszönök, jó utat kívánok, találkozom rég látott Tûzszerész sporttárssal is. A két jelzés szétválásától pedig egyáltalán nem találkozom a túra résztvevõivel a célig.
Hosszú lejtõ után az utolsó komoly emelkedõn még felkaptatok, a Nagy-Galla tárt karokkal vár, lefelé sokkal könnyebb haladni, gurulós, de szerencsére nem csúszós az út. A borús idõ viszont lassan kedvem szegi, eszembe jut, hogy tavaly júniusban itt már igencsak kimerült voltam, a mostani állapotom pedig kezd hasonlítani az akkorihoz. Hangulatomon sokat javít az, hogy eszembe jut, hogy a Márianosztrán kapott almát csak zsebre vágtam, ideje megenni. Ez kissé feldob. Közben kiérek a régi kisvasút töltésére, nagyhangú társaság jön szembe, kérdezik, hogy van-e barlang a környéken. Erre semmi választ nem tudok adni, finoman próbálom javasolni a térkép használatát (egyiküknél volt). Megyek tovább, a jelzésrõl viszont csak sejtésem van, egy elhagyatott ház mellett látok egy régi kék sávot egy villanyoszlopon - a patak túloldalán. A botok aktív használatával átlendülök a patak felett és kikapaszkodom az országútra. Itt már csak lesétálok az utolsó ellenõrzõponthoz, a pontõr egészen örül jöttömnek, mondja, hogy már több, mint másfél órája kinyitott, de még senki nem járt nála eddig.
Mondom neki, hogy rövidesen biztos jönnek majd futók, aztán elköszönök tõle. A következõ szakasznak örülök, egész addig, amíg erdõben lehet haladni. Aztán már inkább annak örülök, hogy nincs nagyon meleg a teljesen nyílt földúton. A nyílt út egyetlen elõnyét - szépen látszanak a környezõ hegyek - kihasználom, fényképezek párat. Elérem a szépen gondozott Sukola-keresztet, innen már közel van Szob, besétálok, kocogni már semmi kedvem. A vasútállomáson pedig szembesülök azzal a ténnyel, hogy a cél majd csak 4-kor nyit ki. (Ezzel semmi baj nem lenne, oda kellett volna figyelnem erre, de az elõzõ pontõrt akkor miért kellett kizavarni 13:00-ra? A táv az utolsó ep. és a cél között nincs 6 km...) Körbejárom az állomást, óriási meglepetésemre bent áll a 424-247 pályaszámú gõzös egy nosztalgiavonat szerelvényével... gyönyörû :D. (A 424-334 pedig a rajtam levõ pólón volt. :)) Jól megnézem magamnak, aztán kiülök az állomás elé, hogy szemmel tudjam tartani az esetleg érkezõ rendezõséget.
Várok, telefonálok, közben futók érkeznek, láthatóan nem zavartatja õket, hogy nincs még meg a cél. Megérkezik a busz Márianosztráról, a pontõrökkel együtt, udvariasan igyekszem megtudakolni, hogy mikorra várhatóak a rendezõk. Választ nem nagyon kapok, csak némi hümmögést, azt hámozom ki, hogy várni kell türelemmel - de nekem vissza kellene érnem a fõvárosba. Felhívom a fõrendezõt, káromkodik pár sort, közben ismerõs sporttárs érkezik, felajánlja, hogy ismerõsei elvisznek kocsival, õ visszajön Nagymarosról a saját jármûvén és elintézi a díjazásomat. Ezer hála és köszönet érte, elõre is! Köszönöm továbbá a kedves párnak, aki visszahozott Budapestre! A rendezõktõl mondjuk annak azért örültem volna, ha megjelennek rendesen a célban a saját nyitási idejükre. Sebaj, ez van, túráztam egy jó nagyot, ez a lényeg.
-Kékdroid- |