Odvas-Kõ-ris Nagykör (45)
Reggel fél hatkor csörög az óra. Újabb hétvége, újabb túra és ez így is van jól. Kicsit késõn feküdtem elõzõ este, így még önkéntelenül ráhúzok fél órát. Megtehetem, mert ez alkalommal kocsival vagyok kénytelen megközelíteni a célterületet, Gyõrhöz bármilyen közel is esik Bakonybél, a tömegközlekedés nem partner. Szép komótosan készülõdök, az idõ ugyan felhõs de nem esik. Fél nyolcra már ott is vagyok a nevezés helyszínén. Még rengeteg idõm van, csak fél kilenc tájékára tervezem az indulást, hogy a pontok nyitására még véletlenül se kelljen várni. Nagyon kedvelem a Bakonyt, ezért is nagyon megörültem a CATS új túrájának. Ráadásul ez a túra olyan helyekre vezetett el, ahol még nem jártam, vagy csak átutazóban voltam, mint például a Bakonyalja, ami a Sokoró térképen már nem, a Bakony térképen pedig még nem szerepel. Igaz nem sok turistaút vezet arra.
A Rajt/Cél a Bakonyi Barangolásról ismerõs Hársfa bisztróban volt. Mikor beléptem, már csak jobbára a 20-as távon indulók voltak a helyszínen, illetve egy futó (mint késõbb kiderült B_Feri). Tervezett idõben elindultam, irány a Gerence-völgy. A fák és bokrok jelentõs része már levélbe borult, így mindenféle zöld színben pompázott a táj, e mellé jöttek az éppen virágzó növények (általában odvas keltike) és a Tábor-hegy oldalát teljesen elborító medvehagyma, annak igen kellemes átható illatával. Azt hiszem remek ellenpontja volt ez a Bakonyi Barangolások túrának, amikor az õszi ezerféle színben pompázó lombkoronák nyújtják az igazi látványosságot. Az úton aztán hirtelen eleredt az esõ, de csak egy negyed órás kis ijesztgetés lett belõle. Azt azért nem étem, hogy egyesek miért az aszfaltos úton mentek. Én egész héten koptatom az aszfaltot, örülök, ha hétvégén végre rendes talaj kerül a lábam alá, meg különben is, a jelzés nem ott halad. Jól ment a futás, hamar elértem a Gerence-pusztai rétet, ahol kikanyarodtam az útra és a piros barlang jelen felmásztam a túra egyik névadójához, az Odvas-kõ barlanghoz. A lápcsõs rész azért kellõen meredek volt ahhoz, hogy ne akarjam végig megfutni. A ponton pecsét mellé csoki is járt, ami nagyon jól esett a kaptató után.
Némi emelkedés után elértük a piros sávot és egyben a Boroszlán tanösvényt, amin gyorsan visszaereszkedtünk a völgybe, és Rátértünk az Ugodig tartó kék keresztre. Féltem ettõl a szakasztól, még nem jártam erre, de ismerõsök mondták, hogy a jelzés nincs valami jó állapotban. Út közben lehagytam két futót és jó pár gyalogost, majd következett a feketeleves.
Sikerült kétszer úgy elkevernem, hogy voltak pillanatok, amikor gõzöm sem volt, hogy hol vagyok. Számításaim szerint rátettem úgy 10 kilit a túrára. Persze én is ludas vagyok a dologban, mert amikor nem láttam jelzést, nem fordultam vissza azonnal.
Elsõ alkalommal, a Hubert lak felé sikerült egy széles dózerúton elközlekedni rossz irányba, de egy idõ után rájöttem merre vagyok és másik úton eljutottam a ponthoz. Még szerencsésnek is nevezhetem magam, mert találkoztam két szarvas tehénnel, akik óriási sebességgel száguldottak le elõttem a domboldalon. Egyikük ráugorva a lendület miatt megbotlott az aszfalton és a lábszáron csúszva ért át rajta, majd száguldott tovább. Hihetetlen volt. Hubertlakhoz érve gyorsan felírtam az ellenõrzõ számot, majd továbbindultam Ugod felé. Több egyszer már megelõzött túrázót elõztem vissza, néztek is furán, hogy ezt hogyan csinálom. Hiába no, egy David Copperfield veszett el bennem.
A második félrenavigálásom ismét egy dózerútnál esett meg, több túrázó balra ment így követtem õket, a nélkül, hogy megnéztem a térképet. Jól ment a futás, de egyszercsak feltûnt, hogy nincsenek meg a jelek. Még mentem egy kicsit tovább, meg próbáltam kitalálni, hogy merre is vagyok. Az út tartósan elkezdett emelkedni, ebbõl rájöttem, hogy biztos rossz az irány, mer lejtenie kellene, így visszafordultam. Szerencsére a közelben favágók dolgoztak, így a közönség segítségemet felhasználva beálltam e helyes irányba.
Itt a pihenõs laza futásról és a tervezett szintidõn belüli beérkezésrõl szép csendben le is mondtam.
A falu felé immár harmadszor is lehagytam pár túrázót, az egyikük meg is kérdezte, hogy biztos ezen a túrán veszek-e részt. Hát igen, csak én a bõvített verzióját nyomom. Az út egyébként nagyon szép tiszta bükkösökön és kellemes kis rétek mellett vezetett el, majd szép lassan kiértünk az erdõbõl és elénk tárult Kisalföld lapos síkja. Aki szereti a síkságokat, annak biztos megdobogtatta a szívét, de én nem ezért, hanem másért szerettem meg a Bakonyalját. Ugodon a templom melletti ellenõrzõ ponton almát is kaptunk a pecsét mellé.
Csak nemrég óta tudom én is, hogy a templomdomb valójában régen várként is szolgált. Akit bõvebben is érdekel a dolog, itt olvashat róla:
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=19865
Az túra innen jelzetlen utakon haladt, de a rendezõk megnyugtattak, hogy egyértelmû lesz. És tényleg! Érdekes módon, itt nem tévedtem el, a térkép alapján nem esett nehezemre a tájékozódás.
Az utak mentén rengeteg út széli hálaadó kereszt volt, nem találkoztam még sehol máshol ilyen gyakorisággal velük Az idõközben elõbújó napsütésben igen szép látványt nyújtott az ugodi és a bakonyszûcsi szõlõhegy, telis-tele régi pincékkel és présházakkal, igazi tavaszi hangulat volt.
Nem lehet elmenni szó nélkül az eldugott apró kis falvak mellett, amiket még nem érintett meg az újház építési láz, és a takaros régi porták elõtt igen nagy a rend és tisztaság is. Mindehhez adjuk még hozzá a látóhatárt déli irányból lezáró, a síkságból lustán kiemelkedõ, mély árkokkal szabdalt sûrû erdõkkel borított Bakony vonulatát. Ilyen körülmények között csak kellemes lehet a futás, nemsokára meg is érkeztem a Francia-vágási vasúti megálló omladozó épületéhez, ahol az egyik végpontja volt az egykori kisvasútnak. Az ellenõrzõ szám gyors felírása után célba vettem a bakonyszûcsi horgásztavat.
Egy újabb megkapó kis szõlõheggyel és kálváriával arrébb, már ott is voltam a ponton, ahol zsíros kenyér és ásványvíz várt minket. Itt értem be újból az egyszer már lehagyott futókat is. A friss ropogós kenyérbõl csak módjával ettem, de azt jó sósan, mert már kicsit rendetlenkedett a lábam.
Következett a túra egy újabb kritikus szakasza, a Bécsi árok. Ez ugyan elvileg jelzett út (a sárga kereszt visz erre), a gyakorlatban viszont a jelek siralmas állapotban vannak, és ami van, az sincs sokszor jó helyen. Itt nagy szükség lett volna a szalagozásra, ami idén sajnos elmaradt, de a szervezõk megígérték, hogy jövõre vagy szalag, vagy jelfestés, esetleg mindkettõ lesz.
Azért itt is sikerült kavarni egy jót. Elsõ alkalommal még visszataláltunk a futótársakkal a jelzett útra, ami bevitt minket az árokba, de aztán az árok egyik elágazásánál végleg elbizonytalanodtunk. Az egyik irány a völgy aljában vezetett, de út úgyszólván nem volt, mondjuk addig is igen nehezen volt futható a terep. A másik irányba (ami egy oldalága lehetett az ároknak), egy kijárt kocsiút indult el. Az utóbbin indult el idõközben összeverõdött kis csapatunk, mert úgy emlékeztem, hogy amikor 3 éve erre jártam, egyszer egy éles balkanyarral fel kellett menni az árok egyik ágán, majd az út szó szerint elfogyott és némi aljnövényzetben való gázolás után elértük a piros sávot, ami felvisz a Kõris-hegyre. Nagy kockázatot nem vállaltunk, mert a gerincen haladó piros jelzésbe mindenképp beleütközik az ember elõbb-utóbb. Az út a terveknek megfelelõen eltûnt, és egy nagy odvas keltikék által borított hegyoldalon találtuk magunkat. Némi tanakodás után haladtunk tovább fölfelé rendületlenül, ügyelve a kis virágokra. Kitartásunknak meg is lett az eredménye, elértük a jelet, igaz, kb. 500 méterrel elõbb, merthogy még menni kellett volna az úttalannak tûnõ árok alján. Innen már prímán futható volt a terep, így nemsokára felértünk a túra másik névadójának ellenõrzõ pontjára, a Kõris-hegyre. Itt ismét csoki járt a pecsét mellé. Mi egy kis dorgálással kedveskedtünk a pontõrnek, de nem haragudtunk, csak egy kis segítséget hiányoltunk az árokban.
Innen már csak le kellett gurulni a hegyrõl a kék, majd a zöld sávon, amik jól vannak festve. Eseménymenetes ereszkedés után úgy fél óra alatt bent voltunk a faluba, végül 6:15-ös idõvel léptem be a bisztróba.
Nagyon tetszett a túra, igazi szép, vadregényes Bakonyi (a bécsi árok egyike a tájra oly jellemzõ mély szurdokszerû völgyeknek, melyben megannyi látványos sziklaalakzatot találhatunk) és festõi Bakonyaljai tájon vezet keresztül. Remélem jövõre is megrendezésre kerül a túra, és sikerül szalagozással, vagy festésekkel javítani a tájékozódást. Rám számíthatnak!
|
