Túrabeszámolók


Mesztegnyő - Kak

krajoramaTúra éve: 20082008.04.21 10:56:02
Április 19-én, szombat reggel fél hétkor indultunk el Mesztegnyõre, hogy induljunk a Kak 25 túrán. Az autópályán végig sütött a nap, nagyon lelkesek is voltunk. Aztán amikor Marcaliban a benzinkútnál megálltunk Somogy térképért és frissítõért, akkor elkezdett szakadni az esõ. Hihetetlen fekete felhõk vonultak felettünk, de érezhetõ volt, hogy ilyen felhõszakadás nem tarthat sokáig. Mesztegnyõn a vasutállomás mellett még kitartóan esett, mi meg az autóból próbáltuk megtippelni, hogy mikor tudunk elindulni.

Nem voltunk egyedül, egy halom autó (benne szintén a felhõket bámuló emberek), sátrak, szinpad, bogrács, polgárõrök tanyáztak a vasútállomáson. Tíz elõtt nem sokkal aztán elállt az esõ, és elõmerészkedtünk. Szinte rögtön megtaláltuk egymást két fiatal sráccal, akik szintén a rajtot keresték. Pár perc után meglett a szervezõ, akitõl megtudtuk, hogy nem nekünk van a szinpad, még rosszabb, hogy a bogrács se, hanem éppen kisvasút nap van. Mindegy, nekivágtunk.

Mi voltunk a 2., 3. induló, az elsõ már egy órája úton volt. Nem irigyeltük, Õt menet közben kapta telibe a felhõszakadás. Az út nyílegyenes, kicsit egyhangú, viszont sehol szemét vagy zajok. Kemény vizes homokon haladtunk, amiben látszottak az elõttünk haladó lábnyomai. Úgy gondoltuk, hogy ilyen sík terepen (szint 30m), már kilóméterekrõl látszani fog a az elsõ ellenörzõ pont temploma. Hat kilométer után még mindíg semmi, pedig elvileg itt kellett lennie a pontnak. Helyette volt közben pár (pontosabban 3) ház, meg a kertekbõl elõszaladó kutyák, ami kicsit változatosságot jelentett. Láttuk a leágazást is, ahol majd visszafele jövet délnek kell majd venni az irányt. Mókás volt az elõttünk haladó lábnyoma, látszott, hogy Õ már itt is járt visszafelé, azaz nem fogunk vele találkozni.

Térképrõl aztán rájöttünk, hogy kicsit el lett mérve a táv, és még van két kilométer. Itt már hétágra sütõtt a nap, sóvárogva gondoltunk az autóban hagyott naptejre. A homok a talpunk alatt kezdett felszáradni, és próbálgattuk, hogyan lehet ilyen talajon járni egyáltalán. A kicsit csoszogós módszer volt a nyerõ. Templom torony továbbra is sehol a láthatáron. Volt viszont pici temetõ és kis Mária kegyhely egy fa odvában, amirõl a nálunk lévõ elvileg mindent tartalmazó térkép nem tett említést.

Egy kanyar után aztán házak, majd közelebb érve a Libickozmai halastó is elõbukkant. Végül 50 méterrõl láttuk meg a templomocskát, amit szinte teljesen elfedett az elõtte álló oriási fa. Na ennyit a toronyiránt elméletrõl. Kajáltunk, a kútnál vizet töltöttünk (a kutat jól ki kell engedni, alig használt!). Az egyik háznál volt két szép kölyök puli, haverkodtunk velük is egy kicsit.

Visszafelé az úton aztán szembe jött a két fiatal, most már egy vizslával. Láttunk még egy bicajost, minden tiszteletem, a homokban elég durva bicajozni. Volt még egy kicsit idõsebb pár, majd egy fiatal lány egyedül. Õ biztos helyi volt, mert nem kérdezte, hogy milyen messze van a templom. Utólag kiderült, hogy ennyi volt az összes jelentkezõ, 8-an csináltuk meg a túrát. Gondolom a Mátrabérc meg Gerencse jobban vonzotta az embereket. De mi nem bántuk meg, mert most jöttek a nagyon szép részek.

A távolból hallattszó pukkanásokból már tudtuk, hogy vadászok is vannak a környéken, de most a vadászháznál láttuk is õket (kb 3km-re a falutól). A vadászházzal ellentétben a fogadó viszont bezárt. Itt lett volna a második pont, de annyira eldugott helyen volt a fogadó, hogy nem tudta fenntartani magát. A túra szervezõje szerint ki kellett volna vinni odáig a kisvasutat, és akkor talán mûködött volna a dolog. Tényleg nincs messze a kisvasút mostani végállomása (Kakpuszta), két kilométer után el is értük. Itt láttuk azt is, hogy a vadászok miért voltak itt, két hatalmas szarvastehént riasztottunk meg. Bemenekültek a fenyvesbe, a tájvédelmi körzet biztonságába. Azon kívül ugyanis annyi magasles volt, hogy akár számháborúzhattak volna a vadászok róluk. Másik elméletünk szerint egymásra vadásztak.

Az utolsó etap végig a kisvasút mellett, illetve rajta vezetett, a kék jelzésen. Gyönyörû erdõben mentünk, néhol megszakítva vadcsapással. A pocsolyák mellé érve tucatszámra ugrottak a vízbe a zöld leveli békák. Egy helyütt halastavat jelzett a térkép, de csak kiszáradt nádas fogadott. A következõ halastó (3km-re a céltól), viszont egy 500 méter széles nagy tó volt. Pont a gátján ment a kisvasút, és már éppen poénkodtunk, hogy milyen ritkán jár, amikor elment mellettünk két vonat és két sínautó is, a kisvasút nap szellemében. Egyébként sajnos nagyon ritkán jár.

Nem sok hely volt lehúzódni a gáton, de sikerült. Alighogy ezen túlvoltunk és átléptünk egy siklón - ami ott sütkérezett a gáton -, jött a nyomás, és újabb sötét felhõ jelent meg. Esõkabátott vettünk és megszaporáztuk a lépteinket. Nem sokkal a cél elõtt kapott el az esõ, felcentis jégdarabokkal megspékelve, de ez is hamar elállt.

A célban aztán kaptunk zsíroskenyeret, hallgattuk kicsit a mûsort, beszélgettünk a szervezõkkel.

Összességében nagyon jó volt a túra, nem lehetett eltévedni, azt hiszem keresni fogjuk a többi kisvasút melletti rendezvényt is.