Túrabeszámolók


Mátrabérc / Hanák Kolos / Múzsla

kekdroidTúra éve: 20082008.04.22 20:33:06
Mátrabérc (eleje) 2008

Hétközben nézegetem a Mátra térképet, mintegy kikapcsolódásképp: ide majd fel kell menni, itt majd kapaszkodni kell, amott lesz egy meredek lejtõ, hú, itt mi is van? - ja, tudom már, itt megy a Téli Mátra is, csak szembõl, emitt meg ugyanúgy... szóval, legalább fejben készülök a Bércre. Szombat reggel pedig egész hamar ott vagyunk a rajtban, éppen látjuk a tömeget elindulni, ahogy Kerek repkénnyel és sétáLós bácsival igyekszünk a vasúti megállóhoz. Közben összefutunk Zsotyekkel, valamint Gudlukinggal is, nevezünk, majd ketten szépen elindulunk Repkénnyel. Kicsit hûvös van, párás a levegõ. Bekanyarodunk az erdõ felé, irány az elsõ emelkedõ, szerencsére nincs nagy sár, lehet haladni, így is teszünk, kilépünk, ahogy lehet. A terv a 12 óra környéki érkezés Szurdokpüspökire, még örülünk is annak, hogy nincs valami nagy meleg, legalább kevésbé izzadunk és az út sem poros.

Kapaszkodunk fölfelé, irány a Gazos-kõ, az elsõ konkrét kilátópont a túrán, most ellátunk egészen 10, talán 15 méterre is. Tavaly itt a Magas-Tátrában lehetett gyönyörködni, ködben sem csúnya, egész más a hangulata. Itt fényképezek útközben elõször, összehasonlítás végett. Megyünk tovább, egy kanyarban ismerõs túratárs vár meg minket, Cam Mogó, együtt haladunk egy ideig, közben elkezd szitálni valami kis esõ. Legyintek, "nem kell még a kabát, mert az emelkedõn csak beleizzadnék", ez az elsõ hiba a mai nap során. Átmászunk pár kerítésen, Cam Mogót elhagyjuk egy idõre (hogy utána a Cserepes-tetõ emelkedõjén vissza is elõzzön). Irány a Jóidõ-nyak, kerítés mentén talpalunk a sárban, itt sokan elõznek, azért tartunk egy egyenletes tempót. A Szederjes-tetõre felfelé meg-megállunk párszor, lefelé pedig megállapítjuk, hogy sokkal kényelmesebb sárban, mint porban menni itt. Valahol errefelé találkozunk elõször Suvlajjal, vele is együtt haladunk egy ideig.

A Domoszlói-kapu felé közeledve egyre zordabbá válik az idõ, a nyílt részeken erõs szél fúj, az esõ pedig váltakozó intenzitással jelenik meg, hol szelíden, már-már barátságosan csöpög, hol egyszerûen zuhog. Oroszlánvár tömbje pedig felhõbe burkolózik, így még nem láttam, fél percre meg is állok fényképezni, Kerek repkény közben elkezd kocogni lefelé. Utánaeredek és amire leérünk, pont összefutunk Nagyondinnye sporttárssal, sorbaállunk a frissítõponton egy-egy bögre vízért. Ezt az igen hangulatos kis pillanatot választja az esõ, hogy komolyra forduljon, elkezdünk kapaszkodni felfelé, hogy addig se foglalkozzunk vele. Fönt az ellenõrzõhelyen megvan a szokásos kihelyezett toll, idõt írni, jó vastagon fog a tinta az elázott itinerre. Megbeszéljük, hogy itt nem állunk meg, mert akkor csak elkezdenénk fázni, inkább megyünk tovább. A kabátot - hülye módon - még mindig nem veszem fel, tekintve, hogy emelkedõn úgyis satöbbi. Repkény mindenesetre felveszi a polárját. Helyesen.

Azt gondolom, hogy az Oroszlánvár inkább amolyan beijesztés, a távolról látszó nyílt, meredek emelkedõjével, a rákövetkezõ két hegy (a Cserepes-tetõ és a Nagy-Szár-hegy) nehezebb. Az elsõ emelkedõn, miután az esõ csak nem akar szûnni - hol vannak azok a kedves kis tavaszi záporok...? - felveszem a kabátot, valamint Kerek repkény kérésére megállunk egy pohár pezsgõtablettás vízre. Közben elhalad mellettünk a fél mezõny, legalábbis azok, akik eddig nem értek utol, köztük Vajonmerre, majd a Julianus céljában megismert K. Robi. Ahogy elfogy a víz, indulunk is tovább, de a lelkesedésem kezd egyre csökkenni. Sõt. Amikor a Nagy-Szár-hegyen az arcunkba kapjuk a jeges esõt a széllel, én pendítem meg Repkénynek a lehetõséget, hogy nem sok kedvem lesz továbbmenni Kékestetõrõl, legalábbis gyalog. A kilátás viszont elképesztõ, a visontai erõmû körvonalai szürreális szürke tömbként dobják felénk a civilizáció jelenlétét, az erdõk fölött párafoltok gomolyognak. Indulunk, szerencsére az erdõben kisebb a szél és az esõ is mérséklõdik.

Repkény verset szaval és még énekel is, visszajön az életkedvem, megbeszéljük, hogy ha az elõírt kalauzidõre (4:25) fent vagyunk Kékesen, akkor akárhogy is, de végigmegyünk. (Most veszem észre, hogy ez a régi kalauzidõ, az idei itinerben többet hagynak Kékesre.) Tehát fellelkesülten trappolunk a Markazi-kapu felé, lopva ránézek az órára, hogy lássam, a tervünk véghezvitelére egész sok esélyünk van. Aztán a Sas-kõre vezetõ emelkedõn Kerek repkény kezd elbizonytalanodni, de legalábbis erõs fáziskéséssel válaszol a mondókámra. :-) Kicsit csöpög az esõ, amit igazán akkor érzünk meg, amikor kiérünk a gerincre. Itt ez az imént még csak csöpögõ esõ nagy sebességgel süvítõ széllel párosul és az eddig csak fel-felsejlõ gondolat a kiszállásról elhatározássá növi ki magát. A Sas-kõ kilátójára nem is kapaszkodunk ki, leszegett fejjel caplatunk fel a Sötét-lápa-nyeregbe. Itt beszéljük meg, hogy ha elállna teljesen az esõ, kisütne a nap és hipp-hopp felszáradna a sár, na, akkor továbbmennénk.

Kékesre már úgy indulunk el, hogy ott számunkra véget ér a túra, és bár nem adtam fel tt-t a 2004-es Börzsöny Éjszakai óta, most egyáltalán nem bánt a gondolat. Egyszerûen se kedvem, se motivációm nincs még 7-8-9 órán át szívatni magamat a sárban, esõben. Utolér egy sporttárs, elõreengednénk, mondjuk, hogy mi csak Kékesig megyünk, õ visszakérdez: "szerintetek én meddig?" Kicsit késõbb utolér Beugró lány és társa, Beugró lány is bejelenti szándékát a feladásra, bõven 4 órán belül van, de neki sincs kedve továbbmenni. Az ellenõrzõponton szólunk, hogy kiszállunk, az igen kedves pontõrök kicsit mintha búsan vennék tudomásul ezt. Kint még összefutunk Suvlajjal, kínálgatjuk mindenfélével, õ továbbmegy, minden tiszteletem Neki és Mindenkinek, aki hasonlóan döntött. Megcélozzuk a Tetõ éttermet, bent Wehner Géza és Siményi Miki pihen a továbbindulás elõtt, pár asztallal odébb Vasssalmos és Petami üldögél, elõbbi enyhén lila szájjal, utóbbi pedig enyhén véres pólóval.

Veszünk egy-egy teát, némi sültkrumplit, az étterem telt házzal van, megérkezik egy népesebb TTB-s csapat, Lutak, -Aleszka-, Sancimanó. Sir Dannel nem találkozunk, de mondják, hogy továbbment. Közben igyekszem elérni az otthoniakat, nagy sokára Édesapám veszi fel a telefont, segélyt kérek fuvar vagy legalább egy menetrendkivonat formájában, egy óra múlvára ígéri magát. Üldögélünk, közben bekukkant Melák is, õ továbbmegy, valamit megérkezik Pít, õ a mentésben vesz részt. :-) Az egy óra még el sem telik, amikor csörög a telefon, elköszönünk a többiektõl, kint futunk a ködben a parkolóba, de Édesapám a szanatóriumot találta meg elsõre, telefonon navigálom vissza. :-) Ahogy melegedünk a hátsó ülésen és suhanunk a Mátra szerpentinútjain, arra gondolok, hogy akik most kint vannak és dacolnak az elemekkel, azok az igazi hõsök. Gratulálok minden indulónak, végigmenõnek és feladónak és nagyon köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, valamint mindenkinek, akivel találkoztam!

-Kékdroid-