Túrabeszámolók


Gerecse

nafeTúra éve: 20082008.04.24 17:43:57
Gerecse 50
GPS-el mért távolság: 37 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1340 m, ebbõl 15 m szint, a Szelim-likhoz tett kitérõé. Statisztikához egyébként sem jó, mivel 3 helyen eltértem az útvonaltól.
Reggel hét órakor, szemerkélõ esõben rajtoltam. A rajtnál kellemetlen hírt mondtak a szervezõk, miszerint ebzárlat miatt nem lehet kutyával indulni. Engem személyesen nem érintett a dolog, de ezzel kapcsolatban semmi nem szerepelt a ttt-s honlapon, ami bizony elég nagy fekete pont a szervezõknek. Ettõl függetlenül, találkoztam kutyás túrázókkal, hiszen aki kutyával jött, annak így csak két lehetõsége volt, lemond a túráról, vagy megsérti az ebzárlatot.
Nem voltam, túl boldog az esõ miatt, mivel az 50-es távra neveztem, s féltettem a térdemet, a sár pedig plussz megterhelést jelent. Függetlenül ettõl, jó tempóban haladtam. Alig vártam, hogy végre kiérjek a városból. A túra folyamán, szerintem csak az elsõ indulóknak kellett foglalkozniuk a tájékozódással. Mindig volt elõttem is, mögöttem is jó néhány ember. Egyébként is, a panoráma út egy rövid szakaszát leszámítva, végig jelzett turistautakon vezetett az útvonal.
A János-forráshoz vezetõ úton az idén elmaradt a kerítés melletti dzsungelharc. Nem hiányoltam. Az ellenõrzõ pont után, mivel az elõttem menõket követtem, így elnéztem a jelzést, s hosszabbítottunk egy kicsit, s csak a Vaskapunál tértünk vissza a helyes útvonalra. Itt egy szép sziklás völgyben kaptathattunk, egy downhill pályán. Tavaly magyar kupa futamot rendeztek rajta.
Rövidesen szétvált a 20-as és az 50-es táv. Alig mentem párszáz métert, amikor az esõ jobban rákezdet, így felvettem az esõdzsekit. Ennél a megállónál csatlakozott hozzám István, akivel hasonló tempóban gyalogoltunk, s ettõl kezdve együtt tettük meg a távot. Beszélgetve jobban telik az idõ, s nem ér rá azzal foglalkozni az ember, mennyire fáj a talpa, vagy a térde, s mennyire fáradt, illetve a Vértestolna utáni monoton szakasz sem olyan unalmas.
Az út viszont sárossá vált, az esõtõl. Néhány helyen az emelkedõkön, inkább az út mellett mentünk, mert ott nem csúszott annyira, ott viszont a szederindák igyekeztek elgáncsolni bennünket. Azért egész jó tempóban haladtunk, bár lassabban, mint tavaly. Tardoson levetettem az esõdzsekit, s nekivágtunk a túra névadó hegyének, a Gerecsének. Sokféle virág nyílik együtt a hegységben, s medvehagyma már bimbós. Tavaly már javában virágzott. A legszebb sziklaalakzatokkal a Kis-Gerecse oldalában találkozhattunk. Számomra ez a túra legszebb része. A haladásnál viszont nagyon oda kellett figyelni, mivel a simára koptatott mészkövek vizesen-sárosan kegyetlenül csúsztak. Eszünkbe is jutott, mi lesz, ha a Bánya-hegy is sáros lesz? Jobb nem gondolni rá. Pusztamarótnál elértük a túra legészakibb pontját.
Rátértünk egy elég elhanyagolt murvás útra, s ezzel megszûnt a sár is. Nem hiányoltuk. Kellemes utakon, tempósan haladtunk Héreg felé. Az ellenõrzõ pontnál megtöltöttem, az ivózacskómat, s nekivágtunk a következõ szakasznak. Jött a Bánya-hegy! Jó meredek a kaptató. Bemelegítésként összeszedtünk 16 m szintet, majd jött egy kis 12 m-es lejtõ. Ezután viszont 222 m egybe szintemelkedés következett, amely a legmeredekebb részén 48 métert emelkedik talán 100 méteren. Itt jelentettek igazán nagy segítséget a túrabotok. Az ellaposodott szakaszon, szép kõmezõn ballagtam. Az ellenõrzõ pontig úgy tíz percet vertem rá Istvánra, amellet, hogy két-három alkalommal megálltam fényképezni. Néhány túrázónak mondtam is, hogy a fényképezõgép, kiváló alibi eszköz. Amikor az ember, már rálép a nyelvére az emelkedõn, nyugodtan megállhat fényképezni, ahelyett, hogy beismerné, a szufla elfogytát. Az egész túra alatt ez volt az egyetlen olyan szakasz, ahol jó melegen sütött a nap. Másutt jobban örültünk volna neki. Az ellenõrzõ pontot követõen kellemes utakon gyalogoltunk. A Fekete-hegy oldalában újabb szép szikla alakzatokat mellõztünk. Két kerítésmászás közt dzindzsás egynyomsávos ösvényen haladtunk, átvágtunk egy mezõn, s megpillantottuk a távolban az itató pontot. Ezen a ponton három részre váltak szét a túrázók: balra a kéken mentek tovább néhányan, jobbra, egy szekérútra is sokan rátértek, míg a zöm velünk együtt a legrövidebb útvonalon átvágott a rózsa- és kökénybokrok között. A nyílt mezõn elkapott bennünket egy kisebb jégesõ. Tényleg nem volt sok. Mire elõbányásztam az esõdzsekit, már el is állt, viszont van róla fénykép! A ponton, igen jólesett a zsíros kenyér. Végül is, volt már a lábunkban harmincegynéhány kilométer. Itt ért utol bennünket András, s kisvártatva meg is elõzött.
Az autópályáig tartó szakaszra nem érdemes különösebben szó vesztegetni. Számomra elég unalmas, bár így többedmagammal nem bizonyult olyan rossznak, mint tavaly. Izgalmassá tették a gyaloglást, a jobbról hallható menydörgések is. Ekkor még reménykedtünk, hogy megússzuk. Az idén, csak itt kezdett el fájni a talpam. Emiatt tartottam is az aszfaltos szakasztól.
Az ellenõrzõ pontról jól látszottak elõttünk a zivatar felhõk. Még ekkor is reménykedtem, hátha elhúzódik észak-nyugatra. Meglepetésemre, Turulhoz vezetõ kaptatón, jócskán csökkent a talpfájás. Társaim, akiknek az elõzõ emelkedõk gondot okoztak, szó szerint megtáltosodtak. Ennek ellenére, néhány 12-13 éves forma lány úgy húzott el mellettünk, mintha álltunk volna, pedig legalább 5-ös tempóban haladtunk.
A Turulnál fényképeztem egy kicsit, elbúcsúztam az alkalmi túratársaktól, s irány a Szelim-lik. Ekkor már jól láthatóan áztatta a város egyes részeit az esõ. Érdekes a barlang. Nézelõdés és fényképezés után, felvettem az esõdzsekit, mivel rákezdett az esõ, s nekivágtam az utolsó szakasznak. A lépcsõk rendesen megviselték a térdeimet, de végül 10 óra 31 perces idõvel célba értem, ahol megkaptam a teljesítésért járó jelvényemet és a pecsétet az Észak-Dunántúl Kupa igazoló lapjára.
Hazafelé autózva, Csót és Naggyimót között szép szivárványt láttam, a Bakony felett, a zivatar utáni éles alkonyati napfényben.
Az idõjárást leszámítva igen kellemes túra, néhány látványos szakasszal, ami megérne némi felderítést a részemrõl. Ez évben is igen sok fiatal teljesítette a túrát.
A rajtoltatás gyors volt, ennek viszont az volt az ára, hogy nem is tartották nyilván az indulókat, nem tudták hányan adták föl esetleg a túrát, vagy kit kell keresni egy valószínûtlen eltévedés esetén. A túra ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik, viszont pozitívum, hogy Héregnél és utána is volt elsõsegély lehetõség, az EP-k egy részén.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. Bár erre nem merek várható idõpontot írni.