Túrabeszámolók


Tihanyi Gejzírit 33/20

nafeTúra éve: 20082008.04.29 21:51:43
Tihanyi Gejzirit 20
GPS-el mért távolság: 20,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 705 m. Statisztikához nem jó, mivel több helyen eltértünk az útvonaltól, a nézelõdés érdekében.
Hét óra elõtt pár perccel már Aszófõn voltam, mivel a fehérváriak is koránra ígérkeztek. Több mint egy óránk volt a rajtig. Nagy-nehezen csak eltelt. Háromnegyed nyolckor végre nevezhettünk, de eddigre már sorba kellett állni. Az indulási idõpontot, pedig, csak nyolc elõtt 5 perccel kezdték ráírni a lapokra, hogy legyen idejük a pontõröknek a helyükre érni. Elosztottuk, a túra botok használatát. Pontosan nyolckor nekivágtunk. Az apáti templomromig aszfalton talpaltunk, amit nem szeretek túlzottan. A templomromnál végre terepre érkeztünk. Egyúttal rá kellett ébrednem, rosszul döntöttem, amikor reggel bakancsot húztam. A pénteki veszprémi és pápai kiadós esõbõl, valamint a szombati pápai zivatarból indultam ki. A félszigeten viszont csontszáraznak bizonyultak az ösvények.
Sajnos ma a gyerekek jócskán nyafogósabbak voltak, mint szoktak, s a Természetvédelmi Õrházig lassúbbak is. A lassúsághoz persze hozzájárultam én is egy távcsõvel, illetve a sok kilátópont, és a tiszta levegõ is, amiben messzire lehetett ellátni. Megkezdtük az elsõ kaptatót, ami a Nyereg-hegyig tartott. Lefelé, eltértünk egy kicsit, felmentünk az Apáti-hegyi kilátó pontra. Gyönyörû, napsütéses tiszta idõt fogtunk ki, kiváló látási viszonyokkal. Nézelõdtünk egy kicsit, majd tovább indultunk. A Külsõ- és a Belsõ-tó között haladtunk tovább, megmásztuk a Szélmarta-sziklákat. Ezen a szakaszon ért utol bennünket a hajmáskéri különítmény. Kereszteztük az aszfalt utat, majd minõmeglepetés, újabb kaptató következett, az Óvár-hegyre. Persze csak azért mentünk fel, hogy jó meredek ösvényen ereszkedhessünk le a Barát-lakásokhoz, ahol a pecsételés után, tízóraizás következett. Itt veszprémi és fehérvári ismerõsök értek utol, és hagytak el bennünket. Nagy-nehezen tovább indultunk. Mercédesz és Patrik gyorsan elõrementek, s a Ciprián-forrásig utol sem értük õket. Itt a gyerekek feltöltötték flaskáikat, s irány a hajóállomás, ahonnan tûzõ napon, és az idei legmelegebb túranapomon kaptattunk aszfalton, az apátságig. Nekem sem esett túl jól, hát még a gyerekeknek. Fönt alig gyõztük várni, hogy kinézelõdjék magukat távcsõvel. Leereszkedtünk a Belsõ-tóhoz. Távolról megnéztük a szürkemarha gulyát. Mercédesz talált egy olyan pongyola pitypangot, ahol egy megvastagodott száron, 10-12 virág volt. Következett a túra leglátványosabb része, a Gejzirit-mezõ. Több gejzír kúpra is felmásztunk mûsoron kívül. Szépek. A kilátás róluk pazar. Megérték a kitérõket. Újabb mászás következett a Hálóeresztõig, majd hullámvasutazás a Természetvédelmi õrházig, ami a túra egyetlen frissítõ pontját jelentette. Eleinte olybá tûnt, bizony éhen maradunk, de egy negyedóra múlva megérkeztek, a nagyobb adag zsíros kenyerek. A tea ellátás folyamatosnak bizonyult. Ez a pihenõ is volt vagy egy félórás, de azért csak folytattuk. Úgy kétszáz méter múlva Mercédesz rájött, a ponton felejtette a hátizsákját. Uzsgyi vissza érte. A többiek tovább mentek, míg én visszafelé haladtam egy kicsit, Mercire várva. Hamarosan megjelent, a hátizsákkal a hátán és két szelet zsíros kenyérrel a kezében, amit a Gurbicsa-tetõig be is kebelezett. Végre a gyaloglásnál is formába lendült, s a meredek emelkedõn, felnõtt csoportot elõztünk meg a legmeredekebb részen. A Rátai-csávánál utolértük ma többieket, akik meg is lepõdtek a tempónkon. A Csúcs-hegyre vezetõ emelkedõn, a gyerekek olyan tempót diktáltak, amit az anyjuk sem tudott tartani. Azon, hogy Mercédesz és Patrik nagy tempót mennek, nem lepõdtem meg, azon azonban, hogy Dominika sem marad le, igen. Rövidesen megérkeztünk, a félsziget legmagasabb pontjára, a Csúcs-hegyre. Ez is pár méter kitérõt jelentett. Nézelõdés, kis szuszogás után, megkezdtük a lefelé vezetõ utat, amin rövidesen elértük az elsõ és egyben utolsó ellenõrzõ pontunkat, a Nyereg-hegyen. Ettõl kezdve, ugyanazon az úton mentünk vissza a célba, amin reggel jöttünk. A falu elõtt, Mercédesz bevetett még egy trükköt. Már Tihanyba, az apátságnál fagyit szeretett volna, most újra megpendítette a témát, azzal a felvezetéssel, hogy milyen jó tempót jöttek fölfelé a Csúcs-hegyre.
Végül megérkeztünk a célba, ahol mi még szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert úgy húsz perc sorban állás után megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. A három hölgy elég tempósan dolgozott, de nem gyõzték, annyian voltunk. Mire mi végeztünk, háromszorosára nõtt a sor. Nem lett volna ártalmas, még két embert munkába állítani itt. Egy ember, maximum egy perc volt. Az emléklap beérkezéskor történõ megírása, jóval gyorsabb, mint az elõre megírtak keresgetése, ahol legalább 3 perc kell egy-egy oklevél megtalálására. Szerintem, a beérkezéskor való írás, ahogyan itt is történt, nagy résztvevõi létszám esetén jobb, mint az elõre megírt.
Igazán kellemes túrának bizonyult, sok résztvevõvel. Gondot jelentett a reggeli rajtoltatás. Nem értettem igazán, miért kellett megvárni a korán érkezõknek, hogy csak sorállással tudjanak nevezni. Az igazoló lapon rajta volt, melyik EP mikor nyit. Aki nagyon siet, túl korán érkezik az EP-re, az vár, vagy érvénytelen a teljesítése, ha a pontõrök, a kiírás szerinti idõben ott vannak a helyükön, õ meg nem igazoltat, mert nem óhajt várni. Az ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik, bár jobb mint a Bakony túráké, illetve a Gerecséé volt. Egy frissítõ pont, de az legalább igazi: zsíros kenyér, citromos tea.
Képekkel csak a május elsejét követõ héten tudok foglalkozni, így kb. 2 hét múlva lesznek fent a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél.