Szombaton csepegõ esõben indultam Fehérvárról a Mindszenty József emléktúrára.
A cél Vasvár volt, ahonnan a Jeli arborétumon át vezetett a túra Csehimindszentig.
Ezúttal 12 éves lánykámat is magammal vittem, hiszen az arborétumban most virágzanak a rododendronok, és feltétlenül meg akartam neki mutatni.
Mire Vasvárra értünk, ragyogóan sütött a nap. Sok gyerekcsapattal találkoztunk, érzésem szerint szervezett iskolások voltak.
Nem kellett sorba állni, és nem volt nevezési díj sem.
Amint kiértünk a városból, felmentünk a szõlõhegybe, kis házak között vezetett ki az út egy aszfaltos országútra. Ott ár km után bementünk az erdõbe, aminek elsõ része elég sáros volt.
No de eddigi sáros túráimhoz képest ez igazán semmiség volt.
Azt hiszem mi már a túra végén indultunk, mert mögöttünk nemigen jött senki, csupán egy kedves pár, akikkel végig együtt mentünk.
A sáros rész után átmentünk a síneken, bizonyos Sándor lépcsõn keresztül, aztán a Katonák útján végig erdõs-erdei úton egészen az arborétumig.
Kellemes volt az idõ, igazi túrás idõ.
Az arborétumba a hátsó kapun át érkeztünk, egészen idáig jól jelezve a piros sávon.
Itt több mint egy órát töltöttünk, kihasználva ezzel a szintidõ adta maximális lehetõséget.
A gyönyörû színekben pompázó rododendronokat több fotón is megörökítettem. Volt piros, rózsaszínû, fehér, sárga, narancs, és még számtalan szín- és fajta.
Ezt mindenkinek látnia kell egyszer, annyira szép. Májusban virágzanak, persze a kertben máskor is bõven akad látnivaló, kilátó, játszótér, rengeteg különleges fa, patakok, források, mind-mind egyesével is szemet gyönyörködtetõ.
A kijáratnál megkaptuk a pecsétünket, gyorsan kihasználtuk az ingyenes és tiszta mindennel felszerelt toalettet, valamint a büfét, ami meglepõen olcsó volt.
Továbbindultunk, picit bele kellett húznunk, mert jól elidõztünk itt.
Kavicsos út vezetett tovább az Oskói pincékhez, ahol az újabb pecsétünket megkaptuk.
A pincesor igazi Zalai hangulatot árasztott, emlékeztetve engem gyermekkorom nyaraira, amit Zalai nagyszüleimnél töltöttem.
Innen már nemigen láttunk jeleket, csak megérzés útján tájékozódtunk, egyszer csak azt vettük észre, hogy a hátralévõ kb. 4 km-t már rég megtettük, és még mindig bolyongunk az erdõben.
Kiérvén az erdõbõl rájöttünk, hogy eltévedtünk. Arra a megállapításra jutottunk, hogy négyesben sokkal jobb eltévedni, mint egyedül, ezért egy templomtorony irányába (gondolván ott falu lehet) tényleg toronyiránt, tökön-babon keresztül (konkrétan egy szántóföldön) elindultunk megnézni melyik falu lehet ott vajon.
Ahogy sejtettük is, Csehibe értünk be.
Gyorsan leintettem egy autóst, hogy melyik irányba induljunk Csehimindszent fele, aztán a helyes irányt megkapva, aszfalton értünk be a célfaluba.
Csak egy plusz négyest tettünk bele kb. :-)
A célban megkaptuk az oklevelet, és nagyon szép kitûzõt a bíboros arcképével.
Megcsodáltuk és lefényképeztük a szobrát a téren, majd nekiültünk a kedvesen kínált zsíros kenyérnek. A kenyér mellé hagyma, tea, és vörösbor is járt. Már persze annak, aki nem akart aznap autót vezetni.
Ekkor még csak két óra volt, a különbusz amit szerveztek a túráznak – vissza Vasvárra – pedig csak háromkor indult.
Megkértem két helyes öregurat vigyenek minket vissza az autónkhoz, ami persze nem volt kérdéses. A Zalai emberek nagyon kedvesek, barátságosak, ezt a szervezõkre is elmondhatjuk.
Jó túra volt, jövõre már csak azért is visszajövünk, mert minden teljesítés után más-más, szebbnél szebb kitûzõt adnak.
|
