Túrabeszámolók


Pilis 50/35/16

suvlajTúra éve: 20082008.05.10 20:04:12
Revans, avagy Pilis 50 másodszor

Tartozott nekem a Pilis. Az elmúlt évben már nekifutottam ennek a túrának de Lajos forrás elõtt úgy elkavartam, hogy még a korrigálástól is elment a kedvem, és ahelyett, hogy visszafordultam volna a helyes útra hagytam az egészet és éz az utolsó két ellenõrzési pontot kihagyva értem a célba. Pomázon a HÉV megállóban pedig csak irigykedtem a sikeres teljesítõket látván és megfogadtam, hogy egy év múlva revansot veszek és gyõzni fogok mindenáron. Éppen azért szeretem kedvelem ezt a túrát amiért sokaknak nem kedvencük. Minimális szolgáltatás, kevés ember, kevésbé ismert és néhol bizony kevésbé követhetõ útvonal, kis pontatlanság az itinerben és így tovább. Ilyenfajta gondolatok kavarogtak a fejemben miközben befutott velem a HÉV Csillaghegy megállóra. 5.56-ra értem oda ami egyszerûen tökéletes, hiszen hattól lehet indulni. Gyorsan ráírom a nevem az itinerre és már indulok is. Alig páran vannak csak itt rajtam kívül és a rajt utáni métereken már két futó halad elõttem. Addig meddig megyek mögöttük, hogy elszúrom a jobbra kanyart a piroson és a lépcsõkön megyek fel mögöttük a rókahegy lábához. Zavar a dolog, mert még ilyen apró kitérõket sem szoktam tenni. Igyekszem mindig a kijelölt útvonalon haladni. A Rókahegyre már nem is követem õket az általuk választott ösvényen, hanem megyek szépen a piroson. Jó kis kaptató rögtön az elején. élvezem, hiszen még friss vagyok. Konokul megyek fölfelé, igaz csak sétálva. Futósra terveztem a mai napot de emelkedõkön – legalábbis efféléken – nem futok, mert egyszerûen nem tudok, nem bírok. Várom a kóborkutya had támadását ami ezúttal elmarad, az elõttem haladó futókhoz szalad oda két lelkes kutya de messzirõl is jól látom, hogy a farkukat csóválják (mármint a kutyák), hát ebbõl sem nem lesz híradó fõcím ma este (“Fiatal túrázót téptek szét megvadult kutyák a Budapesthez közeli...”). Alig hogy átmegyek az ürömi úton két autó áll az úton egymás után. Hát ez meg!? Elhaladok az egyik mellett és azt látom, hogy a vezetõ ülésen egy nõi táska. Átfut az agyamon, hogy micsoda felelõtlen emberek vannak de akkor már a másik autó mellett haladok. Csak úgy menet közben bekukkantok és mit látok? Meztelen férfit és nõt ahogyan szerelmi kapcsolatukat mélyítik. Úgy igazán lendületesen, mintha hosszú ideje nem találkoztak volna... Mázlitok van, gondolom és gyorsan továbbállok. Ha ezt két hét múlva csináljátok ugyan ebben az idõben, akkor elõször a T100 lelkes hada, majd még vagy 1000 ember lenne a közönségetek. Figyelem! Kijelölt túristaúton legfeljebb csak puszilkózni!!! Ott van a mosoly a szám szélén végig a Kevélyre felfelé menet. Néha belekocogok és 7 óra után 5 perccel már meg is kapom az elsõ bélyegzõt: Kevély-nyereg. Hosszú, jól futható szaksz következik egészen a következõ pontig, Szurdokaljáig. Van egy kis bozótharc a P+ úton Csobánka elõtt de nem vészes. Az viszont már itt feltûnik, hogy kullancsinvázió van. Kicsit letértem az útról egy rövid technikai szünetre és rögtön 8-10 amatõr vérszívót seprek le a nadrágom száráról. Hamar átérek a településen és a pontig felváltva futok és sétálok. A két futó sráccal kerülgetjük egymást egy ideig, majd elhúznak. Hogy hova azt nem tudom, mert két ponttal késõbb már nem látták õket és még csak nem is hallottak róluk, de ne szaladjunk ennyire elõre! Szurdok-alja pontot követõen a tanösvényen haladok, kedvelem ezt a részt. Pilisszentkereszten úgy döntök megreggelizem. Teszem ezt menet közben és magabiztosan haladok tovább. Buszfordulónál visszakanyarodó bal, majd templom után jobbra. Emlékszem tavalyról, hogy innen egy jó szakaszon nagyon ritkásan vannak csak jelek de nem zavar, tavaly felderítettem ezt a szakaszt alaposan. Futogatok-futogatok, elérem a következõ pontot (Mária pad) de a pontõr sehol. Ügyet nem csinálok belõle, biztosra veszem, hogy ha megyek majd tovább, akkor szembetalálkozunk. Kaptatós rész jön. Meglepõdök rajta, hogy mégis milyen könnyedén megy. Egy évvel ezelõtt ködben kapaszkodtam ugyanitt felfelé és szenvedtem, most pedig egykettõre fent vagyok. Alig pár tíz méterrel az aszfaltút elõtt jönnek a pontõrjeim és ha már így összefutottunk hát pecsételnek. Iszom egy kis szódavizet az egyetlen extra szolgáltatást maximálisan kihasználva és már futok is tovább. Szó szerint, mert nagyon jól futható, lejtõs szakasz következik. Öröm ilyenkor futni. Ragyogó napfényes idõ, néhol szûk, máshol szélesebb erdei ösvények. Ember sehol, csak a madarakat hallani, énekelnek, rikácsolnak, nem gyõzök betelni az élménnyel. Örülök, hogy éppen most, és éppen itt vagyok. Hányszor eszembe jutott ez a héten, a monitor elõtt gubbasztva! Tábortûz, fõzéshez készülõdés, Hoffmann kút, pont. Pecsét és kis kóstoló a frissen szeletelt szalonnából, hogy ez mennyire jól esik! Megyek tovább a Z+ jelen, majd P+ helyett P- jelen. Egy kis pontatlanság az itinerben! Legalábbis azt hiszem, mert P+-nak nyoma sincs. Szigorúan monoton felfelé következik, majd hosszan a gerincen. A cigarettázós túrázókat látva már biztosan tudom, hogy mindjárt Dobogókõn vagyok. Huh, ezt megúsztam. Nem állok meg elmagyarázni, hogy hogyan kell szerintem a túrabotot használni, elvégre nincs rá okom: mindkét szemem épségben megúszta. Ugye, hogy mindig van minek örülni? Túristamúzeumben pecsét, Matyi büfénél az egyik asztalnál megpihenve lenyomok egy balaton szeletet és már repülök is a sárgán lefelé. Nagyon szeretem ezt az utat, itt aztán lehet haladni! Megijjedek magamtól, hogy néha milyen tempót diktálok. Az erõs tempó ellenére is hosszú szakasz, jó sok idõbe beletelik mire Tölgy-Ikrekhez érek. Közben pár tíz-méter elkavarás, nadrágról kullancs-leseprés és csak hallgatom-hallgatom a madarak énekét. Egyedül vagyok, csak nekem énekelnek. A Tölgyikrek után már Lajos forrás irányába haladok. Gúvad a szemem annyira nézem a jeleket. A tavalyi eltévedés emléke kísért pedig a megoldás még az egyszerûbbnél is egyszerûbb. A biztonság kedvéért P+ és Z háromszög jelzések találkozásánál elõveszem a térképet. Kezemmel követem a helyes út minden apró kanyarulatát, még a szintvonalakra is figyelek. Akkor még nem is tudtam de érdemes volt memorizálni az utat. 2-3 percen belül tarvágáshoz érkezek. Jel egy darab sem, mégis magabiztosan haladok. Kicsit fölfelé, kicsit többet lefelé és íme az utolsó elõtti pecsét. Hajszál “pont”osan dél van. 6 órája vagyok úton és megvan a negyvenegyedik km is. Olyan gyorsan érem el a következõ pontot, hogy még én is meglepõdök rajta. Kicsit beszélgetek a pontõrrel a Janda Vilmos kulcsosháznál, iszok egy kis vizet és nekirugaszkodom az utolsó 5 és fél km-es szakasznak. Szinte már sajnálom, hogy mindjárt vége. Futnék még, mennék tovább, fedezném fel az erdõk ösvényeit de helyette már Pomáz utcái köszöntenek. Betonkeverõ zúgása, biciklisek az utcán, emberek, az a fajta állat amibõl ma csak olyan keveset láttam. A HÉV állomáson választhatok magamnak kitûzõt. Több féle is van, a különbözõ ellenõrzési pontok momentumainak fényképével és nevével, a Tölgyikreket választom. 6 óra és 50 perc menetidõ, elégedett vagyok. Sajnálom, hogy túl vagyok rajta, megélni jobb, mint késõbb csak felidézni. Pihenek kicsit egy padon, aztán jön a HÉV és hazafelé veszem utam, hiszen vár otthon a kedves és vár otthon a finom leves. A kellemes fürdõrõl és a jól megérdemelt pihenésrõl nem is szólva! Majdnem álomba ringat a vonat és közben arra jövök rá, hogy nem is a Pilis tartozott nekem, sokkal inkább én tartoztam neki. Jövõre ugyanitt.