Túrabeszámolók


Egri Bükk

JakabTúra éve: 20082008.06.05 10:23:20
Egy esõs szürke délelõttön írom beszámolómat, szívesen visszagondolva a hétvégi eseményekre! Bár a szombat hajnali négyórás kelés, nem tartozott oda.
Ébredés, csipáktól való szabadulás, álommanó elzavarása, ezek voltak a hajnali feladataim. Aztán az elõre összecsomagolt 10 napi ruházatot, sminkfelszerelést begyömöszölve két nagy táskába, leballagtam két pár frissen fõzött virslivel az ajtó elé.
No persze Maci már ott volt. Hiába az ötórás indulás megbeszélése, hiába az én pontosságom, mindig elõbb érkezik. Mindig idegesít, mert azt hiszem késésben vagyok. Pedig nem...
Szóval elindultunk Felsõtárkányba, hogy megnézzük a  Jocó által istenített hazai terepet, a Bükk 30-as túrán. Idõben odaértünk, bár Maci végigkáromkodta egész Pestet, mivel a Hõsök Tere le volt zárva, a Nemzeti Vágta rendezvénye miatt. Csak errõl neki elfelejtettek értesítést küldeni...
Felsõtárkány, Imókõ üdülõ. Viszonylag könnyen megtaláltunk, és 8 órakor landoltunk. Maci már a rajtnál szentségelt, a hölgy nem akarta neki elhinni, hogy MTSZ tag. Pedig mindenki tudja, hogy Maci az. De még mennyire az....
Így csak én kaptam kedvezményt, mert nálam volt igazolvány. :-)
Hamarosan a Bükk összes csodája elénk tárult, szép fák, mély völgyek, a hegytetõrõl gyönyörû kilátás.
Elég jó útleírást kaptunk, de túrázót nem sokat láttunk. Az 50 km-en indulók valószínûleg már jó korán elindultak. Meleg volt, bár erdõben haladtunk végig. Igaz, folyamatos alattomos emelkedõk voltak, ami elõsegítette nálam az alapos méregtelenítést, izzadás formájában. Az ezáltal keletkezett szag elüldözte a kullancsokat is, tehát kétszeres volt a pozitív hatása.
A részletes útvonalról már nem tudok számot adni - ráadásul a ttt honlapját napok óta nem érem el, hogy megnézzem - de arról igen, hogy nagy esõ lehetett elõzõ nap. Helyenként még sár is volt, és rengeteg vargányát láttam az út mentén. Imádom a gombát, fõleg a szedést, és ez a nemes fajta több tízezerbe kerül kilónként. Én meg csak néztem, hiszen hova is cipeltem volna magammal. (Azért a túra végén egyet hazavittem, és otthon meg is sütöttem roston! Még élek!)
11 óra körül ellátmányként kaptunk egy erdészháznál zsíros kenyeret, és ásványvizet, aztán tovább hegynek föl, völgynek le, erdõkön át. Tényleg szép a Bükk, igaza van Jocónak.
Egyetlen húzós hegyre emlékszem, ott éppen déltájban kaptattunk fel, és éppen nem voltak fák, irtás volt, csak úgy folyt rólam a víz. Most az egyszer kivételesen, ha hiszitek, ha nem, Maci "emberi" tempóban ment. Már éppen meg akartam köszönni, hogy milyen rendes velem, amikor közölte hogy fáradt, mert késõig dolgozott, meg álmos is. Azért.
Azt hiszem azon ritka túrák egyike volt ez, amikor végig élvezhettem a tájat, és a túrát. Csokit is kaptunk valahol, és az összes magammal vitt italt megvedeltem a melegben.
A túra vége fele sokáig mentünk lejtõnek, nem is tudom hol szedtünk össze ilyen sok szintet. Csak úgy észrevétlenül mentünk eddig fölfele. De a lejtõ már meredekebb volt a kellemesnél, alig vártuk, hogy leérjünk. Idõközben fotókat is készítettünk, megörökítettük pl. a táblát "Tamás kútja" elnevezéssel, gondolván Tamás  nevû ismerõsökre.
A lejtõ alján a kisvasút végállomása volt, innentõl már sajnos a síneken és a sínek mellett kellet cirka 6 km-t gyalogolni a faluba. De itt is patak mentén haladtunk, és erdõben.
Az utolsó rész volt a legfárasztóbb, amikor kiértünk az erdõbõl, tûzött a nap, aszfaltos úton mentünk, és útitársam már meglehetõsen utálta. Azért csak beértünk Felsõtárkányba, utolsó megpróbáltatásként fel a hegyre az üdülõhöz. Elõzõleg ide kocsival jöttünk fel, ami persze lényegesen könnyebb volt.
A célban enni is inni is kaptunk, és egy klassz kis bronzjelvény volt a jutalmunk, az elsõ teljesítésért. Maci nem akar többet jönni - a rajtnál történt afférja miatt - de nekem tetszene az ezüst jelvény is, lehet, hogy visszatérek.
Beautóztunk Egerbe, megkerestük a szállást, ahonnan reggel 7-kor indultunk el Galgahévízre.
2. rész
Bika maraton
Rutinosan megkerestük az Általános Iskolában a rajthelyet, és elindultunk a Bika kupáért a második Bika maratonon illetve én a félmaratonon. Az idõ most is extrémnek bizonyult, dög meleg nap volt.
A Bika tóig szántóföldeken át vezet az út, útbaejtve a Szent András dombot (jó kis húzós meredek vezet föl). Tökig érõ gazban mentünk, én paráztam rendesen, különféle emberevõ csúszó-mászó állatoktól féltem, így Maci nyomában haladtam közvetlenül, ami egyáltalán nem volt könnyû. Mára megtáltosodott, felvette ismét "Macitempóját" és rohantunk.
A tóhoz érve megtettünk két kört közösen, aztán útjára bocsátottam, lévén, hogy nekem 5, neki 12 kör volt a kötelezõ penzum.
A horgászoktól alig lehetett közlekedni a keskeny ösvényen, de azért kitartóan végigcsináltuk.
Én a saját köreim után futva mentem vissza a célba, annyira féltem a nagy dzsumbujban egyedül. Még hegynek is loholtam, majd kiszakadt a tüdõm, úgy elfáradtam. Aztán a legnagyobb déli melegben értem a szántóföldekre, ahol kénytelen voltam a polómat a fejemre kötni, annyira tûzött a nap.
Az egyszál topban pompázó testem látványát sajnos nem élvezhette senki, mert egy lélek sem, meg a madár sem járt arrafelé.
Az oklevél és kitûzõ átvétele után visszamentem kocsival a tóhoz, Macititatni hideg kólákkal, meg szurkolni neki, hogy kitartson.
Végül õ is elindult vissza a faluba, én meg kocsival vissza a célhoz. Ott még elémentem jócskán, hideg itókákat csomagolva, hogy a szántóföldek napszúrásgyanús útvonalát megkönnyítsem.
Mindketten megtettük a magunkét, bikák módjára helytálltunk.
Ennyi a visszaemlékezés, remélem jól szórakoztatok olvasáskor.