Burda 20 (2008.05.31.)
Fényképes beszámoló
Már év elején feltûnt a teljesítménytúra tervek között a számomra ismeretlenül hangzó Burda-hegység, az Esztergom és a Börzsöny között elterülõ hegyvonulat, a Duna szlovákiai oldalán. Ez korábban, amikor még szigorúbb feltételei voltak a határátlépésnek, valahogy teljesen kiesett a látókörömbõl. Ha valaki megkérdezte volna tõlem, hogy mi van az Ipolytól nyugatra és Esztergomtól északkeletre, a határ másik oldalán, nem tudtam volna válaszolni rá.
Tehát eldöntöttem, hogy ezen a túrán részt kell vennem, úgyhogy reggel MacGyverrel felültünk a 7:20-as esztergomi buszra, hogy eljussunk a rajtba. Eredetileg úgy volt, hogy a MÁV-ot választjuk, és utazunk Desiro-val, de látva a menetrendben a kétórás menetidõket, meg a kétszeri átszállásokat (Pilisvörösvár és Piliscsaba között vonatpótló buszok jártak), hamar átpártoltunk a buszra. Szép, új Volvo csuklós busszal mentünk, de nagyon kényelmetlen volt végigülni rajta az 1h20p-es menetidõt. Esztergomba érve a buszállomásról könnyen megtaláltuk a rajthelyként szolgáló Nyírfa büfét a híd lábánál.
Nevezés után 9:15 perckor indultunk el. Felsétáltunk a hídra, majd átmentünk Párkányba a szlovák oldalra. A hídról végig gyönyörködhettünk az esztergomi panorámában, illetve a megmászásra váró hegy fenyegetõ méreteiben. A híd szlovák oldalán a még álló határõr bódék hirdették az elmúlt idõk emlékét, a DVD árusok reklámtáblái pedig a jelent.
Érintettük a város központi részét, majd jobbra fordulva kimentünk a Duna gátjára. Itt egy darabig élvezhettük a gátra frissen fektetett aszfaltréteget szagát, majd ennek megszûnte után a kissé gazos utat. Sajnos ott már éreztem, hogy reggel hiba volt otthonhagyni a sapkákat, vakítóan tûzött a nap, alig volt árnyék hosszú kilométereken keresztül.
A Garam torkolata elõtt balra fordultunk, és megérkeztünk az 1. ellenõrzõ ponthoz. Itt felhívták a figyelmünket, hogy merre kell továbbmennünk, és azt is közölték, hogy a következõ hídnál ismét lesz valaki, aki nem ellenõrzõ pont, de majd útbaigazít minket. El is értük a következõ hidat, és valóban úgy történt, ahogy ígérték, megkaptuk az eligazítást a következõ ellenõrzõ pontig. Itt felmentünk a hídra, hogy átjussunk a Garam másik oldalára, majd besétáltunk Garamkövesdre. A faluban mentünk néhány száz métert, majd balra betértünk a második ellenõrzõ pontként szolgáló kocsma teraszára. Innen kelet felé indultunk, hogy megmásszuk az elõttünk magasodó hegyet. A faluból kiérve egybõl meredeken emelkedni kezdett az út, gyorsan elkezdett fogyni a magunkkal hozott vízkészletünk, ráadásul reményeimmel ellentétben kevés volt az erdei szakasz, többnyire a tûzõ napon mentünk. A túrára megadott 430m szintemelkedés ugyan nem olyan sok 20km-re, de itt ennek nagy részét egyszerre kell megtennünk Garamkövesd után. Ennek megfelelve szenvedtünk is rendesen, bár pihenésképp idõnként megálltunk gyönyörködni a Duna felé nézõ kilátóknál. Mire a Sziklák ellenõrzõ ponthoz értünk, már minden vizünk elfogyott…
Innen szerencsére már nem sok emelkedõ következett, az út is többnyire árnyékban vezetett, ennek ellenére már nagyon hiányzott a vízutánpótlás. Az úton több helyen zümmögõ méh-telepek mellett kellett elmennünk, ami nem volt valami megnyugtató. Nézegettük a kapott térképet, de nem volt nagy a választék forrásokból, így már csak abban reménykedhettünk, hogy a következõ ellenõrzõ pontnál, az Ipoly turistaháznál kapunk inni, vagy esetleg vehetünk. Itt már többnyire aszfalton vezetett az út, majd egy rövid kitérõvel közelíthettük meg a turistaházat. Ez tulajdonképpen nem turistaház, hanem kulcsosház jellegû volt, ráadásul zárva. Szerencsére azonban a ponton osztottak italt (almalé, szénsavmentes és enyhén szénsavas ital közül lehetett választani, az italok hûtve voltak!), valamint édességet (Sport szelet és Balaton szelet volt a választék). Ezt itt „életmentõnek” éreztük. Utunkat immár felfrissülten folytatva meredek lejtõs szakasz következett, ami egy völgybe csatlakozott, ez a völgy vitt le minket Helemba településre. A település fõutcájára érve balra fordultunk, végigmentünk a falun, majd a községháza nem túl szép épületébe betérve értük el az ötödik ellenõrzõ pontot. Itt az utolsó mûanyag poharat kihasználva tudtam vizet inni (ez nem tudom mennyire volt a szolgáltatás része), ami elégnek bizonyult már a túra hátralévõ részére. A faluból kiérve az Ipoly gátja mellett vezetõ fõúton (ismét tûzõ napsütésben) értük el az Érsekújvár-Budapest vasútvonalat, majd ennek Ipolyon átívelõ hídján érkeztünk meg a szobi vasútállomásra, a célba.
Mivel már csak 10 percünk volt a budapesti vonat indulásáig, sietõsre fogtuk a dolgot: amíg az okleveleinket töltötték, addig én bementem jegyet venni. Végül 4 perccel az indulás elõtt sikerült felszállnunk a szinte teljesen üres vonatra.
A túrát a furcsán hangzó Pestkörnyéki Kárpát Egyesület rendezte, szerintem profi színvonalon, a pontõrök kedvesek voltak, szalagozás ugyan csak a jelzetlen szakaszokon volt, de ott jól követhetõen. A kitûzõ szép, az ital hûtött volt, a csoki finom, az útvonal pedig nagyon szép helyeken vezetett végig. Összességében nagyon tetszett, csak a meleg ne lett volna...
 |
