Túrabeszámolók


Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40

Pap GáborTúra éve: 20082008.08.04 11:44:27
Rockenbauer130

Harmadik hosszú túra 6 hét alatt. Ismét a szokásos módon, munkából jövet szállok vonatra, és ismét egy eddig nem járt vidékre látogatok el, Dél-Zalába.
Szombathelyen egyszercsak rámköszön egy srác, kiderül, hogy õ is a túrára jön. Eddig 5x ugrott neki, még mindig fel kellett adnia. Elmeséli, hogy a jelzések helyenként elég trükkösek és víz az nem sok helyen van. Szép kilátások… A hallottaknak megfelelõen kiegészítem még a depós csomagokat. Nem szoktam depóztatni, de itt elengedhetetlennek tûnt, mint ahogy az is, hogy most megfelelõ mennyiségû aprót vigyek magammal kocsmázáshoz.
Az iskolában az elsõ adandó teremben helyet foglaltam ,majd némi tollászkodás után 10 felé én is lefeküdtem aludni.
Reggel 5-kor ébredés, gyors reggeli és készülõdés. Az Iskolát kb. 6:05-kor hagyom el. A városból kifelé menet találkozom a többi vállalkozó kedvû turistával (nem voltunk sokan), Palinon, már nagyjából egyedül haladok. A kék sávon balra fordulva murvás, sík erdõvel és rétekkel szegélyezett úton haladunk, már most sincs hûvös, de párás a reggel, a szántók felett még köd ül. Kellemesen kocogok, csak Zsigárdon állok meg egy pecsét erejéig.

Homokkomáromig sok a hosszú egyenes szakasz, eszembe sem jut, hogy visszafelé is majd erre jövünk. Hosszúvölgy elõtt egy kb. kilométeres szakaszon mély homokos az út, amit nem nagyon kedvelek, de gyorsan túlesek rajta. A falvakon is látszik, hogy szombat reggel van még, alig lézeng-1-1 ember a boltok és a kocsmák körül. Homokkomáromon gyorsan túlesek felfelé a széles löszmélyúton és az azt követõ 1-2 kilométeres szakaszon teljesen olyan, mintha a Sokoróban járnék. A jelzések jól követhetõek, még a tarvágásoknál sem kell bizonytalankodnom, jó tempóban érek el Obornakhoz és a kék-sárga sáv keresztezõdéséhez.
Gyorsan felírom a filctollal az idõt és megyek tovább. Hatalmas irtások vannak errefelé, egy-egy bükkös folt jelzi hogy milyen lehetett pár éve a táj. Kicsit féltem a sárga jelzéstõl, a túrabeszámolók nem sok jót ígértek, de ez szerencsére nem igazolódott be, akadálytalanul jutok elõre. A kisvasút egykori rakodóját elérve kellemes völgyben a fák között kocogok, a fák levelei között átszûrõdõ és párán megcsillanó fénysugarak õszies hatást keltenek, pedig már most is sejthetõ, hogy ma teljes gõzzel tombolni fog a nyár. A vadászházhoz 8:45-re érek, még ketten vannak elõttem, amin meglepõdök, mert a nyomok alapján csak egyre tippeltem.

Iszok a teából egy jó adagot és elrakom a poharat, még jól jöhet késõbb, mert hoztam magammal 500mg-os Ca és Mg pezsit a várható hõség miatt. A Túri-réten áthaladva egy helyen kicsit elbizonytalanodom jelzésügyileg de az erdõ szélén a forrásnál hamar ráakadok. Nem is olyan soká megpillantom a Börzöncei szõlõhegy elsõ házait, viszont az ellenõrzõ pont nincsen meg, pedig figyeltem végig. Nem aggódok nagyon, mert végig a jelzést követve jöttem, tehát látnom kellett volna. A kápolna vonalában, már sejtem, hogy a pont vagy nem lett kirakva, vagy valami önkéntes elbontotta. Vizem szépen lassan fogy, jó lenne valami csapot, vagy kutat találni, de nincs. A falu után a dombtetõn sincs meg a pont, azért ez már kezd zavarni, lehet mégiscsak vak vagyok. Hahót felé Szuromi Pistivel találkozom, nem nagyon egyezik a tempónk, inkább csak kerülgetjük egymást. A zöld jelzésen elfordulva nem túl kellemes a talaj, egyenetlen terep nehezíti a dolgunkat, majd az erdõbõl kiérve ízelítõt kapunk a tûzõ napon szántóföld szélén kolbászolásból. Hahótra beérve hamar megtalálom a kocsmát és egy nagyobbat frissítek. Zoknicsere, víztöltés, fél adag Ca és Mg pezsi, meg 1-2 zsíroskenyér eltüntetése után megyek tovább.

Söjtör felé borzasztó meleg van, minden kis árnyék megváltást jelent. A táj egyébként kellemes, jól lehet haladni. A falu elõtti szõlõhegyen viszont kezd rendetlenkedni a gyomrom. Megijedek, mert eddig majd minden igazán meleg túránál gond volt vele, nem szeretnék most is fejreállni. Vissza is veszek a tempóból, csak a lejtõkön kocogok, meg esetleg a síkon kicsit. A Deák háznál, el is fekszem 5 percre az árnyékba, ami nagyon jót tesz, majd kihasználom a múzeum mosdóját is.

A presszóban még veszek egy jégkrémet és megyek is tovább, majd meglátok egy közkutat, hatalmas mosdást és ivást rendezek. Felfrissülve indulok neki a legkitettebb szakasznak Perzsel a nap, árnyék sehol. Pont telibekaptam a legmelegebb idõszakot. Pusztaederics felé a dombról visszanézve látom a szabadidõközpont medencéit, hát el tudtam volna képzelni magam az egyikbe. A domb túloldalán gyorsan leereszkedek Pusztaedericsre, szememmel közkutat keresek, de nem találok, (késõbb tudtam meg, hogy a faluközpontban van egy) csak egy kerekeskutat találok, ahol egy öreg éppen vizet vesz. Szívesen ad az éppen felhúzott vízbõl, én meg jó nagyot mosakodok, inni nem merek belõle. Fröccsel is megkínálnak, de nem szoktam soha sem inni, inkább nem most kezdek neki. Felkapaszkodok a dombra a zöld jelzésen, majd a kék sávval együtt nagyon hangulatos szõlõhegyen keresztül jutok le a Rádiházai ellenõrzõpontra. Ismerõsek a pontõrök, már Oltárci vadászháznál is találkoztunk Eszek, iszok, Ben-gay-el kenegetem a lábam, és bekapok még fél Ca-Mg pezsit. 58 km-nél járunk, reménykedem, hogy a meleg innentõl mérséklõdni fog.

Jó erõben hagyom el a falut, a dombon egy kerekes kútból még mosakodok egyet, találkozom Bálintékkal és kocogok Szentpéterfölde felé. A faluig jól haladok szép erdõkön és réteken át. Kezd fogyni a vizem, ismét jól esne egy mosakodás, de legalább egy kocsma, jó hideg ásványvízzel. Az italbolt ajtaja nyitva, de a rács be van zárva. Valahol a közelben lehetnek, hahózok, de semmi válasz, csalódottan távozok. Utóbb kiderül, hogy a temetõben volt csap, azzal valószínûleg elkerültem volna azt jókora holtpontot, ami a vadászháztól Lasztonyáig tartott. Tiszta aljú szép erdõkben haladtunk. A vizem már fürdõvíz melegségû volt, nem frissített föl egyáltalán. Idõközben a felhõk eltakarták a napot, el is raktam a napszemcsit és reménykedtem, hogy vihar nem lesz, legfeljebb frissítõ zápor. Lasztonyán már olyan csoffadt voltam, hogy lefeküdtem a buszmegálló mellet egy kicsit a fûbe. Szerencsémre egy helybeli éppen akkor járt arra és meg kérdezte, hogy minden rendben van-e. lecsaptam a lehetõségre és kértem vizet tõle, ott lakott vagy 10 méterre. A víz életmentõ volt, ismét erõre kaptam és kocogtam a Torhai forrás felé. A forrás után viszonylag meredeken kapaszkodtunk fel a domb gerincére, majd leereszkedtünk Lispeszentadorjánra. A falu után fölkapaszkodtunk egy másik dombra, ahol sikeresen beszántották az utat. Bázakerettyéig csak a pár percre eleredõ esõ hagyott nyomot bennem. A ponton újabb zoknicserét eszközöltem, és feltöltöttem vízkészleteimet. Jó ötlet volt tepertõs pogit, meg banánt kiküldenem a pontokra, sokat segítettek, csak egy kicsit túlterveztem a mennyiséget.

A pontot elhagyva automatikusan a kék sávon akartam tovább menni, szerencsére a pontõr utánam szaladt szólni. A holtpontnak már nyoma sem volt, ismét laza tempóban kocogtam a síkot és lejtõt végig, meg a szolidabb emelkedõket is. Elhaladva egy olajkút mellett, hamarosan a budafai arborétumhoz értem. A nap már lemenõben volt, még a felhõk alól világított egy keveset. Igyekeztem, hogy Kistolmácsig még világosban elérjek. Néhány dombbal késõbb ki is értem a tó mellett a közútra. A faluban éppen valami buli volt, talán falunap. Pont alkalomhoz illõen öltözködtem és a dezodoráltságom is megfelelõ volt, nem kellett volna lökdösõdnöm a tánctéren a helyért, pusztán aurámmal nyithattam volna utat magamnak. A büfében bedöntöttem magamba vagy egy liter teát és mentem is tovább.

A faluban szélén a szõlõhegy felé bekapcsoltam a lámpámat, kocogni már nem mertem, mert a terep ismeretlen jobb lenne nem eltévedni. Fent a dombtetõn még láttam a vöröslõ ég alját és azt is, hogy a távolban valahol vihar tombol, de csak a villámokat láttam, a hangja nem ért el ide. Borsafán kicsit bizonytalankodtam a falu szélén, de aztán az ismerõs lábnyomokra bízva magam rövidesen a jel is megvolt. Valkonyára beérve Szuromi Pisti éppen tovább indult néhány 70-es távon indulóval. Nem kiabáltam utánuk, bár jó lett volna társaságban menni, eddig 3 percnél tovább nem volt társaságom soha sem. A turistaházban igen kedvesek voltak a pontõrök, porcelántányéron kihozták nekem a vajaskenyeret, a paprikát, meg a paradicsomot, teljesen zavarba jöttem. Feltöltöttem még vízkészleteimet és megittam az ide kidepózott energiaitalomat, majd 11 után elindultam.

Az koffein dózis felébresztett, nem okozott gondot a jelek követése, a talaj viszont elég nehéz volt, a gépek jól összejárkálták, figyelni kellett a bokámra.
Nem egészen értem miért, de nagyon lassan haladtam csak elõre, ez idegileg kicsit megviselt, eljött a második holtpontom, ami eltartott a tótól sárga sáv keresztezéséig. A sárga sáv viszont nagyon feldobott, valahogy itt tudatosult bennem, hogy a terep innen már ismerõs lesz. A pont felé még megelõztem néhány 40-es túrázot. Nagyon jól jött a vízutántöltési lehetõség, e nélkül az utolsó 25 km-en is csak kocsmák álltak volna rendelkezésre, de azok éjjel meg zárva vannak. A lassulásom meglátszott az idõeredményemen is, csak 01:15-kor indultam tovább.

Az ismerõs úttól magabiztosabban, gyorsabban gyalogoltam tovább, de futni nem mertem. Az Obornaki mûút hídjánál még találkoztam egy 70-es távon indulóval, aki a térde miatt feladni kényszerült a túrát. Homokkomárom hamar elérkezett, és a gyaloglás egyre gyorsabb lett, végül átálltam kocogásra. Jó volt újra tempósabban haladni, bár az aszfalt már kezdte megviselni a talpamat, milyen jól esett most a Hosszúvölgy utáni homokos út. A vadászlak felé lefordulva útba igazítottam még néhány szintén 70-es távon induló gyalogost és hamarosan Zsigárdmajorban voltam. Eboláék és Pistiék éppen akkor indultak tovább.

Nem idõztem sokat, még inni sem ittam, csak pecsételtem és kocogtam tovább. Hamarosan beértem, majd elhagytam a többieket, hajtott a vágy, hogy legalább 22 óra alatt beérjek. Palin határában még megküzdöttem egy földszintes ebbel, (szerencsére pusztán fotonokkal is távol lehetett tartani) aztán kb. a falu közepéig kocogtam, onnan viszont átváltottam erõltetett gyaloglásra, kímélendõ a térdeimet. A térdeim nem is sínylõdték meg az aszfaltot, a talpam viszont nem tapsolt örömében. Kicsit hosszúnak tûnt az iskoláig való eljutás, már minden perc számított az út közben kitûzött célhoz. Azon mondjuk meglepõdtem, hogy miért jön szembe két fiatal bicajon hajnali fél négykor. Végül aztán feltûnt az iskola a láthatáron, be az ajtón, stopper leállít 21:59 lett az idõm saját mérés szerint, Mennyivel jobban hangzik, minta 22:00 :)

Lerogytam egy székre egy másikra meg fölpakoltam a lábam és el sem mozdultam kb. egy órán át. Idõközben a többiek szépen lassan megérkeztek. Gyors élménybeszámolók és némi beszélgetés után elcsoszogtam zuhanyozni, utána mintha kicseréltek volna. 6 felé Bálinték is befutottak így szerencsésen volt útitársam hazafelé is. Reggelire még kimentünk a közeli büfébe (zsíros/vajas kenyérre már rá sem tudtam nézni), természetesen paraszt szendvicset kértünk, mert azzal egész nap elkapál az ember :)

Köszönöm a túrát a szervezõknek, remek volt, külön köszönet, a fuvarlehetõségért az állomásra. Ismét egy szuper túrán vagyok túl, egy kellemes tájon. Az igazi nehézségét a meleg és a közkutak hiánya adta, a jelzések viszont az elõzetes ijesztgetésekkel szemben nagyon jók voltak, 100 métert sem mentem rossz úton. Gratulálok minden teljesítõnek, és azoknak is, akik megpróbálták.