Az elsõ kerékpártúrám volt a vasárnapi, még nem tekertem ilyen távot, nem hogy még ennyi szintet.:) Mégis, hogy jutott eszembe, hogy elõször egy ilyen kemény távra menjek? Egyik ismerõsöm nézte ki, és mondta, hogy szeretne részt venni rajta, és ha kedvem van csatlakozzam hozzá.
Így vasárnap reggel 6:45-kor találkoztunk Székesfehérváron a vasútállomáson, vonattal mentem Balatonõszödrõl, hajnali négyes kelés, hogy elérjem az ötös vonatot. Fehérváron magunkhoz vettünk némi táplálékot, és úgy elbeszélgettük az idõt, hogy majdnem lekéstük a rajtot.:)
Mikor odaértünk a pétfürdõi sportpályához, és megláttam azt a rengetek bicajos pasit, tipp-topp szerelésben, csúcs bicajokkal, azt mondtam, hogy nem szállok ki a kocsiból.:) Mikor mentünk nevezni nem mertem senkire se nézni, de felfedeztem, hogy nem vagyok egyedül nõ.
Elindultam a mezõny végén az én Schwinn Csepel Landrider bicajommal,a mit nem arra találtak ki, hogy 93 km-t, 1050 m szintet hat óra alatt megtegyen. A nevezésnél mondtuk a hölgynek, hogy mi nem tudjuk megcsinálni hat óra alatt. Kedvesen mosolygott és azt mondta megvárnak minket.
Elindult a felvezetõ kocsi Várpalotáig, utána magunkra hagytak az elsõ megpróbáltatásnál, ami nem semmi emelkedõ volt, viszont a panoráma, és a mezõk kárpótoltak a nehézségekért, és a melegért. Nagy szerencsék volt, mert végig kellemes szellõ kísért végig, fõleg szembõl, amit nem mindig díjaztam.
Szerencsére a java szintemelkedést letudtuk Csesznekig, de közben volt egy kis szerpentines út is, ahol lehetett száguldani, csak észnél kellett lenni a szembe forgalom miatt. Nekem majdnem sikerült esnem egyet, mert nem volt tiszta az út, és a kanyarban kisodródtam, de megúsztam.
Kedves fogadtatásunk volt az elsõ ellenõrzõ pontnál, ahol mi voltunk az utolsó beérkezõk, de 12:30 elõtt ott voltunk. Ittunk ettünk, és útra keltünk. Most már könnyebb szakasz következett, kis hullámvasút. A táj nagyon tetszett, még nem jártam erre, megfogott, és tervezem, hogy visszatérek még ide kétkerékkel.:)
A második ellenõrzõ pontnál már nem találtunk senkit, mert egy óra késéssel értünk oda, amint elhagytuk Hajmáskért, szólt a telefonom, és a szervezõ érdeklõdött merre járunk, és biztosított, hogy megvárnak minket.
Az utolsó kilométerek nagyon nehezek voltak, ismét szembeszél volt, de végre megláttuk a célt. Mondanom se kell, hogy senki nem volt már rajtunk kívül és a rendezõkön kívül, csak az a négy bicajos férfi, akik beiktattak egy-két plusz ellenõrzõ pontot.:)
Megkaptuk az emléklapot, és még egy egyesületi pólót is, aminek nagyon örültem, igaz kétszer beleférek, de nem ez a lényeg. Igazunk lett, mert nem tudtuk hat óra alatt befejezni, de nem késtünk sokat, 40 percet, bár a túratársam elõbb is beérhetett volna, de nem hagyott magamra, mindig bevárt, mellettem jött.
Szervezõ kérdezte, hogy jól éreztük e magunkat, minden rendbe volt. Mondtuk, hogy minden oké volt, csak az a hat óra szintidõ ijesztõ lehetett más bicajosoknak, mert így ez vér profiknak szól, de mi is elmentünk, és megpróbáltuk.:)
Büszke vagyok magamra, a teljesítményemre, nem hittem volna, hogy menni fog, de azt hiszem maradok a gyalogtúráknál.
Köszönöm, hogy részt vehettem a túrán!
|
