"Vértesi barangolás 50" 2008. augusztus 17.("Ide nekem az oroszlánt is!")
Készültünk. Timi, Árpi és jómagam, már a "Hadak útja 88" teljesítése után megegyeztünk, hogy ezen a túrán ismét együtt menetelünk. Eljött a vasárnap reggel. Timit és engem a feleségem szállított gépkocsival Gántra, ahol megtalálva az általános iskolát regisztráltuk magunkat az 50 km-es távra. Rövid telefon Árpinak, aki aztán a többiekkel megérkezett. Együtt a csapat, hajrá. 6 óra 50 perc. Az idõ kegyes, esõ nincs.
A térképvázlat kitûnõ, szinte nem is értem minek hoztunk magunkkal turista térképet.
Lábaink falják a kilométereket, én meg közben a magammal hozott õszibarackot. Néhány hölgy battyog mellettünk, õk a rövidebb távok valamelyikén próbálják ki magukat. Kapnak egy egy szem barackot, aztán mi beleveszünk a távolságba.
7 óra 52 perckor az 1. Hajdúvári ellenõrzõpontnál tolongunk a pecsétért, aztán robogunk tovább, hogy 8 óra 40 perckor már a Mindszentpusztai 2. ellenõrzõponton kotorhassunk tarisznyáinkban az igazoló lapok után. A rendezõk szinte elkényeztetnek, az amúgy is jól látható jelzések mellé még külön ki is plakátolták, hogy "Vértesi Barangolás 25 és 50 km".
9 óra 57 perckor csattant a 3. számú bélyegzõ a Kõhányási ep-n az itinerbe, majd a sátor alá húzódva az ep-n (értsd: etetõ-pont)pár szelet zsíroskenyeret magunkba tömve, aki akart az nutellásat is kaphatott (én el nem tudom képzelni, hogy a mogyorókrémet kenyérrel egyem, de hát a régi latinok is megmondták: "de gustibus non est disputandum", vagyis "nem a fene a gusztusodat!", hanem az ízlések és a pofonok, egyszóval ne vitatkozz arról, kinek mi izlik!).
De térjünk vissza a túrához! Ásványvízzel is megerõsítve magunkat és kulacsainkat, folytattuk az utat Várgesztesre. A vár elé 10 óra 48 perckor érkeztünk, s a legnagyobb megdöbbenésünkre fanfárok zúgása fogadta a csapatunkat. Mint pecsételés közben kiderült, nem a mi tiszteletünkre fújták meg a harsonákat, hanem a német nemzetiségi tábor fúvószenekara tartotta a próbáját a vár bejáratánál. Míg a többiek kóláztak a büfében addig én egy kis zenei élményben részesítettem magam, aztán egy kis csalással, nem a jelzett úton, hanem a várhegy oldalán ereszkedve a Lófõ völgyön át haladtunk az 5. pecsételõ helyhez az Új-Osztáshoz, ahová 11 óra 25 percre meg is érkeztünk. Pecsét, aztán tovább a Sárkánylyuk völgyön át Vérteskozma, majd a 6. ellenõrzõpont, a Kotló dûlõ irányába. Ezen a szakaszon Timi és néhányan fáradni kezdtünk, így a társaság két részre szakadt. A sportosabbak, Árpival együtt, mint a gyorsvonat robogtak tovább.
Mi öten szerényen, mint a megfáradt huszárlovak 13 óra 43 perckor poroszkáltunk be a 6. ep-re, ahol kitûnõ hideg ásványvízzel és rengeteg szeretettel fogadtak. Finom koktélt kaptam, rózsaszín és kék kupakos ásványvizet keverve. Elrágtuk a maradék szendvicseinket, aztán erõt véve, optimistán tovább indultunk, hogy kb. másfél óra múlva már a célban vigyorgunk a többiekkel. Nagy szájjal telefon a nejemnek, Gabika fél négyre jöhetsz értünk Gántra a kisautóddal!"Ember tervez, Isten végez".- szokták mondani. Az eddigi elkényeztetés, ld. plakátolás most megbosszulta magát. Ezen a szakaszon nem volt plakát, illetve a zöld sáv is eléggé gyatrán látszott sok helyen. (Tudom, nem pofázni kell, hanem szükség esetén felújítani az elöregedett jelzéseket, illetve részt venni a felújításukban.)Egyszóval, szégyen ide, szégyen oda, de a Kopasz-hegynél elkevertünk. Úgy éreztük magunkat ,mint a Himnuszban az üldözött, csak mi nem bújtunk a barlangunkba, hanem bércre hágtunk, völgybe szálltunk, bú s kétség mellettünk... szerencsére vérözön nem volt lábainknál, s lángtenger sem felettünk.
Nem vigasztalt, de ezen a szakaszon mások is elbizonytalanodtak. Több tanakodó csoporttal is találkoztunk, s vak vezet világtalant alapon, egymást kérdezgetve, de azért visszakeveredtünk a látható zöld sávra, majd a zöld háromszögön éles jobb kanyart véve, a Gém tisztáson át 17 órakor beérkeztünk Gántra az általános iskola udvarába. Ott már Árpitól csak egy SMS jött Timi telefonjára, hogy nem gyõzött várni bennünket, ezért a gyorsakkal együtt már hazament. Szegény feleségem pedig fél négytõl már ott várt az iskolánál.
Köszönet a Gyöngyvirág szakosztálynak a lelkes szervezésért. A madárlátta müzliszelet is finom volt, amit induláskor kaptunk, ugyanis azt ma ettem meg. Jövõre is jövünk biztosan! |
