Vadrózsa 30
Táv: 29,5 km (?) Szint: 890 m
Amikor reggel felébredek, az elsõ gondolatom az, hogy ez egy remek nap lesz. A Mátra már eleve megadja az alaphangulatomat, hozzá társul a jó futóidõ, illetve hogy átlagon felüli formában érzem magam. qvic hét elõtt érkezik, és elautózunk Rózsaszentmártonba, ami egy kicsi, de szép település a Mátraalján. A horgásztónál van a rajt, már ismerjük a helyett, tavaly is voltunk itt. Akkor az 50-esen mentünk, nekem bõven elég volt, a nyári hõségben nagyon kemény az a terep. Persze qvic-nak ez semmiség, így ebben a formációban indulunk: qvic a hosszún, én a középtávon.
Rövid nevezési procedúra után 8:05-kor startolunk, az aszfaltos emelkedõ hamar beállítja a megfelelõ szintre a pulzust. Elég durva tempóval kezdünk, sorra elõzzük le az embereket, a gps-em sebességmérõje alig-alig megy 10 km/h alá. Hm, ez így kemény lesz, de még jól esik. qvic-nak is megfelelõ, mondja: nem akarja elfutni az elejét. Hát nemtom, mi lenne, ha elfutná?! :) Mindenesetre 23 perc alatt elérjük a feltételes pontot a Kopasz-hegy oldalában. Innen zúzás tovább, és néhány perc múlva már az elsõ komolyabb feladattal, a Somlyóval szemezünk, ami a Mátra utolsó vulkáni púpja. Fenyvessel övezett ösvényen kapaszkodunk fel, és már pecsételünk is a ponton (0:42).
Mondom a társamnak, hogy menjen nyugodtan, õ úgyis néhány órával többet lesz kint terepen, mint én, ne alkalmazkodjon hozzám, fusson a saját tempójában. A lejtõkön õ egyébként is sokkal gyorsabb, a Somlyóról pedig gurulni kell szépen hosszan. Nõ köztünk a távolság, de nem túlzottan. Nem qvic lassúbb, hanem én vagyok bátrabb. Fura, de az új cipõmben stabilabbnak érzem a talajfogást lejtõn. Na igen, ez az (egyik) elõnye a futócipõnek a túracipõvel szemben. Ahogy kiérünk az erdõbõl, máris a Nagy-hársas tornyosul fel elõttünk, ahová fel kell menjek, de még nem most. Elõször meg kell kerülni.
Egy sûrû, susnyás részen ereszkedünk le a Széleskõ tavához, ami egy festõi szépségû hely. Megkapjuk a pecsétet (0:58), és innen már végleg magamra hagy qvic. Még készítek pár fotót, majd folytatom az utat felfele, egy nagyon meredek ösvényen. Megkerülöm a tavat, és felülrõl is megtekinthetem a tengerszemet. Gyönyörû. Egy hosszabb kaptató után érem el Hármashatárt, ahová még egyszer visszatérek, ezúttal itt nem kapok pecsétet, csak útbaigazítást. Azért nem úszom meg Nagy-hársast, az oldalába csak fel kell másznom, de nem esik nehezemre, sõt még kocogni is tudok, és gyönyörködöm a Mátrára jellemzõ ligetszerû erdõben. Hamarosan lejteni kezd utam, beérek a Szurdok-völgybe, és egy meglehetõsen köves, szûk ösvényen bukdácsolok lefele. Itt már nincsenek ligetek, ez egy igazi bozótos-vaddisznós hely. Az út nehézségeit feledteti a kilátás, amely a fák közül bukkan elõ, Szurdokpüspöki és a Muzsla (de jó, hogy most oda nem megyek fel). Kiszélesedik az út, és borzalmas tempóban leviharzom a mûútig, majd ott néhány száz métert sprintelve érkezem az Eszter-forráshoz (1:42).
Tavaly se volt valami bõséges a forrás vize, most is ez a helyzet. Szerencsére a rendezõk gondoltak ránk, hoztak magukkal elegendõ vizet. Gyorsan felhörpintek egy pohárral, és már futok is tovább. Eszembe jut, hogy ennem kellene valami szilárdat, de nem érzem, hogy kevés lenne az energiám, inkább eszem egy csokit. Berongyolok Szurdokpüspökibe, néhány embert itt is magam mögé utasítok, elfordulok balra, és teljesen egyedül vágok neki a Nagy-hársasnak. Bitang magas ez a hegy, néha elõbukkan a csúcsa a fák közül, és elérhetetlennek tûnik. Aztán hirtelen elõbukkan egy kutya is a semmibõl, de szerencsére nem éhes. Legalábbis nem rám. Fejben fel vagyok készülve a nagy mászásra, néha lassú kocogással teszem változatossá a gyors gyaloglást. Nézem az órát, számolgatok, nagyon jól haladok, nyugtázom magamban. Zajt hallok, egy Barkas lavírozik lefele a legmeredekebb részen, raktere színig fával. Jesszus, gyorsan elhagyom az utat, ez mindjárt nekem jön! Ki gondolta volna, hogy a legdurvább terepen fogok ilyen vacak gépkocsival találkozni. Féltávnál járhatok felfele, amikor mégis úgy döntök, hogy eszem néhány harapást a kiflimbõl, a csúcs még elég messze van. A szilárd kaja jól esik, gyorsítani tudok. A geodéziai toronynál ketten várnak pecséttel, amit végül a kishölgytõl kapom (2:24). Köszi. :)
Újra csõlátásom lesz a nagy sebességtõl, ahogy megindulok lefele a gigantikus hegyrõl. Ez az oldala jobban tetszik nekem, megint ligetszerû erdõk következnek. Megint megállapítom, hogy milyen jól lehet ebben a cipõben futni lefele. Elérem a Hármashatárt, újra kapok útbaigazítást, majd a húszas táv résztvevõit elõzgetem. Jön a szerpentin, majd a pincék, és berobogok az utolsó ponthoz (2:59). Borral kínálnak, Rózsaszentmárton nagy bortermelõ vidék, asszem, ha innék csak egy pohárral is, nem érnék célba szintidõn belül. :) Így csak ásványvizet küldök le, és nekivágok az utolsó szakasznak. Rövid földút után aszfalton trappolok be a településre, keresztülfutom, jön a jobbos és a horgásztó. 3:30 a vége. Akkor még nem igazán fogom fel, de piszok jó idõt mentem.
Átveszem a jutalmamat, kimegyek a tóhoz, és egy bõséges ebédet veszek magamhoz, ami paprikás krumpli. Utána átöltözöm, egy órát meditálgatok a tó partján, majd egy órát nézem az olimpiai közvetítést a borozóban, és még egy órát téblábolok a környéken, mire végre befut qvic is. Megvárom, míg õ is bekajál, aztán indulhatunk haza.
Ez egy tökéletes nap volt, tökéletes futással. Bárcsak mindig így lenne! Éreztem, hogy jobban megyek, mint általában, részben a futócipõnek is köszönhetõ. Na és a táv! Az itinerben 29,5 km szerepel, nos, a gps-em 33,8 km-t mért. Elég nagy a különbség, a valóság valószínûleg a kettõ között van. Igazából lényegtelen. A lényeg az, hogy a 2006-ban felállított átlagrekordom (Budai tájakon 15, 8,2 km/h) megdõlt. Ha a 29,5 km-t veszem figyelembe, akkor a 8,4 km/h az új csúcs, ha a 33,8-at, akkor 9,6! Elég durva. Legalábbis számomra. Fõleg, ha figyelembe veszem még azt is, hogy ez nem olyan könnyû terep, mint ami a Budai-hegységben van. Ezt a túrát kötelezõvé kell tennem, nagyon bejön. Köszönet a rendezõknek.
Videós beszámoló
|