Túrabeszámolók


7 mérföldes tekergés - ősz / Rejtekerdő

nafeTúra éve: 20082008.09.14 22:26:08
2x7 mérföldes tekergés õsz
GPS-el mért távolság: 25,46 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 800 m.
8 órára beszéltük meg Ervinnel a rajtban a találkozót, s mivel nem szeretek senkit megvárakoztatni így elég korán elindultam otthonról. A korai érkezésnek köszönhetõen, volt idõ beszélgetni leendõ vértesi montis túraútvonalak lehetõségérõl. Nem lesz egyszerû. A Vértes, mint montis terep nehezebb, mint a Bakony, tehát könnyû útvonalat nehéz lesz kijelölni. Megemlítettem még, miszerint elég szerencsétlenül alakult a túranaptár is. Ezen a napon három túra is szerepelt a naptárban, számomra elérhetõ távolságban (Bakony és Vértes), ugyanakkor sem a megelõzõ, sem az utána következõ hétvégén sincs túra. A rendezõ egymás elõl szervezik ki a résztvevõk egy részét, mi pedig nem tudjuk, melyik ujjunkat harapjuk.
Nyolc elõtt pár perccel megérkezett Ervin, beneveztünk, megkaptuk az ásványvízadagunkat, s nekivágtunk. Ahogy ez már lenni szokott a Vértesben, bemelegítésnek rögtön a hivatalos túra legnagyobb szintemelkedésû emelkedõjével (180 m) kezdtünk. Az idõjárás már ekkor is meleg volt. Túrabotjaim az Ervinnél, mivel a Vértesi Kerekezés elõtt bukott biciklivel, s egy kicsit fájlalta a térdét. Így viszont olyan tempót ment, hogy alig bírtam tartani vele a lépést. Végre keresztezve a murvás utat kellemes bükkerdõben mehettünk lefelé is egy kicsit. A gyereküdülõ után ezt egy újabb 160 m-es szintû emelkedõ követte, a murváról letérve. Szerencsére itt rögtön az elején letudtuk a legmeredekebb részt. Érdekes, hogy a Vértesben milyen sok kisebb hegycsúcsnak nincs neve, pedig elég markánsak. Elértük az aszfalt utat, amirõl úgy 100 m múlva le is tértünk. Itt találtuk az elsõ ellenõrzõ pontot. Bélyegeztünk, megkaptuk a csokinkat, s már indultunk is tovább. A terep még mindig igen kellemes erdei út. A kék háromszög elágazásától, viszont füves út következett a tûzõ napon, majd rátértünk a zöld jelzésre. Az aszfalton semmi gond. A letérést is simán megtaláltuk. Ettõl kezdve elég rossz úton mentünk. Jelzést is csak ritkán találtunk, ahogy az itiner tartalmazta is. Egy elágazásban, egy igencsak méretes bükkfánál, baloldalt találtunk jelzést, de a térkép szerint nem arra kellene menni a jelzésnek, hanem egyenesen. (A valóságban, mint Mórra visszafelé menet kiderült, itt jobbra tért le az útról.) Mentünk tovább egyenesen egy nyílt füves úton. Vagy 3-400 m-en nem láttam egyetlen jelzést sem, pedig árgus szemekkel néztem meg minden út menti fát. Ettõl kezdve a térképre és a GPS-re hagyatkoztam. A következõ nagyobb keresztezõdésnél távolságmérés következett a térképen és a GPS-el is, s megállapítottam, hogy a térkép szerint jó helyen vagyunk. Mentünk tovább. 100 m után találtunk egy õsi alig látható zöld jelzést. Megnyugodtunk. Ez volt az egyetlen jelzés, amit a piros L-ig láttunk. A következõ nagyobb keresztezõdésnél megnyugodtam, mivel arra már jártam. A térkép alapján lefordultunk balra, s irány a GPS-en lévõ zöld-piros L elágazás. Többen is jártak erre a lábnyomok alapján. Elértük a piros romjelzést, amelyen én még nem, Ervin viszont már járt. Ez volt a szerencsém, másként, a leírásra hagyatkozva simán kihagyom az ellenõrzõ pontot. Így odataláltunk. Szép a kilátás Mór felé. Pecsételés után visszatértünk a jelzésre. Elõször leereszkedtünk egy jó meredek ösvényen, majd megkezdtük a kaptatót a Csóka-hegyre. Mivel ez a szakasz egybeesik a rövidtávval, így elég sok túrázóval találkoztunk. Általában mi elõztük õket. Az ösvény legmagasabb pontja után nem sokkal kiértünk a hegység peremére, ahonnan igen szép a panoráma délre és nyugatra. Újabb ellenõrzõ pont következett, ahol nagyobb gyerekcsoportot tudtunk otthagyni. Egysávos, kanyargós, bokát nagyon igénybevevõ ösvényen mentünk le-föl. Végre találtam néhány érdemleges somfát is. Szedtem néhány marékkal, s azt eszegetve mentem tovább. A jó érett szemek igen finomak. Az idén jó két héttel elõrébb van az érése, mint tavaly. Persze került egy szem a térkép zsebbe, valamint a hátizsákom derékhevedere alá is, mint azt késõbb észrevettem. Ervin sportcipõje nem túlzottan tapadt. Kínlódott rendesen a meredek lejtõkön. Ekkor már körvonalazódott bennem, hogy visszafelé nem ezen az ösvényen jövünk. Túl lassú. Ezen a szakaszon találkoztunk egy csoporttal, akik babakocsival teljesítették a rövidtávot. Persze a kicsi ezen a szakaszon, az apuka hátán utazott, de így sem lehetett könnyû. Végre leértünk a Vár-völgybe, megkaptuk a következõ pecsétet és egy szelet müzlit. A zöld L-en megkezdtük a kikapaszkodást a völgybõl. Szép a Buhin-völgy. Hamarosan elértük a „túljelzett” fát. Ettõl kezdve a kék háromszögjelzést követtük, leginkább lefelé. Most a hegység déli peremére értünk ki, ahol újabb ellenõrzõ pontot találtunk. A hegyrõl leérve az Aranyhegyi-szõlõk között mehettünk. Van egy kegyetlenül parlagfüves szõlõtábla is. Ekkor már nagyon égetett a nap. Vizünk is fogytán. A kék négyszögjelzés is csak a térképen létezik, így az aszfalt helyett murvás úton indultunk a vár felé. Gyönyörûen elvitt bennünket az út a várparkolóba. Végre egy nyomós kút!!! Mosakodás, ivás, víz feltöltés. Irány a vár. Megkaptuk a következõ pecsétet. Felmásztunk a vár legfelsõ szintjére, nézelõdtünk, majd megkezdtük az ereszkedést a cél felé. Közben egyre jobban szerettem volna elérni a célt, hiszen tudtam, minden méter szintet, amit lefelé megtettünk, visszafelé is meg kell tenni.
Beértünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Elücsörögtünk egy kicsit a padokon, zsíros kenyeret ettünk jó adag hagymával, amit szörppel öblítettünk le.
A pihenõ után elindultunk vissza Mórra. A következõ busz, a 81-es úti elágazótól indult másfél óra múlva. Lehetett volna aszalódni a napon. Inkább a gyaloglást választottuk, bár Ervin elfáradt egy kicsit a végére. Szóba jöhetett még az Ezerjó-borút is, ami kevés szinttel ugyan, viszont végig nyílt terepen vezetett volna, ami nem hiányzott. Inkább kaptattunk.
Irány a Vár-völgy. A parkolóban újabb mosakodás a kútnál, vízpótlás. Eddigre összeszedtünk 90 m szintet. Ettõl kezdve, a viszonylag hûvös völgyben kaptattunk. Számunkra ez lett a túra legnagyobb szintemelkedésû emelkedõje, a maga 240 m-ével. Az aszfaltot elérve, nem követtük a jelzést, hanem egy elég rossz füves úton átvágtunk egyenesen a zöld jelzésre, amin korábban is mentünk. Ahogy mentünk rajta, egyszer csak jobbra nézve, vagy 30-40 m-re az úttól megláttam 2 zöld jelzést a fákon. Ezek szerint a túrán rossz felé mentünk, bár a térkép szerint stimmelt az útvonalunk. Most is a korábban járt úton mentünk a zöld és a piros L elágazásáig, ahol rátértünk a zöld jelzésre, s azon az igen rossz úton értünk be a városba. Eddigre Ervin igencsak elfáradt, s a cipõ is meggyötörte a lábát. Ezzel a 8,85 km-es visszaúttal együtt számunkra 34,31 km lett a túra hossza, 1055 m szinttel (meglett a 3x7 mérföld). Ennyi szint nem is rossz egy olyan hegységben, amelynek a legmagasabb pontja 483 m.
Az útvonal elsõ része kellemes, de nem túl látványos, míg a második fele nehezebb, de igen szép.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 forintért, a rajtnál ásványvíz, s választható szénsavmentes is, csoki az 1. EP-n, müzliszelet a 4. EP-n, valamint zsíros és vajas kenyér a célban hagymával, zöldpaprikával, illetve szörppel.
Negatívum viszont, az igazoló lap az útleírással. A 2x7 mérföldes távra is a rövidtáv térképvázlata került. A murvás utat mûútként említi, ami szintén megtévesztõ lehet, hiszen aszfaltozott, vagy betonutat vár az ember. A turista térképek jelmagyarázata szerint a murvás út „javított talajútként” szerepel. A második EP-t nem találtam volna meg a leírás alapján. Hiányolom a 3x7 mérföldes távot.
Néhány kép megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél persze, ha a webmesterünk felteszi õket.