Túrabeszámolók


Meteor

piedcatTúra éve: 20082008.09.25 10:37:56
Meteor Maraton
Táv: 43,3 km, szint: 1230 m

A múlt heti félmaraton eléggé kivette az erõmet, ezért erre a szombatra csak egy hegyi maratont terveztem. :) Egész héten éreztem egy kis fáradtságot, így el is határoztam, hogy lazára veszem a tempót, idõterv nélkül, csak nézelõdõs, kellemes kocogásra készültem.

Reggel már a Moszkván megtörténik a bemelegítés, ugyanis négy ellenõrbõl egy sem tudja megmondani, honnan indul az új hûvösvölgyi járat, végül a megérzésemre hagyatkozva sprintelek a Várfok utcába, ahol az utolsó pillanatban lépek fel a buszra. Így még 8 elõtt kiérek a rajtba, beöltözök, és beállok a sorba nevezni a futó géniuszok (norb29, SC) mögé. :) 8:05-kor indulok, kevés futás, majd már sétálgatva hódítom meg a Nagy-hárs hegyet. Pecsét után (0:22) már nyomom a gázt, még a nitrót is ráküldöm, és majdnem belerohanok Tamásékba, muszáj lassítani, ha beszélgetni akarok. Annyira belemélyedünk, hogy azt veszem észre, már bõven a János-hegyet másszuk. Hát ez így valóban kényelmes teljesítés lesz. Otthagyom õket, megfutok néhány emelkedõt is, majd a szerpentinen kavargok, és nézem a meredek emelkedõkkel küzdõ kispistázókat. Erzsébet királyné kilátója hamar elõbukkan a fák közül, egy bácsinál önkiszolgáló a pecsét (0:46). Innen sokáig jól futható az út, megint megjegyzem magamnak, hogy mennyire biztonságban érzem magam a cipõmben, remekül tapad a meredekebb lejtõn is. A Virág-völgy pompás látványt nyújt, arra gondolok, hogy sokkal egyszerûbben is le lehetett volna jutni Csacsi-rétre, ahol újra ellenõriznek (1:11). Itt elnézem az utat, elõkapom a gps-t, meglepõdve látom, hogy majdnem kispistáztam, félig lementem a z+-en. Visszafutok, így vesztek 3-4 percet. Rátérek a pirosra, ahol csatlakozik hozzám egy futó srác, majd utolérünk egy hölgyet (yoyo?), aki szintén felveszi velünk a tempót. Így hárman érünk a Piktortégla-üregekhez (1:39), majd egy olyan rész következik, ahol még sosem jártam. Gyönyörû szép tájakon futunk, kopasz sziklákat fenyvesek tarkítják, és a kilátás is fantasztikus. Sorrentó szikláinál sorban állás van a pecsétre várva (1:55). Innen a sárgán vonatozunk egy elég szûk ösvényen, sajnos nem mindenki akar elengedni. Végül is igaza van, nincs elõnye a futóknak a gyalogosokkal szemben, bár egy kis empátiával megoldható lenne a probléma. :) Elérjük Budakeszi határát, beleereszkedünk a Mária-szurdokba, ami egy mély, keskeny árok, rengeteg kidõlt fával, így nehézkesen haladunk. Utána már csak keresztülfutunk a településen, és a Mammutfenyõknél találjuk a 21 km-es célt, legalábbis a srác itt kiszáll, nekem még a fele hátra van (2:43).

Néhány percet állok a pontnál, két szendvics látja a kárát. Közben a hölgy elindul, hamar utolérem, majd a kõbányához vezetõ hosszú egyenes szakaszon elkezd lemaradozni. Pecsételtetek a ponton (3:19), zúzok tovább Páty fele. Majdnem elérem a zöld háromszöget, amikor meglátom egy bringán Lufit, aki azt nézi hogyan fürdik csanya egy sáros pocsolyában. Ööö… vagyis fordítva: csanya ül a bringán és Lufi a pocsolyában. :) A telki mûutat elérve elrakom a gps-t, innen már ismerõs az útvonal. A Nagy-kopasz és környéke régi futóedzéseim helyszíne, jó újra látni. Nem küzdök az emelkedõvel, ami a Tarnai-pihenõhöz vezet, felváltva kocogok és gyalogolok. Még mindig tetszik ez a rész, nemhiába van itt a következõ pont (4:02). Kicsit erõtlenül mászom tovább, nem is erõltetem a futást. Éppen kapóra jön egy hölgy, aki szegény fél órát kavargott, mert véletlenül letért a jelzésrõl. Beszélgetünk egy kicsit, majd lejteni kezd az út, és sajnos, nagy bánatomra el kell tõle búcsúzzak. :) Megint jó tempóban megyek egészen a Vöröspocsolyához vezetõ emelkedõ aljáig. Az edzéseken ezt mindig megfutottam, most inkább csak bandukolok. Aztán újra lejt, és jön a kedvenc p+, de még elõtte pecsét (4:42). Berobogok Remeteszõlõsre, nekiesek egy utcai csapnak, nagyon jól esik a víz a sok izolötty után. A Remete-szurdokban is találok egy pontõrt (5:06), aztán kifutok az erdõbõl, a városi szakasz következik. Konstatálom, hogy meleg van, pedig hûvös idõt jósoltak. A kéken mászom fel a máriaremetei templomig, ahol egy esküvõbe csöppenek. Körbevesznek a koszorúslányok, amit nem bánok, viszont nem találom a pontõröket. Egy bokor mögül szólnak rám: „Psszt, itt vagyunk.” Az utolsó pecséttel a birtokomban kocogok az utakon, Nagy-rét, majd kisvasút végállomás.

5:49:31-gyel nyitok be a célba. Megkapom az útközben többek által agyondicsért tûzzománc jelvényt, és megállapítom, hogy igazuk volt: már csak ezért is érdemes ide eljönni. De elsõsorban persze a tájakért, hiszen nagyon jól sikerült kijelölniük az útvonalat. Aztán hazafele a buszon beleolvasok az itinerbe, és egy fél mondaton megakad a szemem: „lehetõleg mellõzzük a futást.” Hm, ha ezt elõbb olvastam volna… :)

Videós beszámoló