Túrabeszámolók


Hamahama túlélőtúra

fitosjozsefTúra éve: 20082008.10.30 09:40:14

Még a 2007-es 5T-rõl...

Térkép elõ, starthoz beáll. Hamahama, indulás!

Téli TüdõTisztító TúlélõTúra
avagy: amikor a hülyeség szorgalommal párosul

másképpen:
Tébolyult Túrázók Tömeges Téli Tévelygése

Mindez a Mátrában, december végén, Gyöngyöspatáról indulva - meg remélhetõleg vissza is érkezve. Ja, és nagyrészt sötétben. A jelszó pedig: Hamahama! Illetve… Legyen béke a szívedben! Ez az õ jelszavuk - a Hamahamásoké. Szóval már a miénk is. :-)

A kiírást még december elején olvastam a neten. Túlélõtúra. Hm… izgalmasan hangzik… ilyenen még nem voltam. Menni kéne… de kivel? Mert ez csapatverseny. Persze mindjárt Krisztiánra gondoltam - hiszen tavasszal a Vértes Túramaratonon nagyon jól mentünk együtt.

De kéne még valaki… Nézd csak, Györgyiék beneveztek! A Dream Team… a lelkes ifjú túravezetõink. Talán mehetnénk együtt… aztán megbeszéltük… és együtt indultunk. Igaz, Dóri nem tudott jönni… sok a munkája. Szóval a csapat így állt össze: Györgyi, Kati, Krisztián és én.

Eljött a nap… a szombat délelõtt. Tetszett a megnyitó - persze, hogy tetszett. Hiszen Molnár Józsi, a patai polgármester bennünket dicsért: milyen jó teljesítménytúrát rendeztünk itt másfél hónapja. Azért voltak ott hibáink is… de egy egyszeri rendezésnek induló túrán 436 résztvevõ… azért az nem rossz. :-) Jött néhány ismerõs csapat is még Gyöngyösrõl: A GYTK-s tájfutók (szerintem gyõzelemre esélyesek), Urbán Andiék és Barta Zsoltiék is. Hogy mi mire számítottunk? Nos, én abban bíztam, hogy az összes kötelezõ pontot érintjük, a többit meg majd meglátjuk… és jó lenne valahol a középmezõnyben végezni.

A megnyitó közben kivetítették néhány másodpercre az érintõpontos térképet - nem volt nehéz gyorsan leolvasni róla a kötelezõ érintõpontokat: Havas, Világos, Hidegkút, Muzsla, János vára. El is könyveltem magamban ezt a sorrendet… vagy a fordítottját.

Pont délben indulás… majd a kempingben egy gyors csapatfotó, ahol megkaptuk a fakultatív érintõpontokat is. Elsõ pont a János vára. Kettõig kell odaérni, ez sima ügy. Közben fogjuk meg a Puskaporost… mert ez egy bónuszpont. Nem is a turistaúton, inkább a Danka-patak melletti földúton mentünk tempósan. Bõ egy óra alatt el is értük a forrást, majd onnan az igen kopott sárga kereszten (sajnos majd minden térképen rosszul is van rajta) váltottunk ki az Úrráteszire, 13.40-kor pedig már ott voltunk a János váránál. Pár perc pihenõ, következõ pont a Hidegkúti turistaház lesz. Hú, jól megkeverik itt a sorrendet - gondoltam.

A lányok keményen diktálták a tempót, a Prédikáló-tetõ kicsit meg is tréfált - nem emlékeztem rá, hogy ilyen meredek. Nagyparlagtól viszont meglepõen jólesett ez az iram is, pedig az eddig zúzmarától fehérlõ táj fokozatosan egyre vastagabb hótakaróra váltott. A Korlát-kútnál szusszantunk egyet, így is sok csapatot elhagytunk, és (alig akartam elhinni) bõ egy óra alatt felértünk a Hidegkúti turistaházhoz. Itt már egy komolyabb pihenõt tartottunk, akárcsak mások, kaptunk meleg teát és pótoltuk az elégetett energiát is.

A "tankolás" és a bónuszpont levadászása után indultunk a következõhöz, a sokak által rettegett Muzslára. Egyre jobban sötétedett, így ezen a szakaszon is jócskán kiléptünk, ropogott lábunk alatt a tíz centis hóréteg. A Szalajkás-tetõ és a Vörös-kõ-bérc gerincén kanyargó utunkon zúgó bükkösök és csontig hatoló hideg kísért minket, félelmetes és egyben csodálatos volt ez a most kietlennek és zordnak tûnõ mátrai táj. A Muzsla csillagokat rabló hegytömege meglepõen könnyedén nyújtotta nekünk kezét, de az utolsó emelkedõt így is leszegett fejjel, mintegy tisztelegve Õnagysága elõtt kellett megtennünk.

Következõ cél a Havas, aki - bár sokkal kisebb 805 méteres testvérénél - legalább olyan marasztaló mumus tud lenni. Kicsit tartottam a Sóbánya-patak völgyétõl is, de kegyes volt hozzánk: a jelzés és a patakot számtalanszor keresztezõ út is korrektül követhetõ volt, még így, éjszaka is. A völgy felsõ harmadában találkoztunk pár szembejövõ csapattal, akik ezen a zergefingató emelkedõn küzdöttek fölfelé a nagy hegyre. Azt hiszem, kicsit elnézték a térképet - lehetnek akár gyémánt-kõszikla kemények, de Hidegkúttól a Muzsláig bevállalni ezt a hegyen-völgyön, úttalan utakon bukdácsolást… több volt részükrõl, mint merészség.

A vadregényes patakvölgy után elhagytuk Nagyparlagot is, és épp a sárga sávról váltottunk a már ismert útra a Puskaporos felé - hiszen a Havast errefelé kell megközelíteni. Itt jött szembe egy GPS-es csapat, akik az ellentétes irányban keresték ugyanazt a kutat. Hogyhogynem, néhány perc múlva mégis utánunk fordultak. Itt el is követtem egy hibát, vagyis egy elágazásnál rossz ösvényt választottam, és istentelen sûrû dzsindzsába kerültünk. De makacs voltam, nem akartam visszafordulni, mert az irányunk nagyjából megfelelõ volt, így hát jó húsz perces dzsungelharc után csak elértük a forrást. Szusszannunk is kellett, mert ez bizony kivett belõlünk némi naftát - mondtam is a minket követõ csapatnak, hogy a neheze még csak most jön, erre érdemes rápihenni. Persze ez nem érdekelte õket, elviharzottak, mondván: van GPS-ük. A Gyepes-völgy aljánál mégis utolértük õket, épp a völgy túloldalán másztak fel valahová, amerre nem igazán kellett volna. Ezt õk is érezték, és ahogy megláttak minket, hangos üdvrivalgással csatlakoztak mögénk. Persze az éjszaka leplében, az alig jelzett csapást sikerült elvétenem, de nem estem pánikba: iránymenet, föl a csúcsig. Nem mertem balra kitérni, pedig tudtam, hogy az ösvény valahol ott megy, de nem tudtam: mennyire látható ilyen körülmények között és féltem, hogy esetleg elvétenénk, ezért maradtam az "egyenesen fölfelé" elvnél. Gyakorlatban azért nem volt annyira egyenes, mert a sûrû bozótosban szüntelenül hullott nyakunkba az ágakon ülõ vastag zúzmara, hiába próbáltam jobbra-balra kikerülni egy-egy bokrot. Itt hallottunk mögöttünk a GPS-esektõl egy azóta közöttünk már szállóigévé vált mondatot: "… van jel… nincs jel… van jel… nincs jel… Nagyjából ennyivel nyugtáztam is a GPS mély völgyekben való használhatóságát, és tudtam: jól tettem, hogy nem hoztam magammal, mert számomra ezzel a tájékozódás varázsa veszik el. Szerencsére elértük az ösvényt, még mielõtt a többiek meglincseltek volna a zúzmarás bokorkúszás szûnni nem akaró ismétlése miatt - bár azt hiszem, nem sokon múlott. :-) Nem kicsit könnyebbültünk meg, amikor megláttuk a Havas csúcsát jelzõ háromszögelési pontot.

Akárhogy is van, ezzel a Havas-kalanddal a tervezettnél jóval több idõnk ment el, így a Világos (utolsó kötelezõ pont) meghódítására szintidõn belül már csak halvány reményünk maradt. A lejtõn lefelé a feszülõ inak, sajgó ízületek ezt az esélyt nem növelték, sõt… így a Havas aljában Gyöngyöspata, vagyis a cél felé vettük az irányt. Addig már csak két "intermezzonk" volt: néhány láncra vert kutya hangos és közeli csaholása keltett bennünk némi riadalmat, majd a faluközpontban lepõdtünk meg, ahol egy másik csapat Szûcsi felõl közeledve jött a cél felé - pedig arra nem volt semmilyen pont.

Fáradtan, de jó érzésekkel, 36 km-rel és 1200 m szintemelkedéssel a lábunkban érkeztünk a Bázisra: amit tudtunk, megtettük, bíztunk benne, hogy legalább a középmezõnyt elértük. Fürdés (isssteni meleg víz volt!), evés, ivás, beszélgetés után nyugovóra tértünk a kényelmes matracokon, bár én a fáradtság miatt alig-alig tudtam aludni.

Az ébredés és a reggeli zsíroskenyér-parti után kíváncsian vártuk az eredményhirdetést, ahol a 25. csapattól visszafelé kezdték el sorolni az eredményeket. Csak sorolták, csak sorolták… tapsoltunk és tapsoltunk… aztán amikor már magunk is azt hittük, hogy valami véletlen folytán kihagytak minket, mert nem létezik, hogy ennyire elõre végeztünk… egyszer csak nekünk tapsoltak, mármint a negyedik helyünknek, amit életünk elsõ túlélõtúráján elértünk. Hm, nem rossz kezdés, ugye? :-) A túra nehézségére jellemzõ, hogy mind az öt kötelezõ pontot csak két csapatnak sikerült begyûjtenie, természetesen õk lettek az elsõk és másodikak. Mi pedig szoros versenyben, jó menetidõnkkel és sok bónuszpontunkkal szereztük meg ezt az igen kedves negyedik helyet, ami… ami azt hiszem, valaminek a kezdetét jelenti.

Ez pedig a Hamahama életérzés :-)
Legyen béke a szívedben!

Simon Péter
Kékes Turista Egyesület