Piros85
Nagy kedvenceim egyike a Piros, három éve ezzel kezdõdtek rendszeres túrázásaim. Engedve kíváncsiságomnak, idén a terepfutó kategóriába neveztem.
Elbénáztam a túra elõtti hétvégét, Írottkõ 70-en 2 helyen is meghúzódott a lábam, amit egy laza hétvégi 2 napos hátizsákos-sátras túrával sikerült súlyosbítani, még a hét közepén is be volt dagadva a bokám. Az elõzmények tekintetében, 13 órás teljesítést tûztem ki célul.
Pénteken unokatestvéreméknél aludtam, akik szintén nagyon várták már a túrát. Reggel 6-kor kelés, pakolás, majd másfél óra békávézás után valamivel 9 elõtt már a rajtban voltam. Kényelmes készülõdés, beszélgetés a többiekkel aztán 9:45-kor elrajtolt a mezõny, ha már úgyis mindenki ott volt.
Szép napsütéses idõben vágtunk neki a távnak, a reggeli esõ már nagyjából felszáradt. A mezõny gyorsan kezdett széthúzódni. Óvatosan kezdtem, szerettem volna minél tovább futva eljutni. Arra számítottam, hogy sötétben nem menne már úgysem a futás, legalábbis eddig nem jeleskedtem benne.
Kevélyre fölfelé csak az utolsó 150 métert gyalogoltam, mondjuk nem izzott a talaj a lábaim alatt.
Zuhanás Csobánkáig, majd jólesõ frissítõvel egybekötött titkos ellenõrzõpont a Csikóvár aljai turistaház bekötõútján.
A Holdvilág árok után sikerült rossz ösvényt választanom, de nem kavartam többet 200 méternél. Tölgyikrek felé idõnként szemerkélt, aminek nem különösebben örültem, nem hoztam magammal esõkabátot és a pulóveremet is elõreküldtem Nagykovácsiba, szerencsére sem nem tartós, sem nem erõs nem volt az esõ.
Salabasina kút környékén kezdtem beérni a mezõny második felét, sokan pihentek a Tölgyikreknél is.
Gyors pecsét után megkezdtem a hosszú ereszkedést Dömösig. Vasas maratonon egy esést kivéve nagyon jól ment itt a futás, most nem éreztem magam olyan könnyednek és felszabadultnak, mint akkor, de nem volt rossz így sem. A Kápolnánál újabb titkos ellenõrzõpont, végül 2:55-el érkeztem a falubéli pecsételõhelyhez.
Kb. 10-15 percet vakaródhattam, itt, jó lett volna kevesebbet, de a krém nem akart gyorsabban felszívódni. A temetõnél tévedésbõl a régi jelzésen mentem és a temetõ egy másik útján át értem el a kerítést. Nem is értem, hogy sikeredett így, már annyiszor jártam erre…
Körtvélyes felé végig kocogtam, de éreztem, hogy a jobb lábamon a térdem melletti húzódás hamarosan reklamálni fog. Dobogókõig még nagyjából rendben ment a dolog, persze a Szakó nyeregi ponttól a nyereg tetejéig gyalogoltam, mert ott fusson az, akinek hat anyja van
Turistamúzeumnál jól jött a banán, a lejtõ Szentkereszt felé kevésbé, nagyon elkezdett fájni a korábban említett részem. Egy jó hosszú morális mélypont következett, Kopárcsárdáig azon morfondíroztam, hogy visszaállok gyaloglásra, mert ez így nagyon fáj. Kipróbáltam, de gyalog is fájt, fõleg lejtõkön, akkor meg futás amíg lehet és bõ krémezés a nagyobb frissítõpontokon. A krémezésekkel elég sok idõt vesztettem, rohamosan kezdett romlani az átlagom, ami még a Kopárcsárdánál 9-es volt. A Pilis oldala, a fehér-hegy környéke a Kevélyekre való rálátásával idén is Pazar volt, ezek minden évben megragadnak ezen a túrán.
Kopárcsárdánál a szokásos, azaz nagyon finom és nagyon jól esõ gulyásleves várt rám. Gyorsan betermeltem, tollászkodtam és még világosban indultam tovább.
A Kakukk hegyre vezetõ út hamar meglett, nem tudom tavaly mit bénáztam itt és a csúcsról a lemenõ nap fényében csodálhattuk meg a Nagy-Szénás és Zsíros-hegy vonulatát.
A módosított cél az volt, hogy a Hosszú-árok bejáratáig világosban elérjek. Gond nélkül megtaláltam Villa Negra után az új piros jelet, ahol tavaly szintén kevertem, és lámpaoltás elõtt a pecsételtem. Legutóbb világosban 2005-ben értem ide, de akkor óraátállítás elõtt voltunk, és 6-kor indultunk.
Még az árokban is lámpa nélkül mentem egy darabig. Az erõsebb emelkedõ kezdetétõl gyaloglásra váltottam, egészen az emlékfalig.
Némi mazsolát magamba csapva nekivágtam a Nagykovácsiba vezetõ mintegy 2 kilométernek. Nem esett jól a lejtõ, technikai szünetet kellett volna tartani, de a plébániáig kitartottam.
A falubéli temetõ lélegzetelállítóan nézett ki az ezernyi égõ mécsesével.
A pont elõtt szembetalálkoztam Rush-al, aki mondta, hogy unokatesóm kiszállt, de nagyon jól jött eddig. Bent a ponton frissítés közben beszélgettem vele keveset, szerencsére nem kudarcként élte meg a feladást, így nyugodtabban mentem tovább.
A faluban szigorúan csak séta, majd az erdõ szélétõl újra laza kocogásba kezdtem. Nagyon jó ötlet volt a szervezõktõl a kávé, teljesen feldobott, az eddig oly hosszúnak tûnõ út a Vöröspocsolyás háton a piros háromszögig még soha nem telt el ilyen hamar. Juliannamajorig tartó hosszú lejtõn mindig elkalandoznak a gondolataim, a régi cserkész tájékozódási versenyek felé amin annyiszor vettem részt és így gyakran jártuk a Budai hegység ezen tájékát, persze nappal.
Idén titkos és egyben frissítõ pont várt minket az aszfaltúton. Ennek több szempontból is örültem. Egyrészt a kispistázók miatt, másrészt a Tescola miatt. Legalább a kátrány összetart valamennyire :)
Jó hangulatban kocorásztam tovább a fekete fej felé, közben még egy kis fejszámolásra is jutott idõ. Úgy tûnt, hogy akár még 13 órán belül is beérhetek, ha nem romlik a helyzet.
Korábbi években Fekete-fejtõl a János-hegyig volt mindig egy nagyobb mélypontom, ehhez képest most kifejezetten lazán voltak meg a Hárs-hegyi körút emelkedõjével együtt. János-hegyet ráadásul végig megfutottam abban a komótos 8-9 körüli kocogó tempómban, amire most találtam rá. Jó lesz ez, csak a sebességen kell majd még növelni, bár lehet ha 100%-os vagyok, akkor ez is megvan. Bevallom õszintén az idei évig tévedésben éltem a piros jelzés Erzsébet kilátó körüli vezetését illetõen. Tavalyig azt hittem, hogy csúcsnál az aszfaltúton fordul jobbra, és úgy megy le a libegõ felé. Hát nem, de idén végre a helyes úton mentem.
A ponton folyadékpótlás és krémezés, aztán zakatolás tovább Makkosmáriára. Eseménytelen ereszkedés után 25 perc múlva már a ponton is voltam. Jól jött a mûzliszelet, kezdtem eléhezni már.
Immáron csak egy hegy maradt hátra és utánaszámolva, 12:30 körüli idõ is esélyesnek tûnt. Nem gondoltam volna, hogy ez a hegy is meglesz kocogva, de sikerült. Fent még kicsit kevertem a hegytetõn, de aztán meglett az út és pár perccel késõbb már a régi kõfejtõben robogtam lefelé. Még egy kis aszfaltozás és végül 22:21-kor értem célba. A 12:36-os idõ az eddigi legjobb eredményem, majd azért jövõre kicsit okosabban készülök. A célban egyébként nem voltunk sokan, néhány gyors gyalogos tanyázott bent a virsli és teahegyek között.
Óriási élmény ez a túra nekem, minden évben egyre jobb szervezéssel és ellátással. A terepfutók számára is nagyon jó volt az ellátás, a szalagozások pedig a legkényesebb helyeken segítettek a helyes úton maradni. Hatalmas köszönet és gratuláció mindenkinek, aki a szervezésben részt vett!
|
