BUÉK 20, avagy ismerkedésem a bruttó idõvel
A Hûvösvölgyi úton mjoci-t próbájuk sikertelenül felvenni. Õ inkább fut, fene se érti :-) vajonmerrével már 1/2 9 körül menetfelszerelésbe vágjuk magunkat és - a remek szervezésnek köszönhetõen - 8:40-kor nekivágunk a túrának. Kb. 20 perc után a Vadaskerti hegy oldalában döbbenek rá, hogy nem találom a slusszkulcsomat. Rövid keresgélés után nyergelj-fordulj és - a szembejövõ túrázók nem kis megrökönyödésére - irány újra a Hûvösvölgy (+3.4 km bemelegítésképpen :-)). Terepszemle a kocsinál (rendesen bezárva), a versenyközpontban újabb terepszemle, érdeklõdés, címkeresés, mentõcsapat értesítése a várható érkezési idõrõl és koordinátáról egy kölcsönkapott mobil által (ezúton is köszönet az ismeretlen túrázónak segítõkészségéért). Mintegy 50 perc elteltével Rajt #2. Lassan utolérjük a már egyszer elhagyott túrázókat. Az idõ csodás, a ruházat pont megfelelõ. A táv eleinte nehezen gyûlik, a szint annál könnyebben. A Határ-nyeregnél BUÉK-ozás Nyuszival és férjével, majd a HHH támadása indul. A sárga elég küzdõsre sikerül, többen szorgosan keresgélnek földközelben. A parkolóhoz érve egyik túratársunk a túra szimbólumává válik és kidobja a tacskót. A táj a fákra fagyott zúzmarával a szikrázó napsütésben elvarázsolja az embereket. Lassan elérjük az 1. EP-t. Némi útszûkületben való totyorgás után lezúdulunk, ki a kéken, ki az aszfalton, de mind-mind persze persze :-) Nicole-éket elõzzük, láthatóan jó hangulatban róják a kiliket. Aztán tovább a kéken az Árpád-kilátót támadjuk. A lankásabb részen már futunk is. A kilátóból egy futó pillantás a félig párába burkolt városra, aztán gurulunk a zöldön. Az Apáthy-sziklánál ifjú túratársnõk úgy õrzik pozíciójukat, mintha replülõrajttal akarnának tovahaladni, így én sem tolakszom. Ehhez képest a pecséttel elégedetten hosszas ejtõzésbe kezdenek. Mindenesetre mi tovább. A GPS sokat segít az utcákon szlalomozni. A track kicsit eltér a valóságtól: a zöld már máshol vezet. Kutyás túratársaink láthatóan egy rövidebb úton mennek, mert kétszer is elõzzük õket.
A Tündér-hegy oldalában szépen kapaszkodunk, de a várva-várt lejtõ csak nem akar jönni. Mindegy, lassan csak elérjük Szép-Juhásznét. Az utolsó próba a Nagy-Hárshegy, ezt már fél lábon is. Ezt szintén többen prezentálják toronyiránt, de nem mindig az egyenes út a legjobb. A csúcstól a kötelezett fahídig még óvatosak vagunk, de aztán elkap a harci hév ("Úgy indulunk, mint zúgó vihar ..."). A Nagyrétig klasszul gurulok, a rétet illedelmesen kerülöm a többséggel ellentétben. Utolsó EP, zselés, tejkrémes szaloncuki választás aztán sprint tovább. Hohó, ez nem hogy nem lejt, de nem is sík, hanem emelkedik. Mindegy, már nem kell tartalékolni, alig van táv, lehet repeszteni. A vége 2:27 nettó és 3:17 bruttó. Rajtcsomag átvétel, meleg tea, forró virsli, jelvény, oklevél, öröm. A ganki, tomator páros is beért. Örülök nekei, meg hogy a gyerekek mellett is tudnak futni. qqbenkóval is rövid eszmecsere. SK sporttárs mobilja által egyeztetés a mentõalakulattal, séta a Rembrandtba. Mint egy olcsó krimiben, a napsütötte ablak mögött egy kényelmes asztalnál egy-egy kávé mellett megfigyelõülésbe helyezkedünk. Jó itt: meleg, pihenés és kávé. Végre megjön kedvesem a tartalékkulccsal, kíváncsiság: az eredeti tényleg a csomagtartóban bezárva egy sporttáska alatt. Happy End, minden jó, ha a vége jó, örök emlék marad. |
