Túrabeszámolók


Sárga

napvirágTúra éve: 20092009.05.01 18:03:52
Sárga 18
Táv:18,55 km
Szint:616 m

Nagyon meglepõ volt számomra, hogy csak 10.00 órától lehetett rajthoz állni ezen a távon, biztos megvolt az oka és a miértje.
Tíz után pár perccel érkeztem a hûvösvölgyi Gyermekvasút állomásához. Már jó néhányan várakoztak elõttem. Kétszer kellett sorba állni. Elõször a nevezési lapért melyet a túra összegének befizetése után kaptam meg, majd kitöltés után újra, hogy kézhez vehessem az útvonaltervet. Ez a megoldás is szokatlan volt számomra, de szerencsére nem járt nagy idõveszteséggel. Én lettem a 488 - as! A leírás nagyon pontos volt, térkép is segítette a tájékozódást ill. a "kritikusabb" helyeken a feltûnõ szalagozás mutatta a helyes utat. Mindig a sárgán, Óz után szabadon. :-)
Az elsõ ellenõrzõ pont a Nagy-Hárs-hegyen volt. A kilátó megmászását most kihagytam, mert kissé vádliszaggató volt a feljutás. Jól esett utána a lejt menet a Szépjuhászné átjáróig. A második ellenõrzõpont a Csacsi-réten volt. Ezt a pihenõ helyet nemcsak a túrázók látogatták meg, több család is ide tette székhelyét a mai napra, egy kis feltöltõdés, kikapcsolódás végett. A túra 10,87. kilométerénél fél literes ásványvízzel frissíthette magát a tikkadt résztvevõ. Ez a pont a Nagyszénászugban volt. Bõ egy kilométerre volt onnan a sorrentoi ellenõrzõpont, ahova eljutni, nem mindig volt egyszerû, mert több helyen is keskeny, meredek és csúszós volt a talaj, de némi ügyességgel el lehetett kerülni a bajt.
Innen már túl a nehezén, igazán nem volt megerõltetõ a túra, persze az elõttem meg meg roggyanó térddel haladó egy-két "hetvenes kollega" biztos másképp nyilatkozott volna. A Huszonnégyökrös-hegynél lévõ pecsételõ hely után már hamar elértem Budaörs szélét. Tetszett, hogy a végén, úgy állították össze a szervezõk az útvonalat, hogy a fõúttal párhuzamosan haladó csendesebb, benzingõz mentesebb utcákon át lehessen bejutni a célba.
A szép oklevél és kitûzõ átvétele után egybõl indultam haza, mivel én "csak karnyújtásnyira" lakom a Gimnáziumtól.


KÖSZÖNET mindazoknak akik idõt és energiát szántak a túra megszervezésére és lebonyolítására!