Túrabeszámolók


Tanúhegyek (BTHE)

zomberTúra éve: 20092009.05.24 19:10:12
50-es táv
Olvasgatva a beszámolókat tavalyról, úgy döntöttem, hogy ez lesz az elsõ 50-es túrám, aminek neki merek vágni hátizsák nélkül, egyedül a biztonság kedvéért egy kulacsot csempésztem túratársam zsákjába, de ez is érintetlen maradt a túra végsõ szakaszáig. És persze nem azért, mert én olyan tyû, de nagyon kemény harcos vagyok, hanem mert tényleg minden igényt kielégített az ellátás, de még csak nem is ez volt a legnagyobb erénye a túrának.
A megelõzõ estén fogyasztott egészségvédõ italok következtében kicsit késve, de fél 8-kor így is készen álltunk az indulásra, ahol is nagy örömünkre, két további ismerõssel futottunk össze, aminek köszönhetõen nem hárman, hanem öten vágtunk neki a nagy útnak.
Az elsõ frissítés után! neki is vágtunk a túrának, ahol az elsõ, és egyben legkeményebb emelkedõ után -mely a Badacsony tetejére repített-, több egymáshoz közeli ellenõrzõ pont, és még több szép kilátási lehetõség után érkeztünk a tomaji Sörpatikába, ahol itókával kedveskedtek a szervezõk, csakúgy, mint a nemsokára kövekezõ borüzemben.
Az elkövetkezõkben elkezdtük gyûjtögetni a hegyeket, menetközben meglátogatva az Istvándy pincészetet, ahol a túra talán egyik legszebb kilátásával találkoztunk.
A túra tökéletesen szerkesztett útvonala során teljesen körbejárhattuk az érintett hegyeket, és megismerhettük ezt a nagyon szép tájat, a hegyekkel, a csodálatos salföldi házakkal, és nem mellesleg találtunk egy nagyon finom fagyit Káptalantótiban. A szervezésrõl csak a teljes gondosság jut eszembe, a tökéletesen összerakott útvonal mellett a szuper szalagozás, igényes itiner (ötletes pecsétek), na és az ellátás (pl. minden csúcson! ásványvíz) mind-mind azt segítették elõ, hogy a résztvevõk jól érezzék magukat a túrán, ami a mi esetünkben maradéktalanul megvalósult.
Soha ilyen lassan nem teljesítettem még 50 km-es túrát (11 óra), de talán azért, mert ez volt az elsõ, ahol maga túra fontosabb volt, mint, hogy csak simán letudjam. Ja, és el ne feledjem végre egy túra, ahol szebbnél-szebb hölgyekkel hozott össze a jósorsunk! :) A célba érkezés után átrohantunk Badacsonytomajra, és a számunkra mindenképpen díjnyertes marhagulyással ünnepeltük a várossá avatás 5. évfordulóját. Hosszú is volt, kemény is volt, de hihetelen élmény volt a túra. Soha rosszabb napot!