Túrabeszámolók


Szent Iván éji sóút

VagdalthúsTúra éve: 20092009.06.22 11:32:21
Szent Iván-éji Sóút
Szolnok-Tápiószele, 32,1 km

Néztük a különbözõ meteorológiai honlapokat, hogy egyáltalán elinduljunk-e, az is felmerült, hogy felhívjuk Lipák Pistát, ott milyen idõ van?, de tudtuk, hogy ez lenne, ami végleg eldönti, hogy ott a helyünk, ismerve, hogy szívét-lelkét beleadja a rendezésbe. Most is így történt, s ez azt jelenti, hogy dacolva a csapadékeséllyel, kocsiba ültünk. Elõtte pygmea hívott fel, aki a Tiszavirág-túra keretében evezett és tekert, s állítása szerint pecsenyére sült. Az mindenesetre nem volt biztató, hogy Sülysáp határában állt el az esõ, megálltunk a benzinkúton, kávé, láthatósági mellny vétele, mire kijöttünk, utolért a víz. Ez van, most már nem megyünk vissza. Tápiószelén a vasútállomáson parkoltunk, volt kb. negyed óránk a vonatig, kiváló irodalmi feltöltõdést jelentett a telefirkált épület, elképesztõ bölcsességarzenál szórakoztatott. Szolnokig szépen megtekinthettük a vonatablakból, amint kint esik az esõ. Vidám kirándulásnak néztünk elébe... fõleg, hogy páromnak ez volt az elsõ 30-as túrája, de mindez nem elég, mert Gethe úr megjegyezte, hogy vasárnap lesz a Kõris körül 20 a Bakonyban. Asszonykám megkérdezte: abban mennyi a szint? E pillanatban máris adtunk 2% esélyt arra, hogy Tápiószelérõl Bakonnykoppányba autózunk majd. Szolnokig már 5%-ra ugrott mindez, ahogy értekeztünk róla.

Az utascsarnokban Lipák Pista a szokásos lelkesedéssel és árcsökkentéssel fogadott, közölte, hogy nem variálunk, mindenkinek 500 forint a nevdíj és kész, s mint kiderült, feleslegesen vásároltunk két mellényt, mert ott is kaptunk volna, de mindegy, jól jön az még máskor is. Több ismerõs is a helyszínen leledzett, így Petami helybõl megkínált Hubertussal, én pedig nem vagok bunkó, hogy az emberi kapcsolatokat sértésig romboljam. Reggelig úgyis kiizzadom. Bár annyira meleg azért nem volt, de így is vagy 13 km-t mentem csak pólóban és csíkosmellényben. Öten kezdtük meg a kirándulás végrehajtását, Vlaszij, Petami, Gethe és mi ketten. Szolnok határába érve mellénk gurult libakergetõvel egy kisebbségi fiatalember, és megkérdezte az öt láthatóságis, fejlámpás arc láttán: hol voltatok, tesó? Én igyekeztem a retorikát is ehhez igazítani a válaszadáskor: itt a városban és most megyünk tovább. És ezzel le is zárult az ismerkedés.

A legfontosabb tény: nem esett az esõ ekkor. Illetve, szinte észrevétlenül cepergett késõbb valami, de még a felvett fejkendõ sem lett volna szükséges. 5-ös átlaggal mentünk, ezt sikerült is tartani jó darabon. Mikor megjegyeztem, hogy már negyed távon vagyunk, majd harmad, erõt adott. Tetszett az itinerben a szántóföldi kultúrák kifejezés, mely azt célzott leírni, mik között haladunk. Ez a gyakorlatban kukorica-és búzaföldeket jelentett. Közben elment mellettünk a rendezõi autó, mindenkit megkérdezve, hogy rendben van-e? Le a kalappal!

Telihold és csillagos égbolt biztosan volt, csak nem láttuk. A pléh Krisztusig még volt 1-2 kanyar az útban, aztán Pokoltanyáig semmi. Ez 10 km csontegyenes, monoton menetelést jelent. Hát ez kemény volt, no, kb. 20 km táján némileg zombi-érzés fogott el, agy nélkül toltam. Ekkortájt már éreztem, hogy 50 km-t pakoltam a lábaimba, alvás nélkül, közben egy vezetéssel. Hosszan mentünk aszfalton, kb. 16 és 23 km-nél bizony jól esett az ülõ pihenés. Brutális volt felkelni és újra indulni. Teljesen mindegy volt, hogy közülünk ment-e valaki egy börzsönyi harmincast elõtte vagy sem, kezdtünk csoffadni. Az ötös átlag is már a múltba veszett, igaz, a pihenõk is faragtak az összsebességbõl. Vártuk a pirkadatot, amely többszöri éjszakai túrázós tapasztalataim alapján sokat dob fizikailag, de elég nehezen jött el a világos az elvileg legrövidebb éjszakán a felhõk miatt. De csak eljött lassan, és tényleg segített. Abban viszont nem, hogy Tápiószele közeledjen, valahogy stabilan tartották magukat a fények a távolban. Hajnal 4 körül még messzire hallatszott az elektronikus táncmuzsika ritmusképlete, s mintha diszkófényeket is láttunk volna. Aztán zene megszûnik, fény marad... jé, mi ez, Silent Disco, mint a Szigeten? Nem, az egy feszület, piros és kék futófényekkel, méghozzá az ellenõrzõpont jelzésére! Ez a hétvége okozott bizony meglepetéseket a pontokon! Betogyotgtunk a faluba, idõnk még volt bõven, nem siettünk cseppet sem, s titkon reméltem: valaki kivisz kocsival a vasútig, ami 3 km a céltól, hogy visszahozzam a kocsit, mit mondjak, fizetni kellett volna, hogy legyalogoljam. Mondanom sem kell, Lipák Pista segített, sõt nem csak nekem, alighogy kiosztott pár díjazást, már hozta-vitte is az újabb csoportokat. Hihetetlen ember, már csak miatta is érdemes újra és újra eljönni a rendezéseire, pontosítva õ és csapata rendezéseire. Egyéni ízû túra, kiváló szervezéssel, jól éreztük magunkat, de elfáradtunk, be kell vallani. Nem könnyû mûsor egy éjszakai alföldi harmincas, ugyanaz az izomcsoport dolgozik végig, így jobban is fárad, mentálisan is le kell gyõzni önmagunkat. A sikeres teljesítés nagy élmény volt, kinek azért, mert elsõ harmincas, kinek azért, mert duplázott a hétvégén. A virsli is jól esett a célban, a tea is, a külön vásárolt kávé pedig kellett, mert a volán mögött nem alhattam sajna Vácig.

Azt hiszem, a Téli Sóutat is ki kell próbálnom!