http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/dunakanyar%2045/dunakanyar_45.htm (képek is)
Dunakanyar 45
Zebegény - Szent Mihály-hegy - Remete-barlang – Nagymaros – Visegrád - Nagy-Villám – Borjúfõ - Pap-rét – Pilisszentlászló - Sikárosi-rét – Prédikálószék - Dömös
2005. május 14, szombat, indulás 8.30, érkezés 20.38. Gyalogos táv: 45.5 km
Összefoglaló: ideális kirándulóidõ, gyönyörû útvonal, amatõr szervezés. Hogy a kedvemet elrontó részleteket az elején letudjam: a TTT honlapján sms/email/telefonos bejelentkezést kér. Meg is írom az andrasigabi@freemail.hu-ra, hogy a Dunakanyar 66-on indulnék (régi vágyam, hogy meglássam a hírhedt Rám-szakadékot), de írja meg nekem, hogy ha elõzõ éjjel Dömösön alszom, hogyan jutok át a reggel 7 órai indulásra Zebegénybe. Válasz semmi. Ennek ellenére elindulok Zircrõl szombaton reggel fél ötkor, a dömösi kempingben háromnegyed hétkor ébredezik Andrási Gabi, közli velem, hogy a 66-ost már lekéstem, de ha elég gyors vagyok, menjek át a szobi réven a Duna keleti oldalára, autózzam le Nagymarosra, ahol a túraútvonal visszatér a nyugati partra, utazzak vissza Zebegénybe vonattal, és ha szerencsém van, nyolcra ott lehetek, és csak egy órát kések az indulásról, amit be kell hoznom. Én, mint az õrült, vissza a szobi komphoz, amely azonban nem megy az Andrási Gabi által megadott idõpontban (késõbb, a Nagy Villámon mondom neki: bocs, mondja, az internetrõl néztem le). Vissza Dömösre, ahol viszont az átkelõ kishajó a menetrendtõl eltérõen egy órával korábban, fél nyolckor is átvisz. A túlsó oldalon pedig már csak négy kilométer gyalog a zebegényi állomás, a túra indulópontja. Azt már nem is említem, hogy az igazolólapon nincs egy telefonszám, amit baj esetén hívni lehet, az ellenõrzõpontokat ugyanaz a három-négy srác adja, fogalmuk nincs, kik indultak a túrán és hol tartanak, mivel nem regisztrálják az áthaladókat… Lehet így kaszálni száz rongyot (a költségek levonása után), de a teljesítménytúrázók bizalmát nagyon megingatja.
Talán csak a tavaly elõtti Börzsönyi Vulkántúrán éreztem ugyanezt: mit nekem 45 kilométer 12 óra szintidõre? Azután csak csodálkozom, hogy nem is érek be.
Mindig csodáltam és nosztalgiával éltem meg az évszázados idegenforgalmi kultúrával rendelkezõ településeket: a Balaton, a Dunakanyar mellékét (Erdélyben pl. Szovátát, Borszéket,…). Zebegény tipikusan ilyen. A Duna nagyon szûk parti sávján – és árvízkor nyilván elöntve – kis parti telkek-házak-kastélyok, a következõ, magasabb lépcsõn a bicikli-, gyalog- és közút, megint egy lépcsõvel feljebb a vasút, és onnan azután a meredek hegyoldal. A mellékutcákban évszázados faépületek, a k.u.k-idõk jellegzetes üdülõhelyi stílusában.
Enyhébb, majd húzósabb emelkedõ a Szent Mihály-hegyre, közben számos kilátóhely a Dunakanyar ideális fotózására. A sárga barlang jelzésen térünk le a Remete-barlang felé, ami háromnegyed óra rémálom, talán csak a bakonyi Burok-völgyhöz hasonlítható. Persze, ugyanannyi vissza is.
A nagymarosi komp kissé kiegyenlíti a mezõnyt, nem vesz tudomást gyorsabbról-lassabbról: menetrend szerint jár. A szervezõktõl ingyenes átkelõcédulát kapunk.
Visegrád Fõ utcáján lefotózok egy unikumot: aki látta a Keresztapá-t, tudja, hogy a jó öreg Vito Corleone a Genco Oliva Olaj Társaság cégére mögé rejtette maffiabirodalmát. Nos, ez a cégtábla függ kinn az egyik házon.
Iszonyú a látogatótömeg, és ez kísért egészen Pilisszentlászlóig. Mindenütt gyalogosok, biciklisták, autósok, motorosok, alig van fél-egy óra zavartalan természetélvezet. A Salamon-torony alatt átmegyünk, messzire hallik valamilyen megszállott dobos produkciója, aminek néhányan néha tapsolnak, a „fõlegvárat” (mondaná Fülig Jimmy exuralkodó) minden oldalról, kellõ távolságból fényképezhetjük.
A Pap-rétig – és mondhatom, az egész túra során – nem láttam olyan méretû erdõirtásokat, mint a Bakonyban: pedig mindkettõ természetvédelmi terület: ott a Duna-Ipoly Nemzeti Park, itt a Magas-Bakonyi Tájvédelmi Körzet. Gyönyörû erdõk, tisztások, helyenként ki-kibukkan a Duna ezüst szalagja. A jelzõtáblák három órát írnak a Nagy-Villámtól Pap-rétig, nagyon igyekszem, hogy idõt nyerjek, sikerül is két óra alatt berobognom. Az útvonalról sok helyen szép a kilátás Vác és a Duna lentebbi szakaszai felé, messze nem olyan romantikus, mint a kanyar-szakasz.
Megpróbálok együtt érezni a szervezõk szándékával, de Pilisszentlászló elõtt tényleg elfogy a türelmem, és nem élek az alternatív útvonallehetõséggel (a „bátrabbak”-hoz kellene az is, hogy az elvadult erdõrészletben legalább jelzések legyenek). Pilisszentlászlón – a budapesti agglomeráció újabb felkapott letelepedési helye? A „Pokol magyar angyalai”-nak fülrepesztõ motorozásai, tip-top autók, kastélyszerû lakóházak - pecsételõhely a Gesztenyés-sörözõben „a templommal szemben”. Megcélzom a messzirõl látható templomtornyot, szerencsére a fõtéren megyek keresztül, ahol a pecsételõhely teraszán ott ülnek a megfáradt túratársak. Ne is menjek tovább, nem a nagytemplomról van szó, ezzel kis kápolnával szemben van a kocsma… vidéki falucska vasárnapi hangulata, minõségi zene a kocsmából, jól esik néhány sör.
Pilisszentlászlóról kifelé felfedezek egy jelzett másikat alternatív útvonalat, amelyet nem tilt az útvonalleírás, így rövidítek. Nem tudom viszont kikerülni a Prédikálószékre felvezetõ, nem túl izgalmas, ámde igen fárasztó kapaszkodót Már erõsen alkonyodik, amikor felérek fél nyolc körül, rajtam kívül még egy túratárs. Néhány távoli felvétel – gyönyörû a kilátás a Dunakanyarra -, de valószínûleg túl sötét lesz hozzá. A pontõr még marad egy ideig, de mert nem tudják, hányan vannak még úton, õ fél kilenc felé lemegy, mert indul a busza (!). Alkalmi túratársam és én együtt indulunk neki a Dömösre levezetõ, meredek, csúszós, sziklás hegyoldalnak, néhányszor rendeset szaltózunk – mi lehet itt, ha esik az esõ? Nem szeretek menet közben beszélgetni, de nem tudjuk megállni, hogy ne értékeljük ki a túraszervezõk gyakorlatlanságát. Dömösre leérve megkérdezi társam, vajon beérünk szintidõn belül? Én, – viccesen – biztosan be, ha egyáltalán Dömösön vagyunk…. Mire õ tényleg megkérdez néhány helybelit. Vigyázni kell, mikor és kivel viccel az ember.
A faluba érve túratársam szinte futólépést diktál, jó kondiban lehet. 8.38-kor robogunk be a dömösi kemping portájának félig nyitott társalgórészébe, ahol andrasigabi várta a befutókat. Emléklap, és a három szögletes jelvényen a Dunakanyar-panorámát ábrázoló képbõl kettõ a jutalom („ a harmadikat megkapjátok jövõre” – sajnos, akkor én nem jutok hozzá, pedig szép a felvétel.
A kemping étterme megkönyörül rajtam, záróra után nagy adag gulyást szervíroznak „krumplink már nincs, de dupla hússal” – fennséges. Jóllakva nyújtózom el a reggel a kemping elõtt hagyott autóm anyósülésén, hálózsákkal takarózva. Ja, reggel elfelejtettem bezárni a kocsi anyósülés-ajtaját – szerencsére, nem rámolták ki. Nagyon jól esik az alvás a vasárnap reggel négy órai indulásig. Éjjel néha felriadok a hatalmas zivatarra, és arra gondolok, hogyan jövök le a Prédikálószékrõl, ha ott elkap ez az esõ, és mi történik azokkal a 66-os távon indulókkal, akiket a sötétség a Rám-szakadékban ért…
|
