Falasok(k) 50
Miután a Velence 35 óta eltelt egy újabb hét, eldöntöttük, megyünk a Falasok(k)ra.
Az indulás nem a terveink szerint alakult, hála a BKV menetidejének. Hétórás tervezett indulás helyett, 7.30-kor sikerült elindulnunk. De legalább nem esett, mint tavaly.
Rövid sorban állás, több tucat elem leadása után elindultunk hát, hogy teljesítsük ismét az 50-es (46-os) távot.
A Hárs-hegyi-kõrútnál megvolt a bemelegítés. Még jó, hogy a rajtnál a sorban állás alatt levettem a pulóveremet, mely késõbb csak zavart volna a mászásban. Hamar felértünk az 1. ep.-hez, melynél egy kedves idõs hölgy pecsételt nekünk.
Innen lefelé haladva sok túratársat utolértünk, akiket sikerül megelõzni a Fekete-fejre való mászás közben. Ám, mikor végre felértünk volna, szembesülnünk kellett azzal, hogy az addig diktált tempónk gyors hozzájuk képest, próbáltunk minél elõbb felérni, (ezt az oldalt nem nagyon szeretjük felfelé) de kényszerlassításba kezdtünk. Mikor felértünk, egy túratárs közölte, nincs ep., majd lent.
Rendben, irány tovább. Végre leértünk a lovas tanyához. Mivel ezt a részt már párszor bejártuk, tudtuk merre menjünk. A mezõ szélénél láttuk, szabályosan lehet csalni. Nem örültünk neki, nem vagyunk a levágás híve, de ezt adták meg útvonalnak. Sokan biztos örültek neki, nem kellett kerülni. Bár ha szabályosan megyünk körbe, valakik akkor is levágják.
A Kecske-hátnál (2.ep.) leányzó egymagában pecsétel. Mondom neki, 50-es+ sorszámok. Õ sandán felnéz, lángol a tekintete. (Tán rosszat mondtam? Bocs, hogy szólni mertem!) Nem reagálunk inkább. Haladunk tovább egyenesen.
Nagy Kopaszra felfelé remek volt az út. Most pont a másik oldalon mentünk, szemben a téli túrával. Felmásztunk, megszereztük a 3. pecsétet is. A szélfúvás ellenére körbenéztünk, (a látványért megérte felmászni) végül lementünk.
Ott haladtunk lefelé végig Nagykovácsiba, ahol télen felmásztunk. Még néztük is, merre milyen jeges, latyakos volt az út. Hihetetlen!J Beérve Nagykovácsiba jobbos kanyart véve nekiindultunk a 4.ep. felkeresésének, bízva abban, lesz ott valami folyadék-utánpótlási lehetõség. Folyadék volt, szörp formájában. Egy (roppant vidám) hölgy töltögette a poharakat. Nos elõvettük az elemózsiánkat, és vígan elmajszoltuk.
Visszaindulva arra, amerrõl jöttünk nekiveselkedtünk az általam kevésbé szeretett kavicsos útnak. A forgóajtónál végre megnyugodtam, hogy letérünk róla. A forgóajtó nagyon jó megoldás, személy szerint tetszik. Itt belépve, elhagyott minket néhány futó. A Nagy-Szénásra is, mely egy gyönyörû hely, a hosszabb úton másztunk. Mivel általában nem sokat látni fent az idõjárás miatt, most láthattuk a Nagy-Kopaszt is.
Lefelé haladva kerestük a piros jelzést. Némi bizonytalanság után, egy túratárs megmutatta, (pont ott álltunk) merre van a lefele. A Hosszúárok tényleg hosszú volt és nagyon szép. Leérve az aljába találkoztunk egy a kiskutyáját sétáltató sráccal. Õ is arra haladt, amerre mi. Rátalálva a titkos kódra, elérve az elágazást, fejfelfújás után nekikezdtünk a már néhány héttel ezelõtt bejárt Antónia-árok ismételt meghódításának. Persze sikerült pont délben odaérnünk és másznunk felfelé.
Egy futó hölgy elrobogott mellettünk még az aljában. Látszott rajta is a meleg hatása, kb. a felétõl már õ is gyalog ment fel. Együtt értük ki onnan.
A Zsíros-hegynél elfordulva a zöldre lerobogtunk az Ördöglyuk barlanghoz. Ott közölte velünk a pontõr hölgy, ha elõbb érkezünk 10 perccel, talán bekukkanthattunk volna a barlangba. Bár köteles túra volt, elég hosszú kötéllel. Ja, és a pontõr srác épp egy kutyát próbált visszafogni, aki elhagyta a gazdáját valahol. Ment a nagy telefonálgatás kutyaügyben.
Követve a nyíllal ellátott lapot, tovább robogtunk.
Mikor beértünk Solymárra, örültünk, hogy feltölthetjük üvegeinket a templom elõtti kútnál.
Miután így is tettünk, célirányosan leereszkedtünk a fõút felé. Áthaladva a fõúton, követtük becsületesen a zöld jelzést. Mint késõbb kiderül, lehetett volna rövidíteni hátul. Nem akartunk csalni, ezért hát……….. Sebaj, közben jót beszélgettünk. Felérve a Szarkavárba csalódottan láttuk, hogy a fincsi pöttyös rudi leredukálódott egy tejkaramellre. ??? Lényeg, a pecsét megvan.
Mivel nagyon éhesek voltunk, már nagyon vártuk a beígért etetõpontot. Mikor végre odaértünk, tapasztaltuk, mások is vannak ott. Gyerekes családok mulatták az idõt.
Na de visszatérve az etetõpontra. Ismét csak, szinte muszájból ott lévõ fiatalokat találtunk.
Oké, nem egy leányálom kiszolgálni ennyi embert, ilyen melegben, de hát vállalták.
Az ellátás lehetett volna pazarabb is.
Elhagyva a pontot hamarosan elértük a Tök-hegy aljánál lévõ ep.-t. Az itteni pontõröknek az arcán felfedezni véltem egy-egy mosolyt. Pecsét után nekiveselkedtünk a hõn szeretett emelkedõnek. (Inkább a Bánya-hegy?) Felértünk a sárgára, kifújtuk magunkat, és folytattuk utunkat a Virágos-nyeregig.
Itt tudtuk, merre visz a sárga, ugyanis számtalanszor mentünk fel az Újlaki-hegyre. Talán csak éjszaka lenne némi gond. Talán. A hegyre szinte már visszajárunk, annyiszor másztuk meg. Fent a pecsét mellé járt egy csokis nápolyi. Itt kicsit ejtõztünk és lerobogtunk a már szintén ismert határ-nyeregig. A határkõtõl elég izgalmas volt az út. Nem elég, hogy csúszott, egy nõ végig vihogta az utat az elágazásig. Már alig vártuk, hogy lehagyjuk. Sajnos azonban utolértek minket.
Ez a rész nekem már szintén ismerõs volt. Tudtam, a sorompó után egy széles aszfaltút a Kondor utca vezet a Libanoni cédrusig. Mivel mi tavaly arra mentünk, kis vacillálás után követtük a többieket a piros körön a nyomós kútnál betérve. Végül is ugyanoda lyukadtunk ki, mint tavaly, csak másik irányból.
A cédrusnál pecsét, majd párommal egy-egy barackot és almát ettünk.
Az Ördög árkot átszelve, felmászva a Kis-hárs-hegyere elértük az utolsó elágazást. 25-ösök balra, 50-esek jobbra. Tehát mi jobbra haladtunk. Hogy idõt nyerjünk, elõre szaladtam, hátha sokan állnak pecsétért. Felérve a Nagy-Hárs-hegyre, láttam egy embert, aki fent fotózott. Gondoltam, jobb lett volna, ha lent pecsételnek. Sajnos felmásztam, nem láttuk a papírt a fán. Jobb lett volna közelebb rakni a kilátóhoz. Végül meglett a kód, és berohantunk a célba.
Nagyon jó idõvel teljesítettünk.
5-10 perc után, míg álltunk sorban, kiderült, sok elsõ túrázó majd postán kap meg mindent.
Mikor végre sorra kerültünk megkaptuk a nyomtatott okleveleket és a kitûzõket.
Kérdésemre, hogy nyertünk-e a tombolán (sok-sok tucat elem mellett nagyon valószínû lett volna), azt a választ kaptam, nem érkezett meg az autó, amely intézi azt. Ez jó!J
Tavaly nyertem. Akkor az volt a válasz: Van egy jó meg egy rossz hírem. A jó, hogy nyertél, a rossz, hogy nincs itt a nyereményed. (Akkor, most hogy nyertem?) Majd postán kézbesítjük.
Ez egy éve volt, azóta sem jött meg. Nem egy nagy dolog, de ha már nyertem, akkor nyertem!
A postán elveszett állítólag. Arról már lemondtam. Na de idén??????
Igazából a túrázás miatt jöttünk, ami jól esett, bebizonyítva magunknak, hogy két év alatt mennyit fejlõdtünk, meg a Budapest Kupa miatt.
Ugyanis azt szeretnénk megkapni………..
|
