Hadak útja 55
A beszámolónak azt a címet is adhatnám, hogy ''Harc a természeti elemekkel''.
Tavaly figyeltem fel a túrakiírásra, de akkor még nem voltam felkészült egy 55 km-es túrára. Mostanra több 30 km-es túrán és két hosszútávú túrán voltam már túl, így nagyjából tudtam mi vár rám.
A rajt/cél Móron volt, ahonnan pontban nyitáskor indultam, azaz este 8-kor (20:00). Elhagyva a rajtot még Móron elkezdett esni az esõ. Ekkor már tudtam, hogy ez nem lesz olyan könnyû, mint korábbi túráim során. Magamra rántottam az esõkabátot és haladtam elõre a piros jelzést követve. Eközben több túratárs jött szembe, akik éppen a 11 km-es távot fejezték be.
Beérve az erdõbe, az út emelkedõbe váltott, melyen a haladás nagyon nehézkes volt a felázott, agyagos talaj miatt. Egy örökkévalóságnak tûnt, mire kiértem a köves és vízszintes útra, melyrõl gyorsan letért az út a Lipa-kúti-völgybe. Még világos volt, de a völgyben olyan kevés fény volt, hogy elõ kellett vegyem a zseblámpámat.
A rajttól a Gerencsérvárig tartó szakasz ismeretlen volt számomra. A völgyet még szürkületben láthattam, de késõbb már nem sok mindent láttam a tájból, melyet sajnálok egy picit.
A völgybõl kiérve egy ház mellett elhaladva léptem rá a mûútra, mely az 1. ep-ig vitt. Ekkor az esõ már elállt, és az ég kitisztult. Csodálatos látványt nyújtott a sok-sok csillag által kirajzolt Tejút, ill. a Holdsarló.
Az 1. ep.-on megkaptam a pecsétemet és mellé egy csokis cerbona szeletet. Az 1. ep.-hez 21:25-kor érkeztem meg, ezen a szakaszon 4.7-es átlagot mentem a zord idõjárási körülmények és nehéz terepviszonyok ellenére.
A következõ szakaszon jól járható, jól jelzett utakon és kevés szintemelkedõvel jutottam el Gerencsérvárig. Gerencsérvár elõtt a piros + jel eltûnt, melyet egy túratárssal próbáltunk megkeresni, de nem találtuk. Kiderült, hogy elkerítették azt a területet, melyen a piros + jel áthaladt, így a területet megkerülve, a mûúton jutottunk el Gerencsérvárhoz. A 2. ep.-hez 22:51-kor érkeztem meg, ahol frissítõként ásványvizet kaptunk. A pontellenõr pecsételéskor megjegyezte, hogy "kicsit elázott a lap széle", ekkor irónikusan visszakérdezhettem volna, hogy "csak a lap széle?", ui. az esõ miatt és a vizes aljnövényzet miatt mindenem vizes volt, hiába volt esõkabátom, bár ekkor még a bakancsom tartotta magát belülrõl. Ezen a szakaszon 3.8-as átlagot mentem.
A 2. ep.-ot elhagyva Szentgyörgyvár, majd Mindszentpuszta következett. Útközben továbbra is sokat csodáltam az eget. Ez a szakasz nyugis volt, az út jól járható volt. Mindszentpusztán megálltam enni, levettem az esõkabátomat, amit a Csáki várromig el sem raktam, hogy száradjon a belseje. A kis szünet után tovább indultam. Közeledve a 3. ep.-hez, egyre nagyobb volt a köd, mely az elején még nem okozott problémát, mivel nem volt annyira sûrû. A 3. ep. a Csáki várrom tetején volt, ahová 0:55-kor érkeztem meg, így 4.4-es átlagot mentem ezen a szakaszon.
A 3. ep. után jöttek a problémák... a várrom utáni emelkedõ a sötétben nagyon nehezen járható volt. Az esõzések miatti gödrök és hordalék kúpok közti botorkálás felfelé menetben megviselt, de valószínûleg itt már az alvás hiánya is elõjött. A köd egyre sûrûbb volt, a lámpámat akár el is dobhattam volna, mert néhány méternél távolabb nem láttam. A belátható térrész a lábam elõtti akadályokra szûkült, így fordulhatott elõ, hogy felérve az emelkedõn nem vettem észre, hogy az út elkanyarodik. A jelzéseket nem láttam, az utat nem találtam, nem láttam messzebb a mellettem lévõ fáknál, borzasztó volt... Nem estem kétségbe, hanem számításba vettem a lehetséges alternatívákat: 1. nem mozdulok, majd világosban megkeresem az utat (kajám, innivalóm volt, 3 óra múlva világosodott), 2. várok, hátha valaki erre jön és a hangját meghallom, vagy a zseblámpájának fényét észreveszem, 3. kis területen bolyongok fától fáig hátha belefutok egy jelzéssel ellátott fába. Végül a 3. alternatívát választva rá is találtam egy kék jelellel ellátott fára, és így sikerült tovább haladnom. Valószínûleg nem tévedtem el nagyon, de ilyen sûrû ködben a kicsi is sok. Innentõl kezdve fokozottan figyeltem az utat, a látási viszonyok nem javultak. Zseblámpámmal végéig az erdei út két szélét és az út melletti fákat pásztáztam. A nehéz körülményeknek köszönhetõen 2:05-kor értem Kõhányásra. Ezen a szakaszon csak 3,3-as átlagot tudtam menni.
Kõhányáson pihentem, ettem zsíros kenyeret és megittam egy energia italt, hogy ne aludjak el út közben.
A 4. ep után egy kellemes szakasz következett a kék + jelzésen. A köd továbbra sem csillapodott, ennek ellenére jó tempóban haladtam Gánt felé. Kiérve a mezõhöz a villanypásztorra rögzített lapok és a fûszálakra kötözött három szalag próbálta jelezni a haladási irányt. Elméletileg a falu fényei mutatták volna innen az utat, de akkora köd volt, hogy semmit nem lehetett látni. Mivel nem volt semmi, amihez viszonyíthattam volna az irányomat, a mezõn jól eltévedtem és egy domb mellett lyukadtam ki. Felkapaszkodva a dombra kiláttam a sûrû ködbõl és elõtüntek Gánt fényei. Visszamentem a köddel borított mezõre és minden idegszálammal azon voltam, hogy ne tévesszem el az irányt. A fû annyira vizes volt, hogy a bakancsom átázott, cuppogott benne a víz, a nadrágom is térdig átázott, a talpamon levõ tapaszok leáztak és éreztem, ahogy mozognak, fáradt voltam, egyszóval elegem volt mindenbõl.
Nehezen, de megérkeztem Gántra, ahol a Kisvendéglõben felállított 5. ep. várt. Az ep.-on ismerõsök fogadtak, akikkel jól esett kicsit beszélgetni. Leültem és zoknit cseréltem. Nem láttam sok értelmét újra tapaszolni a lábamat, mert féltem, hogy csak ártok vele. Sajnos a csere zoknim is nyirkos volt, de legalább nem folyott belõle a víz. Így indultam tovább...
Elhagyva Gántot érezhetõen fáradtabb voltam, mint más túráimon 30 km után. Már világosodott, az út a kéken, majd a kék + jelzésen, a Juh-völgyben kapaszkodott fel a Géza-pihenõhöz. A túra során a Juh-völgy volt a másik szakasz, mely még ismeretlen volt számomra. A világosban kiélvezhettem volna a völgy nyújtotta látványt, ha nem lettem volna annyira elcsigázott már. A Géza-pihenõhöz 6:00 elõtt érkeztem meg, az itiner szerint csak ezután helyezõdött át a Pátrácosból a 6. ep. ide, így számítottam rá, hogy útközben találkozok a pontellenõrökkel. A pihenõnél leültem, ettem, ittam, készítettem néhány fotót, melynek nem sok értelme volt, mivel masszív ködbe burkolózott a táj. A Géza-pihenõ utáni szakasz nem tartalmazott jelentõs szintemelkedõket, melyet mély megnyugvással könyveltem el magamban.
Tovább indultam, majd a kéken haladva találkoztam a pontellenõrökkel, akik éppen siettek a Géza-pihenõhöz. Megálltak, lepecsételték a lapomat és a kezembe nyomtak egy gyümölcsös valamit és elbúcsúztunk egymástól.
Az út egy erdõgazdálkodási mûúton haladt tovább. Elmajszoltam a gyümölcsös valamimet, melynek az íze nem gyõzött meg arról, hogy máskor is ilyet kell ennem, de biztos tele volt vitaminnal meg szénhidráttal. A mûútról hamar bekanyarodott az erdõbe az útvonal, mely szintemelkedõk nélkül kanyargott jobbra-balra. Igazából itt nem érdekelt már semmi, annyira fáradt voltam, de azért készítettem egy-egy képet. Következett a Vár-völgy, mely meredek lejtésével és köves ösvényével nem tetszett annyira. A kék vár jelzésen kapaszkodtam fel a Csókakõi-várhoz. A vár majdnem legmagasabb pontján volt a pontõr a 7. ep.-tal. Itt kaptam egy cseresznyés ízû sport italt, melyet helyben megittam. Közben beszélgettem a pontõrrel, aki többször mondta, hogy "már csak pár lépés a cél". Sajnos tudtam, hogy mi vár még rám, mivel jártam a piros vár jelzésen egy korábbi túrámon.
A pihenõ után búcsút vettem és visszaereszkedtem a Vár-völgybe a lépcsõn lefelé. Borzasztó volt a lépcsõzés... A piros vár jelzés erõs kaptatóval vitt fel a Csóka-hegy gerincére, ahonnét szép kilátás nyílik, ha éppen nincsen köd.
A piros vár jelzésrõl tudni kell, hogy nagyon nehezen járható még száraz idõben is, mert sok az ösvényen keresztbe dölt fa, számos helyen kiálló sziklákon kell ugrálni és sok helyen az ösvény meredek dölésszögû, mindemellett egy rosz lépés és az ember volt-nincs. A körülményeket nehezítette, hogy az ösvény rendesen felázott az esõnek hála.
A lábam már nem mozgott olyan könnyen, képes lettem volna álló helyzetben elaludni, így nagyon óvatosan haladtam. Lépésrõl-lépésre haladva értem el a csóka-hegyi 8. ep.-ot, ahol megkaptam utolsó pecsétemet.
Innen már csak az itiner szerint 3.5 km volt hátra. A 8. ep.-tól végig ereszkedett az út Mórig. A jól járható lejtõs szakaszokon kocogtam, így nem nem kellett ellentartanom a lábaimmal. Többször meg kellett állnom pihenni, mert alig tudtam tartani magam, annyira álmos voltam. Beérve Mórra jólesett járható útakon haladni. Valószínûleg érdekesen nézhettem ki, mivel egyfolytában azon voltam, hogy ne aludjak el menet közben, a lábaim fájtak, a mozgásom meglehetõsen kötött volt már.
Pontban 11:00-kor értem be a célba, ahol átvettem az oklevelet, kitûzõt, magamhoz vettem a kínált péksütiket, joghurtot, megköszöntem a túrát és igyekeztem a buszra.
Az 55 km hosszú távot 15 óra alatt sikerült teljesítenem, mely 3.6-os átlagot jelent.
Az ár/érték arány 5*, a szervezés 5*, jövõre is eljövök.
Mindezek után 1 évem van, hogy eldöntsem, akarok-e a 88 km-es távon indulni...
|
