Túrabeszámolók


Bartina

Frei BergerTúra éve: 20042005.10.24 23:32:33
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/puszta-bartina/puszta-bartina.htm (képek is)

Bartina 30, 2004.január 17, szombat, indulás 8 óra, érkezés 16 óra, gyalogos táv 28,3 km, szintidõ 8 óra.

Csak a benzinkútnál vásárolt megyetérképrõl tudom meg, hogy Bartina Szekszárd egyik városrésze, de hogy miért, és mit jelent, azt végül is az internetrõl sem tudom kideríteni (ilyen címen csak egy krumpliexportõr és egy rokonságkeresõ honlap jelentkezik). Hajnali háromkor néhány vidám fiú és leány igazít útba a katolikus iskolához, amely, bár a túrakiírás szálláslehetõséget említ, csak sötétség fogad.

A reggeli bejelentkezés után különbuszok visznek Kakasdra, az országosan ismert, Makovecz-tervezte faluházhoz. Szép, napsütéses az idõ, elõre látható, hogy a napok óta fagyott, sejthetõ, hogy a napsütéstõl felolvadó talajon nehéz lesz a gyaloglás – tényleg, minden lépés kettõs erõfeszítést igényel, és a nap végére a fülünk is sáros.


A Szekszárdi dombság nem egy ismert turistacélpont, és tulajdonképpen nem is mondhatom, hogy különleges. Ami feltétlenül említésre méltó, hogy a túraútvonalakon, tanösvényeken a Gemenci Erdõ- és vadgazdaság jól karbantartott, példaszerû tájékoztató táblákat üzemeltet, amelyek a helyi állat- és növényvilágról adnak tanulságos áttekintést. Az egyik eldugott erdészház mögött faállványon frissen lõtt, már kibelezett õzike lóg. Korábban már találkoztam a nevével, de még soha nem láttam a szerb ortodox kolostort és templomot Grábócon, sajnos, most is csak a külsõ kerítésig jutok el: igazi „mediterrán” hangulat a dombok közötti mély völgyben. Az egyetlen falu, amelyen útközben végig is megyünk Szálka, ahol egymást érik a falusi turizmust hirdetõ házak, sok udvarba német rendszámú autók, nyilván egykori kitelepített, visszatért svábok, az egész falu szépen, gondosan karbantartva. El is idõzöm egy órácskát a barátságos, hangulatos kocsmában. Szekszárd legmagasabb pontjára, a Kálváriára új, családi házas lakónegyeden keresztül visz az út, újra és újra elképedek, milyen ízléstelenségeket és hivalkodásokat képes létrehozni a pénz (de ez nem szekszárdi sajátosság).

A túrával kapcsolatos szervezési megjegyzéseimet általában jobbító szándékkal szoktam elmondani a végén a szervezõknek, de most felbosszant, amikor a célban, hivatkozva az internetes túrakiírásra, zuhanyozási lehetõséget keresek, és a szervezõk hímeznek-hámoznak. Vissza akarják adni a részvételi díjat (500 Ft), és azt mondják, hogy legközelebb legfeljebb nem megyek. Eltekintve attól, hogy nem veszek részt kétszer ugyanazon a túrán, igazán gyermeteg ez a reakció. Haraggal válunk el, én pedig a száz méterre lévõ városi fürdõ szaunájában vigasztalódom. Utána érthetõen jól esik a fõ tér egyik pinceéttermében a kiadós vacsora (harcsapaprikás túróscsuszával, stb...) és az azt követõ szundítás az autóban. Éjfél után indulok el, amikorra persze a délutáni kiadós esõ ráfagy az útra, úgyhogy Zircig mintegy négy órát tart az út, kemény 40 kilométeres sebességgel.

Ez a túra a bakonyi embernek nem nagy kihívás, viszont a borivóknak feltétlenül ajánlom, szekszárdi pincelátogatással egybekötve.