Címlap

Túrabeszámolók


SZTE erdélyi túrák - Lesu, Medveles

vinattiTúra éve: 20092009.07.10 21:47:15
Év elején amikor megjelent a TTT honlapon a túranaptár eldöntöttem hogy részt veszek a Wass Albert túrán. Úgy terveztem a szabadságot is hogy a Buda Határán-al kezdõdjön és egy hét erdélyi pihenés után az elõbb említett túrával érjen véget...sajnos a Wass túrát technikai okok miatt lemondták ezért pont kapóra jött a másik erdélyi túra. Nem sokat gondolkodtam, gyorsan elõneveztem ( még utolsó pillanatban) a 45-ös távra. Plussz öröm volt számomra az hogy a feleségemet (aki eddig max 30-as távon kísért el engem lightosabb túrákon) sikerült meggyõznöm hogy tartson velem.

Szombat hajnali fél négykor csörgött az óra... gyorsan felöltöztünk és bepattantunk az autóba (minden be volt pakolva) és irány az ismeretlen, terveim szerint nem tarthat tovább két és fél óránál leküzdeni azt a kb 150 km-t amely elválasztotta anyósomék házát és a túra rajtját...persze rosszul gondoltam mert nem számoltam az útidõbe azt a 30 percet amit azzal töltöttünk hogy szemügyre vettük a körülöttünk magasló ködbe burkolozó hegyeket amíg a kb fél km-re lévõ égõ kamiont el nem oltották és ismét elindulhatott a forgalom. És nem gondoltam azt sem hogy azt a 10 km utat ami elválasztja a Lesu kempinget az utolsó lakott településtõl közel egy óra alatt abszolváljuk ( még mindíg nem gyalog...hanem autóval) Mit mondjak, láttam már rossz utakat de ez... a sokszor kanyargos, néhol szûk, minõségében leírhatatlan útnak erõs jóindulattal sem nevezhetõ létesítmény( szerintem aki végig ment rajta annak maradandó élményt nyújtott...nem bíztos hogy pozitívat) melyet baloldalon meredeken a hegyoldal jobboldalon pedíg a korlátok nélküli meredek lejtõ vett közre megkerülve a tavat kaluzolt el a kis üdülõtelepülésre. Itt egyik túrázótól kérdeztük meg hol van a rajt mert semmilyen irányt mutató tábla vagy jelzést nem találtunk...és megérkeztünk...fél siker.

A "gombánál" nem volt nagy nyûzsgés. A rajtoltató személyzeten kívül alíg láttam élõ teremtést, bíztos alszanak még a kényelmesebb túrázók, a komolyabbak már elindultak. A szervezõk kérdezték mennyi idõt szánunk a túrára, mondom 11-12 órát, mire õk: valószínüleg szûkségünk lesz 15 órára. Erre mi beijedtünk és számolgattunk: ha elindulun 8-kor akkor 15 órával számolva este 11-kor érünk be...ez borzasztó...Gyorsan megreggeliztünk, a sütésre szánt szalonnát kivettük a hátizsákból, kicsit elbeszélgettünk Nagy Lajossal és két társával akik éppen akkor értek a rajthelyszínre (nekik is nagyon tetszett az idevezetõ út), vettünk egy nagy levegõt és elindultunk.

Hosszan mentünk a Jád patak mentén amely hol jobb hol bal oldalon szállította a hét folyamán leesett sok esõvizet. Enyhén emelkedett az út és mivel kifogástalan túraidõ volt gyors tempót díktálva haladtunk...illetve haladtunk volna ha Évi nem hajolt volna le minden 10 méterben szamócát legelni. Kicsit lebegtettem a 15 órás szintidõt mire megígérte hogy rá sem néz többé a finom kis gyümölcsre...nem sokáig bírta...így történt az hogy Nagy Lajosék utolértek és kis ideig együtt mentünk beszélgetve. Elértük a Jadolina vízesést , természetesen lementünk megnézni. Megérte. Nem idõztünk sokat, elkészült néhány fotó, aztán indultunk tovább. Kicsit elléptünk Lajoséktól és hamarosan elértünk az elsõ ellenörzõ pontig ahol nagyon kedvesen fogadtak, kínáltak vízzel, csokival...köszönjük szépen, kértünk mindenbõl és kis utbaigazítás után nekivágtunk a túra nehezebb részének. Még mindíg az erdõben kígyozó úton haladtunk, de a lombhullató erdõket felváltotta a fenyõrengeteg; néhány tisztáson akár drogériát is üzemeltethettek volna annyi kakukkfû, orbáncfû, menta, cickafark és egyéb gyógynövények virágoztak. Közben szemrevételeztünk egy másik vízesést is.

Mielõtt még unni kezdtük volna az úton bandukolást hirtelen balra letért a sárga kör jeljés, illetve feltért mert amikor odaértünk felnéztünk az elõttünk tornyosuló hegyoldalra és meglepõdve vettük tudomásul hogy a túrista jelzés toronyegyenesen felvezet a hegy csúcsáig. Jóval visszavettünk a tempóból de amikor megláttuk hogy hamarosan keresztezi az utunkat egy birkanyáj, picit belehúztunk nehogy közelebbrõl is megismekedjünk a nyájat örzõ-védõ kutyatársasággal. Sikeresen vettük az akadályt és közben utolértük a Vándorcsillag-RitaB párost. Mivel már csúcson voltunk, onnan már csak lefele lehetett menni...kihasználtuk az alkalmat és menet közben kifújtuk magunkat, beszélgettünk egy kicsit, megkerestük és megtaláltuk a Vigyázó távoli csúcsát, közösen leráztunk néhány hangos kutyust, de mivel nem is olyan messze vészesen gyülekeztek a sötét felhõk, illetve az éhségünk hajszolt a következõ ep felé ahol tudtuk hogy dõzsölés lesz, elléptünk Ritáéktól és ketten folytattuk utunkat.

Fennt a csúcson ritkán voltak fák, így a jelzések is ritkábban voltak, szalagok sem segítettek, így próbáltuk jól értelmezni az itinert és sokszor csak a megérzések vezettek jó irányba.Tudtuk, már csak le kell ereszkednünk a völgybe, ott lessz a várva várt ep. De közben ismét keresztûl kellett vergõdnünk egy szabadon legelészõ ménesen és mivel Évi félt tõlük, kis kitérõvel megkerültük õket majd berongyoltunk a terülj-terülj asztalkámhoz. A pontõrök itt is nagyon kedvesek voltak, de teljes rábeszélõképességüket bevetve sem sikerült többet belémtunkolniuk egy zsíros deszkánál illetve három szelet vajas-(isteni házi)megylekváros kenyeret. Hamarosan odaártek Vándorcsillagék is, átadtuk a terepet és azzal a tudattal hogy a táv felén túl vagyunk továbbindultunk. Kezdtük rögtön egy patakátkeléssel majd egy újabb meredek emelkedõvel folytattuk. Felértünk a nyeregbe ahol kicsit keresgéltük a jelzést és miután megtaláltuk, elindultunk jobbra. Többször kérdeztem Évit nem fáj-e a lába, bírja-e. Azt mondta minden rendben. Hamarosan felértünk a Forrás-esztena csúcsra ahonnan egy hosszú hullámvasútazás után végre elértünk arra a pontra amelyrõl az itiner azt írta: kb 400 m-t megyünk lefele a következõ pontíg. Szerintem ez volt a túra egyik legnehezebb része...persze sokkal több volt mint 400 m amivel nem is lett volna gond, hanem az a meredek lejtõ ahol szinte egyenesen vezetett a jelzés a fák között, a vastag avar illetve ez alatt megbújó kövek és ágak rendkívüli módon igénybevették alsó végtagjaink izületeit és koncentrálóképességünket. Nagy hasznát vettük a túrabotoknak. Soha úgy nem örvendtem betonútnak mint akkor amikor végre leértünk és szilárd burkolatra léphettem.

Az ep-n itt is mindenféle jóval kínálgattak, de mi csak ittunk egy kis vizet, pihentünk pár percet és továbbindultunk az utolsó 11 km-re. Innen a utunk a túra elejéhez hasonló úton folytatódott folyamatos kellemes emelkedõvel. Kezdtünk már fáradni ezért többször engedélyeztem a szamóca és málna legelést. Ezen a részen az itiner eléggé felületes volt, nagyon sok keresztezõdés, patakátkelés volt és figyelmesen kellett nézni a térképet is. Ismételten a megérzéseink vezettek és ujjongva tudtunk örülni egy rég várt piros háromszögnek. A sok leágazó utnál és ösvényeknél elkelt volna egy kis szalagos segítség. Közben elfogyott a vizünk...sebaj, az elsõ patak amely keresztezte az utunkat szolgált friss, kristálytiszta és hideg vízzel. Bátran ittunk belõle. Egy idõ után megjelentek a szalagok, utánna megszaporodtak és segítségükkel felértünk a Bulz kõre ahol kicsivel több mint másfél kilométerrel a cél elõtt tanyázott az utolsó ep. Begyûjtöttük a pecséteket és kimentünk a völgy felé tornyosuló sziklára...a panoráma csodálatos volt, csak úgy kattogott a fényképezõgép...

Nehezen szakadtunk el a kilátástól, de várt a cél. Innen már csak le kellett ereszkedni a völgybe ami szintén nem volt egyszerû fõleg azok után hogy Évi félrelépett és fájlalta a bokáját. Átadtam az én botomat is, így kicsit lassabban ugyan, de leértünk...vége...DE MÉGSEM!!! Még át kellett kellnünk az erõs sodrású patakon. Nem sokat gondolkodtunk azon hogy keressünk egy átkelõhelyet vagy esetleg levegyük a bakkancsot...belegázoltunk úgy ahogy voltunk, átkeltünk és pár száz méter után 11 óra 55 perces idõvel beléptünk a célba. Itt megdícsértek azért mert nagyon jó idõt mentünk, megkaptuk a kitûzõt, oklevelet és ráadásnak egy nagy tányér gulyáslevest,no meg a repetát...

Átöltöztünk, beszélgettünk egy kicsit a szervezõkkel majd beültünk az autóba és elindultunk hazafele...mindenképpen le akartunk érni még világosságban a hegyrõl a beszámolóm elején említett úton. Útban lefele találkoztunk azokkal a túratársainkkal akiket a hegyimentõk már nem engedtek továbbmenni az utolsó 11 km-es szakaszra amely felvezetett a Bulz kõre hanem meg kellet kerüljék az úton a tavat...sajnáltam õket mert lemaradtak egy csodálatos kilátásról( remélem másnap mégiscsak felmentek)

Összeségében nagyon jó túra volt; a pontõrök mindenhol kedvesek,figyelmesek, segítõkészek voltak, a kilátások gyönyörûek, a vízek, a levegõ kristálytiszta, az ellátás pazar...mindenkinek tudom ajánlani...

Köszönöm a szervezõknek és segítõknek hogy itt lehettem, illetve a feleségemnek a kellemes társaságot....ha lesz rá módom, akkor jövõre is itt leszünk...