|
|
A superlativusok túrája avagy a leg-leg-leg túra-futás
A Vértes bár nincsenek nagy csúcsai, sziklái, fennsíkjai és egyéb természet- földrajzi vonatkozásai nekem mégis az egyik kedvencem. Ebben nagy része van annak a sok-sok tájfutó versenynek, amelyen résztvehettem itt és persze a Löwe Alpin maraton is az okok közé sorolandó. Hûvös szálerdõk, lankás emelkedõk és lejtõk, egyedi szabdaltságú völgyek, tisztások teszik nekem ezt a tájat a kedvencemmé. De milyen is volt a túra?
Ideális, esõ utáni hûvös idõben indultunk el Gyuri barátommal 8 óra körül. Az erdõ már az elsõ völgyben felfelé haladva megmutatta szépségeit. A Géza pihenõnél lefolytatott gyors pecsételés után haladtunk tovább. Az erdõ egyre szebb lett. A tájékozódással szinte egyáltalán nem kellett törõdni, mivel a kapott színes térkép és az út során végig kitett eligazító lapok ezt szükségtelenné tették. Hamarosan elértem a Szentgyörgyvári vh-t, ahol kissé kopaszabb területek mellett s között futottam Mindszentpusztáig. Gyors vízvételezés és futás tovább. Ez a rész szintén elmondhatatlanul szép. Keskeny, de végig jól jelzett ösvényeken vitt az út át a Som hegyen a Csáki vár aljához. Kellemes erdõ, barátságosan marasztaló tisztások váltogatták egymást. Aztán egy újabb pompás völgyben felfelé szemlélhettem az egyedi, vértesi domborzatot. Felérve néhány kanyar után már jött is a 3. EP, mely egyben frissítõpont is volt. Mi szem-szájnak ingere itt megvolt, még sört is lehetett vásárolni. Barátságos és vidám hölgyek (szépasszonyok) készítették a finomabbnál finomabb étkeket. Mint futó csak egy kenyeret toltam le, de bõven meglocsoltam vízzel. Áthaladva a Gánt-Oroszlány országúton a Német Völgyön majd a Cseresznyefa Hajtáson folytattam az utat. A nemrég lezajlott tankolásnak vagy a vidám hangulatnak volt-e köszönhetõ, de száguldottam felfelé a hosszan tartó és gyönyörû völgyben. S ez is jó a Vértesben, hogy a völgyek kíválóan futhatóak, emberléptékûek. Felérve ismét egy csodálatos szálerdõn át jutottam a Várgesztesi várba, ahol fennt önkiszolgálva magam pecsételtem. Aztán Várgesztes mellett elrohanva most a kék kereszten tovább (Löw Alpinisták a sárgán zúznak) az Új Osztásra igyekeztem felfelé. Ez az emelkedõ meg is fogott, de azért becsülettel próbáltam megfutni. Felérve letarolt rész fogadott, a kerítések mellett haladva azonban jött a következõ EP. Gyors ivászat és kulacs feltöltés után a zöld kereszten majd a zöldön sávon végig bele a Sárkánylyuk völgybe, mondhatni a szárnyas szörny torkába. Ez a rész ugyancsak ismerõs, igaz a másik irányból (Löwe Alpine). Lefelé haladva a völgyben újra csak lelkendezni kezdtem a sok megtapasztalt szépség fölött. A Hirczy emlékmûnél jobbra fordulva nyomtam tovább a betonon Vérteskozmáig. Itt már jelentkeztek a fáradtság elsõ jelei s a betont amúgy sem szeretem. A hangulatomat a jobbról-balról magasodó hegyek s rajtuk a páratlan faóriások javították. Meglepetésemre Vérteskozma határában még egy váratlan s nem jelzett frissítõpontot is beiktattak. Vízvétel, rövid beszélgetés és nyakalás után toltam tovább a Kotló hegy felé. Na itt már tényleg kezdtem lerohadni s fõleg az emelkedõk fogtak meg. Szerencsére felérve a Nagy Bükk-i kereszthez hosszan lejtett az út a következõ EP.-ig, amit némi sós mogyoró és víz elfogyasztása után hagytam magam mögött. Át az országúton nagyobb tisztásokon majd újra erdõben, végig a zöldön haladtam a Hosszú Hegy mentén. A zöld amúgy teljesen követhetõ volt, valszeg most vagy mostanában újították fel. Ismét át az országúton fel a Gém-hegyre. Bizony-bizony itt már bele-bele sétáltam. A kilátás a Gém-hegyrõl páratlan. Hosszú, kopasz részeken áthaladva értem Gánt fölé, s egy rövid erdei ereszkedés után a faluba értem. Igényes oklevél és kitûzõ volt a jutalmam s egy fánk-jegy is, amit a közeli éttemben (Piroska néni) lehetett elfogyasztani. Én nyomtam mellé egy mentes sört is, ami finom hideg volt.
Félve jelentem ki, de az idén nekem ez a túra volt a leg, pedig nyomtam egy párat már szerte az országban. (Na jó a Bükkben az idén még nem, de ami késik...). Mondjuk sokat dobott a dolgon az esõ utáni erdõ, amelyben a fák illatos hangon szinte szóltak hozzám. De ez nem von le semmit a szervezésbõl, ami profi volt. Minden és mindenki a helyén, de a legnagyobb szervezõi erény mégis szerintem az útvonal. Mert az tökéletes volt a tökeletesebbnél. Persze voltak kevésbé látványos részek, némi beton, de mindez jól elosztva. Bátran ajánlom a túrát futóknak is nem fognak csalódni. Köszönöm a nagyszerû élményt a szervezõknek, jövõre is ott a helyem.
|
| |
