Mostanában kezdenek helyére rázódni a dolgok a fejemben. De mondhatjuk úgy is, hogy az elszúrt tavaszi/nyári versenyekre történõ felkészülésnek mégiscsak van valami hozadéka. Az sem utolsó dolog, hogy Ákibácsival újra vannak terveink, van motivációnk.
2000-ben gyalog indultam, teljes szintidõ kihasználással értem be. 2002-ben 13:20-at mentünk Ákibácsival, tavaly nekem 12:30 jött össze, Ákibácsinak 11:45, referenciának -balázs- és alow akkor elért 11:25-ös idejét tekintettük.
Klasszikus duónkat ezúttal Lúdtalp egészítette ki, bíztunk benne, hogy tudunk közösen egy nagyon jót futni.
A rajtban nagy nyüzsgés volt, sok ismerõssel beszélgettünk pár szót, elintéztük a nevezést és a csomagszállítást, majd 7:12-kor nekivágtunk. Ezúttal megfogadtuk, hogy nem ugrunk neki ész nélkül a hegynek. Már a beton részen is gyalogoltunk. A földútra történõ letéréskor Güszi sporttárs számon is kérte a futás hiányát, mondtuk, hogy most az a terv, hogy a végén futunk. Bíztam abban, hogy azt a tiszteletet, amit a Kevénynek megadunk, a János-hegyen visszakapjuk.
Csodálatosan tiszta idõ volt, élveztük a panorámát is, a hegy mászása közben. Próbáltam minden esetben hátul maradni, hogy a többiek véletlenül se rohanják el az elejét. Ehhez képest meglepõen gyorsan, 47 perc alatt jutottunk fel a csúcsra, sõt, a Tölgyikrekhez is kicsit túl korán, 1 óra 55 perc alatt érkeztünk meg, ahol Joey fogadott minket. Dömösig nagyrészt lefele mentünk, ennek megfelelõen bõ egy óra alatt meg is tettük a 10,5 km-es résztávot. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, én ebbe annyira bele is feledkeztem, hogy elfelejtettem pecsételni. Mire észrevettem, már jócskán továbbindultunk, nem mentem vissza. Az emelkedõt Kiss Andris társaságában kezdtük. Ez a szakasz nekem mumusom, mondtam is a többieknek, hogy menjenek csak elõre, Dobogókõn a büfénél kérjék ki nekem az almás pitét, lehetõleg egy kávékóla combóval. Amúgy érzésre jól ment ez a szakasz is, sokkal kevésbé volt meredek, mint eddig bármikor.
Dobogókõn a frissítés után újult erõvel indultunk tovább. Ezt a részt nagyon szeretem, kevés túra jár erre. Pilisszentkereszten újabb futó csatlakozott hozzánk ideiglenesen Lõrincz Olivér személyében, nem sokkal késõbb, a Csévi-nyeregnél pedig aakrisz ért minket be. Kicsivel elõttünk indult, de valahol elkerültük egymást. Innen a lejtõs, jól futható úton Ákibácsi diktált nagyon jó tempót, Olivér lemaradt, így maratunk négyen maradtunk krisz társaságában. Kis (2x200m) eltévedés után elkezdtük a Vörös-hegy ostromát. Ezt kissé megnehezítette egy nagytestû kóbor kutya, aki persze hozzánk csapódott és aki persze legtöbbször keresztbe állt elõttünk az úton. Szerencsére a Vörös-hegyen talált magának másik csapatot.
Kopár-csárdához kicsivel hat órán kívül érkeztünk. Nagyon finom volt a gulyás, negyed órát tobzódtunk, mielõtt továbbindultunk. A ponton egy rendezõ megkérdezte, hogy mikorra érünk Nagykovácsiba. Mondtuk, hogy legkorábban negyed négyre. Mivel õ vitte oda a csomagokat, ezért azonnal beült a Wartburgjába és kipörgõ kerekekkel elviharzott, hogy idõre ott legyen.
Én itt már éreztem, hogy ezt már csak szándékosan lehet elrontani, de véleményemet megtartottam magamnak. A Hosszú-árokhoz kissé korán érkeztünk, Nagykovácsiig már csak 5,6 km volt, de még egy óra az autó érkezéséig. Arra gondoltunk, hogy ezt a részt gyalog tesszük meg, úgyis jön a Nagyszénás emelkedõje.
Aztán átgondoltuk a dolgot. Ha tartjuk a tempót, akkor beérhetünk világosban, viszont a pontõr talán nem ér oda Nagykovácsiba, így a kidepózott lámpáinkat ott kell hagynunk. Megkockáztattuk, újra futni kezdtünk. Daráltuk az emelkedõt, bár futni csak ritkán tudtunk rajta. Itt-ott A4-es lapok tûntek fel, Rozitát és a Futóbolondokat bíztatva. Köszönjük Yoyo! :) Nemsokára megérkeztünk az emlékfalhoz, ahol Csanya és - meglepetésünkre - Tapír várt minket. Tapírt megkértük, hogy várja meg a faluban az autót a lámpákkal, majd késõbb valahol találkozunk és átadja. Mégiscsak jobb a biztonság. Lefele újabb meglepetés: -balázs- jött szembe! Teljes a Sötét Oldal! A ponton szerencsére ott voltak a cuccaink, így Tapír is jött velünk tovább. Aakrisz a hegyrõl lefele jövet kissé lemaradt mögöttünk és elfelejtett bejönni a pontra. Vöröspocsolya felé az emelkedõrõl küldtük vissza - neki is szüksége van a lámpájára. Sajnos emiatt a kis tévedés miatt már csak a célban találkoztunk.
Vöröspocsolyánál Balázs visszafordult, Szépjuhásznétól Tapír is elköszönt, de innen már csak 12 kilométer volt hátra. A nap még fent volt, bár gyorsan szállt lefele. Ákos büfézett egyet, de a kólát a János-hegyi pontõrnek adta, mert úgy érezte, hogy a gyomra nem venné be. Makkosmáriáig 4,3 km, 27 perc, jórészt lefele, de toltuk teljes gázzal. Makkosmárián pontõr még nem volt, mentünk tovább. Még mindig fent volt a nap. Az utolsó emelkedõket eddig mindig kínkeservesen teljesítettük, most viszonylag könnyen mentek. Ritkán futottuk, inkább nagyon tempósan gyalogoltunk. A piktortégla üregektõl elkezdtünk lejtõzni. A kõgörgeteges ösvény sem fájt annyira, mint szokott. A kanyar után pedig feltûntek Budaörs szélsõ házai. És még mindig világos volt. Innen már csak pár perc és beértünk a célba. 10 óra 50 perc.
Itt kicsit várni kellett, míg a rendezõk megérkeztek, de a gondnok nagyon kedves volt, hozott nekünk kávét, teát, ásványvizet, kekszet. Lassan érkeztek a többiek, Lõrincz Olivér, Toperczer Andrisék nb-s csapata (Gaál Ferenc, Földi Mihály), aakrisz. Végül megjöttek a rendezõk, majd nagy sokára a csomagok is. Átöltöztünk és rátértünk a napi második programra: visszafutni Csillaghegyre az autóhoz. Ezt már régen elterveztük Ákibácsival, de nem nagyon akartunk elõre beszélni róla, hiszen nem tudtuk, hogy lesz-e bennünk annyi akarás, hogy még húsz kilométert bevállaljunk. Végülis volt, bár a célban nem volt még kaja, ezért elég éhesen indultunk vissza, ez vissza is ütött. Ráadásul Ákibácsinak az Achillese rendetlenkedett a végére. Három teljes órába telt, míg visszaértünk a rajthelyre. A cél az volt, hogy a túrán nem tartalékolunk a visszaútra, azt hiszem, ezt teljesítettük is. |
