Túrabeszámolók


Gyermekvasút nyomában

OttorinoTúra éve: 20092009.09.11 10:02:48
A GYERMEKVASÚT NYOMÁBAN (éjszakai) 2009.08.19 - 20. TÚRABESZÁMOLÓ

Pár éve a teljesítménytúrák közül csak ezt csináltam, mind az éjszakai, mind a nappali változatát. Kedves túra volt ez számomra, bizonyítja ezt az is, hogy ez lesz a 15. kitûzõm ebben a mûfajban. Az utóbbi idõben azonban az éjszakai változatot hanyagoltam, részben azért, mert a szabimat rendszerint erre az idõszakra idõzítettem, részben pedig a hazajutás nehézkes mivolta miatt. A hideg éjszakában való visszavonatozás nyitott kocsikban nem igazán vonz, a hegyen való éjszakázás meg pláne. Volt úgy, hogy biciklimet a felsõ végállomáson hagytam, a túra végeztével, pedig egyszerûen legurultam a hegyrõl. Ez sem volt tökéletes, mert a túra ideje alatt az elsõ lámpámat addig hajlítgatták, míg az megadta magát, és letörött. Hogy azt már semmire nem tudták használni az már nem érdekelte az elkövetõket. Most is szabin vagyok, de viszonylag közel nyaralok a Duna mellett, úgyhogy délután feltekertem Pestre. Némi elõkészület után elindultam a hûvösvölgyi rajt felé, és most itt vagyok. Nemsokára (este) nyolc óra. Sztálingrádi sor kígyózik a nevezésnél. Ebola és Bubu azt mondják, hogy 15 perce még kétszer ennyien voltak. Megkeresem, hogy melyik sorba kell állni, mert változott a rajtoltatás rendje. Elõször egy kis kutyanyelvet kell szerezni, a nevünket ráírandó. Azzal és a nevezési díjjal kell beállni abba a sorba, ahol az ellenõrzõlapot és az itinert adják. A kutyanyelvrõl átírják a nevet az ellenõrzõlapra, majd mehetsz a rajtoltatáshoz, ahol indulási idõt bélyegeznek (!) rá. Elõbb azonban leadom a cuccomat transzfer céljából, mert a sûrû vízvételezési lehetõség miatt nem kell italt vinni, kaja meg mi kell 20 km-re; egy kisebb energiacsoki van a zsebemben. Akkor tehát fejlámpa fel, rajtbélyegeztetés és gyerünk fel a lépcsõn, a peronra!

1. ellenõrzõpont, Múzeum.

Az embereket oda kell vezetni a kultúra forrásához. Kezdetét veszi a stempligyûjtõ akció. Innen elvileg fegyelmezetten le kéne menni a lépcsõn, arra, amerre feljöttünk, de ez esze ágába se jut senkinek, mindenki a szemaforállító huzalt átlépve a híd másik oldalán ereszkedik rá a murvás sétányra. Ilyen a csordaszellem, az alkony leple alatt én is megyek, a többiek után, a tiltott zónába. A sétaúton hömpölyög a tömeg. A különféle intim-szprék kavalkádjába egy még penetránsabb virágillat vegyül; szúnyog-kullancs elleni fújókát ad kézrõl-kézre egy társaság. Szúnyog mutatóban sincs, kullancsot pedig a Budai-hegyekben még sose szedtem össze, pedig már jó néhány évtizede pörgök errefelé. No de fõ az elõvigyázatosság. A S kurfli jobbra kanyarodik, sokan hitetlenkedve állnak, és böngészik az itinert. Jóval a szikla elõtt összetorlódik a jónép.

2. ellenõrzõpont: Fazekas-hegy.

Most nem ülnek a pontõrök fent, a betonbunker elõtt, de a torlódás elkerülése végett egészen lent lehetnének a szikla alatt, így nem kéne két irányban lökdösõdni a keskeny, meredek ösvényen, a sötétben. Amúgy sem tartom jó ötletnek a fenti pecsételést, mert az említett kétirányúság és a sziklás meredély miatt eléggé balesetveszélyes. Tehát itt állok a pecsétre várva, a sor nem halad. Nem akarok hinni az orromnak, bagószagot érzek. Néhány várakozóval elõttem több helyen izzik fel a megszívott cigaretta parazsa; még ez is. Rávilágítok az órámra, te jó szagú! Már több, mint tíz perce állok itt. Nagy nehezen a köveken ülõ pontõr kislányok elé járulhatok. A rajtszámot alig bírják kisilabizálni, mert pirossal van rányomtatva, és az is halványan. Stempli után vissza a keskeny ösvényen. A szikla alatti rét kijáratánál a cigis társaság hangoskodik. Az egyik tag már dülöngél, pálinkás üvegével alig talál be a hátizsákja nyitott száján. Sietve kivágódok a Villám utcára, és megindulok a meredeken lefelé. A kultúrmérgesek jönnek utánam. Na nem, ezeket le kell rázni; há nem azé gyöttem, hogy bagófüstöt szíjak és ordibálást hallgassak az erdõben. Nem megyek végig, le az utcán, hanem balra bemenekülök az erdõbe, gondolván, hogy ezek mennek tovább. De nem. Amikor fejlámpámat letakarva hátranézek, megdöbbenve látom, hogy jönnek. Nincs más választásom, egy útvillánál leoltom a lámpát, és balra tartok. Hátul nagy ribillió támad, eltûnt a vezetõ fényük, és a Radványi, sötét erdõben nem tudják merre tovább. Valahogy nincs lelkiismeret-furdalásom. Secperc alatt kijutok a volt Munkásmozgalmi sétányra és lenn meglelem a

3. ellenõrzõpontot. Nagyrét.

Elképzelni se tudom, erre a pontra miért van szükség. Erre se Gyermekvasút nem jár, se rövidítési veszély nincs. Na mindegy, fõ, hogy az alkeszeket sikerült lerázni; beállok az itt már rövid sorba a billogért. A rétkörüli, keskeny járdán ráérõsen andalognak az emberek. Jó, tudom, hogy ez nem verseny, sõt fél füllel hallottam, hogy a szintidõt is megnövelték egy órával, de ez a tempó még nekem is túl lassú. Átgázolok a réten, és a mûút szélén várok az átkelési lehetõségre. A túloldalon sem jobb a helyzet; amilyen széles az út, olyan széles alakzatban haladnak az emberek. Utólag olvastam az itinerben, hogy alternatívaként lehetett volna a tornapályán is menni. Amikor a S-t elérem, már jobb a helyzet. Az emelkedõn ott tudom hagyni a poroszkálókat. Amikor egyenessé szelídül az emelkedõ, nemsokára ismét lehet menni a bélyegzésért.

4. ellenõrzõpont, Hárshegy állomás.

Jobbra felmegyek a budi mellet, a peronra. Több oszlopos sor áll, megnézem, hogy melyik az igazi, és beállok. Van aki öt-hat ellenõrzõlapot is bélyegeztet. Talán ebben a szituációban el lehet tekinteni az egy ember - egy lap szabálytól. Ismét be kéne sorolni a tömegbe, de most kitalálok magamnak egy alternatív útvonalat, úgyis egy különleges éjszaka ez a mai. Nem megyek vissza a S-ra, hanem a síneken vigyázva (!) átkelve, a váltónál leereszkedek a vasúti híd túloldalán. A szánkópályán megyek, párhuzamosan a S-al. Odalenn hömpölyögnek a fénypontok. A szánkópálya végén visszakötök a S-ra. Innen gyönge emelkedõ addig a keresztezõdésig, ahol a S- jobbra elmegy. Itt elõbb azonban balra fel kell menni vagy sárga vagy zöld színû +on az

5. ellenõrzõponthoz. Kis-Hárs-hegyi kilátó.

A pontõrök gyér világítás mellet próbálnak adminisztrálni, a pirossal nyomtatott rajtszám itt is gondot okoz. Fölfelé az útvilla jobb ágát használtam, lefelé a lentrõl nézett balt. A fölfelé törekvõket mit sem érdekli ez a logika, szembe jönnek. Lefelé nézek, hogy ne vakítsanak szembe, és én se zavarjak senkit a fejlámpám fényével. Visszaérve a S-ra elérem azt a köves-sziklás mezõt, amit még nappal is nehéz leküzdeni kõberúgás nélkül. Megkezdõdik a kaptatás a meredek szerpentinen. Úriasan, hátizsák nélkül, egy szál túrabottal tolom, és mikor elmegyek egy fiatalokból álló társaság mellett, az egyik PHD megjegyzi, hogy megkezdõdött a síszezon. Rég lehetett friss levegõn az eszemadta, hogy feltûnik még neki a fémbottal való túrázás. Ott hagyom õket álmélkodni, jó tempósan folytatom a csúcs felé. A Báthory-barlang elõtt veszek egy nagy levegõt, és lesüllyedek a kis fahídhoz, hogy átkelvén rajta visszamászhassak egy rövid szerpentinezésre.

6. ellenõrzõpont Kaán Károly kilátó

A Nagy-Hárs-hegyrõl a szélrózsa minden irányába mennek lefelé az emberek. Nekem továbbra is jó a S-. Utolérek egy társaságot, akik arról beszélnek, hogy látnának õk világítás nélkül is, csak mindig jön valaki lámpával. Ok srácok ezen ne múljék, - gondolom - és elfújom a lámpám. Nem telik el tíz másodperc, mire az egyik tag meggyújtja az övét. Fiúk, gyenge volt az ultrahangotok. A meredek, köves részhez érve egy nõi hangot hallok, amint azt mondja, hogy "Emeld a lábad!" A hang irányában egy nõ kézen húz egy max. három és féléves gyereket. Azt a rézfánfütyülõ ...! Nem lehet elég korán kezdeni. A vasúti átkelõnél körülnézek, mert hátha a gumikerekû szerelvény jön, és az nem csattog.

7. ellenõrzõpont, Szépjuhászné állomás.

Az állomás és a büfé között levõ vízcsapnál lemosom az arcomat, és egy jó nagy adagot iszok a friss, hideg vízbõl. Még ilyenkor is nagy a forgalom a Budakeszi úton. Átkelés után P- a jelzés az itiner szerint egészen Makkosmáriáig. Az Erzsébet kilátónál emiatt az állítás miatt ellentmondásba keveredik magával az itiner, de erre majd a kellõ pillanatban visszatérek. A látásból már jól ismert, kutyás túrapár mögé sorolok be. Nekem pont megfelel a tempójuk, sõt még egy kicsit rá is kell gyorsítsak. Most, - ha jól számolom - négy kutyával vannak. Egyiken fluoreszkáló nyakörv, másikon láthatósági mellényke van, a legkisebbre villogó, piros biciklilámpa van akasztva. Kangát már ismerem, mert gyakran önállósítja magát, s így gyakran szólongatják. Mire felérünk a

8. ellenõrzõpontra, az Erzsébet-kilátóhoz,

már megint keresik. Most jön az itiner ellentmondása: Javasolja a gumijárdát, ami levezet a Libegõhöz, pedig a P- a kilátó mögötti falépcsõn vezet. (Emlékezzünk vissza: Szépjuhászné-Makkosmária: P-) Csak késõn olvastam el, pedig szívesebben rugóztam volna én is lefele a rugalmas gumijárdán. A kilátó mögött idegenek érdeklõdnek a túra paraméterei felõl, majd jó utat kívánnak. Lebotorkálok a meredek falépcsõn, és csodálkozok, hogy nem jön arra senki. A Libegõtõl jobbra útba ejtem a nyomós kutat, és alaposan feltankolom a bendõmet, mert a Virágvölgy állomásig nem lesz víz. Egyedül baktatok lefelé a murváson; lélekben gondolataimmal csapongok valahol egészen máshol. Elillan az idõ, már jobbra le kell térni a peron felé. Nem is a falépcsõn mentem le, de tény, hogy már a kis bakterház felé tartok.

9. ellenõrzõpont Jánoshegy állomás.

További süllyedés következik, lesz ennek még böjtje. Kanyarogni kezd az út, majd jobbról bejön a S-; nincs már messze a Virág-völgy, ahol élesen balra kell kanyarodni. Pár tíz méter után leválik a S- a Csacsi-rét felé, én pedig nekidurálom magam a jobb hajtût követõ emelkedõnek. Fentrõl letekintve lámpák sorjáznak a völgyben. Nemsokára cikk-cakkot ír le a P-, nekem is oda kell világítani a jelzésekre, nehogy elkavarjak. Egy hosszabb egyenes után hátranézek, de nem látok fényeket, jobb esetben csak pihenni álltak meg. A turistautat a réttõl elzáró sorompóhoz érek, megkerülöm, és a fény felé megyek.

10. ellenõrzõpont Makkosmária.

Kisebb csoport verõdött itt össze, beszélgetnek, eszegetnek. Nem idõzök, felvágok balra a Z+ra. Sokat jöttem lefelé, most majdnem ugyanarra a szintre kell visszatornáznom magam. Amikor a nagyján túlvagyok, balra, lent a Csacsi-réten fénypontokat látok. Több éjszakai túrán feltettem magamnak a kérdést, hogy miért mennek le tömegesen a Csacsi-rétre, amikor az itiner is azt írja, hogy "... alattunk a Csacsi-rét esõháza ..." Az irányt tartva áttérek a S+ra. Még egy kis emelkedõ, és megint keresztezem a Gyermekvasút nyomvonalát.

11. ellenõrzõpont Virágvölgy állomás.

Itt megiszok két pohár bodzaszörpöt, (ellátmány) és a padon ülve a zsebembõl kieszem az egy szál energiacsokit. Az állomás mögötti úton folytatom. Átmegyek a János-hegy felé vezetõ mûúton, majd a Z-on ereszkedek, balkéz felõl mellõzöm az Anna-kápolnát. Keskeny gesztenyefasoron folytatom, de a végén valahogy benézem az utat, mert egy nagyon meredek, jelzetlen szakaszhoz érek. Néhányan követnek, bocs. Szerencsére nincs eltévedés, mert pont a rönkház elõtt bukkanok ki a flaszterra. Pár lépés és megint a Z-on veszítek a magasságból.

12. ellenõrzõpont Disznófõ.

Visszafelé jó darabon ugyanarra kell menni, amerre lejöttem. A szembejövõk elvakítanak. Én az ilyenkor szokásos viselkedésnek megfelelõen kissé félrefordítom a lámpámat. Miután megszûnik a szembeforgalom, és vízszintesre vált a Z- balra lenézek. Budapest ragyog az éjszakában. Jóval az Anna-rét után, de még a síház elõtt feljövök a Normafa szintjére. A buszvégállomás mellett elmegyek a sarokig, ahol szintén van egy kék kút. Mosakodás, ivás. Átmegyek a Székely kapu alatt. Kisebb társaság nézegeti az itinert. Az elõttem haladótól kérdezik, hogy ismeri e az utat. Hát persze. Jó tempósan mennek, ezért én is beállok mögéjük birkázni. Csak a síneknél veszem észre, hogy gáz van, mert az eggyel följebb levõ vasúti átjárónál kellett volna keresztezni a vágányokat ahhoz, hogy a vasút mellett vezetõ ösvényre kerüljünk. Még a székely kapu közelében kellett volna balra térni. Most már nincs mit tenni, a szó szoros értelmében a Gyermekvasút nyomában haladunk egészen a

13. ellenõrzõpontig, Csillebérc állomásig.

A vidám pontõrök kiültek a két sínpár közé. Így is kell. Jó idõ van, sokkal jobb kint, mint egy állomásépületben. A Konkoly-Thege utat keresztezve látom, hogy sokan nem bíbelõdnek azzal, hogy az erdõben botorkáljanak; a kivilágított mûúton jönnek a Csillebérc állomás felé. Villasor után rövid szakaszon keskeny ösvény megy el a kihalt hotel mögött, hogy felfusson a vasúti töltésre, a

14. ellenõrzõponthoz, a Normafa megálló padjaihoz.

Rettentõ paraffin bûz fogad. A pontõr gyerekek a lecsöpögõ gyertyával bûvészkednek, szó szerint vágni lehet a füstöt. A töltéssel ellenkezõleg bemenekülök az erdõbe. Elõször széles az út, de tudom, hogy valahol itt balra kell letérni, de hol? Valaki elõttem széthajtja a gazt, és mögötte van az ösvény. Hát ezt még soha nem láttam így benõve. Az út szakadékszerûen ki van mosva, néhol úgy kell átugrani az egyik oldalról a másikra. Késõbb, az erdõvel takart részen már valamivel jobb a helyzet. Megint csak jól leereszkedek a garázs szintre. Már hosszú percek óta lehet hallani egy kutya folyamatos ugatását. Amikor egyvonalba érek az ugatással, akkor kell balra fordulni a Z3-re. Emelkedõ kezdõdik, a kutya nem lankad; szerintem a seprõ is hallani fogja. Jobbra felkanyarodik az út egy vízszintes szakaszra.

15. ellenõrzõpont Kápolna.

Az oltár elõtt osztja - ha nem is az áldást, de a bélyegzést a pontõr. Megindulok a Széchenyi-hegyre vezetõ szerpentinen. Néhány kispistázó fentrõl ereszkedik rá az elõzõ ellenõrzõpontra, szembe futnak, nem tudom megállni megjegyzés nélkül. Kibukkan a sötétbõl az adótorony vörösen világító csúcsa. Egy réten kapaszkodok fölfelé. Jobbra egy beugró bokorcsoport rejti a helyes irányt jelentõ ösvényt. Visszahívok néhány embert, akik túlfutottak. Egy rétre bukkanok ki a bokrok közül, majd innentõl már végig szilárd burkolat következik. Balra fordulok a Farkasvölgyi útra. Amikor keresztezem a Rege utat, hogy a Farkasvölgyi út néhány lépcsõjén menjek le a Széchenyi emlék útra, egy jóindulatú hölgy szól, hogy a Rege úton kell oda-vissza menni. Megköszönöm, de megyek az eredeti elhatározásomnak megfelelõen. A Rege út alternatíva, és általában a nappali túránál szokták javasolni, ha jegesedés van. Most nem igazán van jegesedés, de a zöm a rege úton megy.

16. ellenõrzõpont Széchenyi-emlék.

Nagyon megörülök, mert három, teljesítménytúrákról, látásból ismerõs figura visszafelé is a régen meghatározott útvonalon jön, a Széchenyi emlék úton. Felmegyünk a Svájci lépcsõn, és csak fent csatlakozunk be a Rege útba. A Fogas végállomásánál balra rátérünk a Gyermekvasút Széchenyi-hegyi végállomásához vezetõ útra. A célban 00:45-öt mutat az óra. Magamhoz képest elég jó idõt mentem, persze nem kellett senkihez sem igazodni (leszámítva a tömeget). Átveszem a tetszetõs emléklapot, és sikerül tizenötödikre egy olyan kitûzõt válogatni, ami még nincs. Elõkerítik az átküldött cuccot, a pár virslit is elnyelem, és még mindig csak 01:00 óra van. Másfél óra lenne a következõ vasútindulásig. Hát ezt én nem várom meg, nekivágok egy maszek túrának. Rajt: Széchenyi-hegy, Gyermekvasút végállomás; cél: a Városliget környékén levõ hajlékom...

Ottorino