Túrabeszámolók


Pest határán kerékpáros

MacGyverTúra éve: 20092009.09.11 23:18:28
Fényképes túrabeszámoló

Már egy jó ideje készültünk a kedvenc teljesítménytúránkra, bár kicsit aggódtunk, mert a hétvége esõsnek ígérkezett. Reggel korábban felkeltünk, hogy radarképet és idõjárási modelleket nézzünk. Meglepetten láttuk, hogy 17 mm esett az éjjel, de már kezdett gyengülni a csapadéktömb.

Dunakeszirõl indult a túra, a vasút mellõl. Elhaladtunk egy olyan aluljáró mellett, ahol ahogy tavaly is, most is állt a víz. Egyenesen mentünk tovább, majd jobbra egy árkon átemeltük a bicikliket, és már ott is voltunk a helyi iskolánál valami gyártelepnél. Bár én meg voltam gyõzõdve, hogy iskolát láttam. Na mindegy... Innen elhagyatott iparvidékeken, forgalom nélküli utakon értünk ki a város szélére, ahol találkoztunk az elsõ ellenõrzõponttal.

Átmásztunk az M3-as felüljáróján, ahonnan egy kis kilátás nyílt a városra.

Innen az Ázsia és a Pólus Center mögött lévõ erdõsávban haladtunk tovább a Szlovák út felé. Az éjszakai esõnek köszönhetõen itt homok helyett sár és pocsolyák kísérték az utunkat, volt némi parlagfû és csalán is. A vártnál kisebb gondot okozott az M0-ás épülõ felhajtóján átkelni, kipróbáltuk az egyik új körforgalmat, aztán egy újabb árkon emeltük át a kerékpárjainkat.

A Szlovák útról rögtön balra fordultunk, majd kertvárosi részen gyûjtöttünk pár tíz méter szintet. Innen egy forgalmasabb úton haladtunk tovább, késõbb bicikliúton. Láttunk egy Turul-szoborral ellátott emlékmûvet.

Körülbelül 200 méterre voltunk a Csokoládé Múzeumban található ellenõrzõponttól, haladtunk éppen át a zebrán, amikor sziszegésre lettem figyelmes, majd egy apró lyukra az elülsõ gumin. Foltozókészlet hiányában lemondtunk a túra hátralévõ részérõl, bár én még reménykedtem, hogy hazáig, vagy legalább a gimnáziumig sikerül eljutnunk. Az ellenõrzõponton bejelentettük, hogy feladjuk a túrát, majd mire végeztünk ott a szüttyögéssel, teljesen lelaposodott a kerekem. Így számunkra ennyi volt az idei túra.