Nagyon jó kis idõjárást jósoltak erre a napra. (Nem túl hideg, sok felhõvel. Bejött.) Igaz, korán kellett kelnem, de 04:10-kor ébredni egy egész napos menetelés miatt szinte semmiség.
Csak néhány percet késtem a megbeszélt 5:10-es bp.-i találkozóról. Bevágódtunk Pisti kocsijába, és irány Pomáz. Persze elszámoltuk magunkat, így több mint fél órával a 6:20-as dobogókõi busz indulása elõtt már megérkeztünk. Egy-egy kis unicum a célállomásként jelölt Bull Pub-ban, amitõl minden kicsit derûsebbnek tûnt. Szerencsére - vagy inkább a szervezõk elõrelátásának köszönhetõen - két busz indult Dobogókõre. Dobogókõn nevezés, gyors fotó kettõnkrõl és indulás. 7:10-kor már úton voltunk. Nagy köd volt, amit én személy szerint nagyon kedvelek.
Az útvonalleírást átfutva megállapítottam, hogy nem teljesen arra kell menni, amerre sejtettem a neten talált infók alapján. (A TTT honlapon lévõ kiírásra gondolok, a szervezõk honlapját nem néztem meg.) Megjegyezném, hogy a kapott leírás olyan részletes, amilyennél részletesebbet nem is lehetne írni. Nem volt szükség a saját térképünkre, mert kizárólag a leírás utasításait követve végig lehet menni az útvonalon. Elég, ha az ember azt tudja, merre van jobbra és balra.
A köd miatt a Rezsõ kilátót kihagytuk. Nem sokkal késõbb volt egy útvonallezárás, módosítaniuk kellett a rendezõknek. Nem tudtunk végig menni a P jelzésen, le kellett kanyarodni a S-n jobbra, és a dózerúton balra néhány száz méter után ismét megcsíphettük a P-t. Itt még keményen nyomtuk, futotta az erõnkbõl. Az elõttünk lévõknek volt némi bizonytalankodása a P-ra való visszatéréskor. Aztán mögöttünk megindult a kisebb tömeg. Az útvonal módosítása miatt a kimaradt a Szakó-nyereg.
Gond nélkül mentünk le a Fényes-forrásig. Itt volt az I. Ep. Nem volt pontõr, a kirakott matricákból ragasztott mindenki az igazolófüzetébe.
Néhány száz méter után már a Lukács-árokban voltunk. Na, gondoltam, mégis inkább bakancsban kellett volna jönni! (Ez még eszembe jutott néhányszor, mert a jól bevált túracipõ nem tartotta úgy a bokámat, mit ahogyan arra ezen a túrán szükség lett volna.) Valahol a hátam mögött valaki hálát adott azért, hogy nem görkorival jött. :) Az árok nagyon érdekes volt, de eléggé lelassított mindenkit, elõzgetni nem lehetett, és ha beszorult eléd valaki, aki edzõcipõben bizonytalankodik a sziklákon... Szóval volt idõ fényképezni bõven. :)
A Rám-szakadék elõtti egyik padnál megálltunk, mert kiderült, hogy igencsak elszámoltam az öltözködést. Kicsit könnyítettünk a ruhánkon. A szakadék a szokásos kellemes élményt nyújtotta, az elõttünk haladók is kb. a mi tempónkban mentek. A szakadék után következett a Rám-hegy. Még soha nem voltam itt, de most elhatároztam, hogy késõbb majd többször visszajövök. A hegyre nehéz volt felmászni, mert az utolsó kb. 150 m. igen meredek. Könnyen visszacsúszik az ember. A hegycsúcs egy hatalmas sziklaorom. Tiszta idõben biztos szép a kilátás, de nekem így ködben még talán jobban tetszett. Itt volt a II. Ep.
Hegyrõl le, beugrottunk a Miklós-forráshoz, pecsét a III. Ep-n, aztán indulás tovább.
Most következett a túra egyik (ha nem a leges) legkeményebb szakasza. A vezeték alatt nyiladékon, majd az erdõben kapaszkodtunk felfelé Dobogókõ irányába, és hogy õszinte legyek nem éreztem elég erõsnek a rendezõk által írt "ez a szakasz rendesen megizzaszt..." ábrázolást arra, amit a résztvevõknek át kellett élniük. Van elképzelésem róla, hogy miért szüntették meg az ezen a helyen vezetõ korábbi turistautat. Még akkor is igen embert próbáló lett volna, ha ködtõl nyálkás, nedves avarral borított talajon nem csúszik vissza idõnként a cipõ.
Miután elértük a Thirring-körutat, ereszkedés következett. Bosszantó volt, hogy a kínkeservesen megszerzett magasságunkat ilyen gyorsan veszítjük. Itt is volt egy kis gond a nedves avarral, de nem számottevõ.
Kis idõ múlva kirajzolódtak a ködbõl a Thirring-sziklák közelebbi tömbjeinek tekintélyt parancsoló körvonala. Érdemes volt erre jönni. (Na, meg kötelezõ is...) Itt volt az 5. Ep. A pecsét mellé csoki is járt.
"Simán" felkapaszkodtunk Dobogó-kõre, útközben megnéztük a Mária-kegyhelyet. Fent a buszmegállóban kicsit felöltöztünk a következõ hosszú ereszkedésre számítva, és elõvettük a zsákból a szendvicseket. Eszegettünk és próbáltuk követni a leírás utasításait. Keresztül kellett menni egy sötét fenyvesen, amit a köd kissé félelmetessé tett. Egy ideig minden rendben lévõnek tûnt, de a Zsivány-szikláknál teljesen egyértelmûvé vált, hogy nem vagyunk jó helyen. Láttunk balra elmenni egy csoportot, õk már épp a korrigálásnál tartottak. Mi inkább megfordultunk, és 2-300 m-t mentünk vissza, több túrázónak felhívtuk a figyelmét a tévedésre. Nem mentünk vissza teljesen az elhibázott elágazásig, hanem ahonnan már simának tûnt, beereszkedtük a Kanyargós-patak völgyébe. Kissebb csoportot kaptunk oldalba, de már nem nagyon bírtuk a tempót. Nehéz volt menni, mert az út a vastag avar alatt nagyon köves volt.
Rejtett ellenõrzõpont volt ott, ahol az erdei út kiért betonra.
Pilisszentkereszten bementem a kocsmába, én ittam egy kávét, miközben Pisti hiába kereste a hátizsákjában a kocsi kalaptartóján felejtett kesztyûjét.
A falu után végigmentünk a Szurdokon, az aljában volt a 6. Ep. Ittunk egy kis szörpöt (nagyon hideg volt). Hiányoltam a klasszikus hagymás zsíros kenyeret. Viszont lehetett választani májkrémes és kétféle lekváros közül. Nekivetkõztünk a várható emelkedõnek. Pisti összeborított két lekváros kenyeret, és tele szájjal közölte, hogy indulhatunk.
Indulás után kissé megilletõdve vettem tudomásul, hogy fáj a bal térdem, és rögtön szitkozódni kezdtem amiért se sportkrém, se térdgumi, se fásli nincs nálam. A Szent-kút után kezdõdõ emelkedõre nem szívesen emlékszem vissza. Vetekedett a Miklós-forrás utánival. Valahogy mégiscsak feljutottunk. Fent az északi oldal tarvágásos, így olyan hideg volt, mint addig még sehol a túrán. A Tölgyikrek felé érintettük a 7. Ep-t. A pontõr örömmel üdvözölt minket, mondván, hogy megvan a két lyuk, célozva ezzel arra, hogy a körülöttünk indulók már mind elhaladtak erre. Na, ebbõl nem lesz pályacsúcs...
A Tölgyikreknél száraz zoknit húztam, ami jól esett ugyan, de várt csoda elmaradt. A Salabasina-árok felé már voltak értelmezési gondjaim az útleírással, de egy csoporthoz csatlakozva mégiscsak odaértünk. (Persze így utólag látom, hogy nem a leírással volt gond.) Csak ma vettem észre a leírás azon részét, mely szerint az árokból egy helyen feltétlenül ki kell mászni, és késõbb kell visszaereszkedni, mert vízesések vannak. Nem folyt az árokban a víz, így most már tudom, milyen egy vízesés víz nélkül. (Iyen egy lúzert: az árokban kispistáztam...) Az árok alján sok volt a bedõlt fa, néha nagyobb tócsákban állt a víz, nagy sziklákon kellett lemászni. (Pedig milyen jó kis bakancsom van... otthon.) A 8. Ep. az árokban volt. A térdem nagyon jól bírta, talán használt neki a sok kényszerû áldogálás az elöttünk menõkre várva.
Az árok után egy ideig egy vadkerítés mellett kanyarogtunk, eztán földutakon haladva értünk a Holdvilág-árok aljába.
A szintmetszet szerint az eddigi kettõhöz hasonló utolsó nagy mászás várt. Régen jártam, már a Holdvilág-árokban, és az ember mindig csak a szépre emlékszik (nem a szintre). Az árok elején szembe jött velünk egy család babakocsival. Igyekszem sportosan nevelni a gyerekeimet, de látom, van még hová fejlõdni...
Pecsét a 9. Ep-n, néhány korty a jéghideg Domini-forrásból. Hibáztunk egyet, mikor kimásztunk az árokból a vaslétra elõtt, azt ugyanis nem akartuk kihagyni. Tehát vissza...
Felmásztunk a létrán, aztán komótosan felaraszoltunk a Nagy-Csikóvárig. Mire felértünk, már igencsak szürkült, kezdett párásodni a levegõ. A 10. Ep. pontõre az éjszakára készülve egy mécsest is kirakott a kisasztalra, de még nem világított. Néhány röpke pillanatra belefeledkeztem az érzésbe, hogy milyen lehet egy mécses fényénél melegen felöltözve várni az éjszakát egy ködös erdõben, de hamar rájöttem, hogy a mostani állapotomban nem tudnám értékelni.
A pontról meredeken ereszkedtünk egy darabig, aztán egy - a korábbiakhoz képest - mosolyogtatóan kis emelkedõvel még feljutottunk a Kis-Csikóvárig. Innen végig lejtett az út a célig. Az igazi sötét már a faluban ért minket, így a lámpákra nem volt szükség. A Bull Pub zárt teraszán átvettük a kitûzõt és az oklevelet. Sajna még vezetnem kellett, így a juti sör vagy valami más lélekmelegítõ elmaradt.
Kitûnõ, élménydús túra volt, nagyon jó helyekre vitte el a résztvevõket. Még egyszer köszönet a rendezõknek a túráért, külön a pontos útvonalleírásért.
partizán
Ui.: A Rendezõk honlapján megtalálható a részletes leírás, az elsõ teljesítés elõtt érdemes (lett volna :) ) elolvasni.
|
