Kanizsa 30
Ébresztõ hajnalok hajnalán, Kerek repkény megy és testvéreit kirugdossa az ágyból, amíg én bambán kevergetem a kávémat. Gyors reggeli után irány Nagykanizsa, a Kerka-völgyi országút kátyúi helyett most a Lovászi-Tornyiszentmiklós-Letenye útvonalon közelítjük meg a helyszínt, Letenyétõl a gyér forgalmú 7-es utat preferálva az autópályával szemben. A Mezõ Ferenc Gimnáziumnál nem jártunk olyan régen, hogy elfelejthettük volna az odavezetõ utat, így még bõven a rajt elõtt sikerül megérkezni. Az iskolában szépen benevezünk, megkapjuk a térképes pecsétgyûjtõ lapot és külön füzetben az útleírást, mindenféle hasznos tudnivalóval kiegészítve. Jár továbbá fejenként egy fémbögre, a talpán a túra - és a város - címerével, impozáns, ezzel háromra emelkedett a teljesítménytúrákon kapott ivóeszközeim száma. :) Odakint már szép sor áll a rajtbélyegzõt adó srác elõtt, nyolcig senki nem rajtolhat. Addig is, a Szív világnapja, vagy mi a csoda keretében mûködik egy mérõállomás, lehet vérnyomást, BMI-t (ez mi lehet?), testzsírszázalékot méretni, nagyon lelkesen lemázsálnak. Elteszem a papírt, hogy majd a célban is kérek egy vérnyomásmérést, de fájdalmamra addigra hazamennek. Repkény és testvérei addig elhaladnak a sorral, még a bélyegzésnél utolérem õket, elindulunk, kimegyünk a jelzett (Z+) útra. Sokan, fõleg helybéliek, mindenféle bevásárlóközpontok parkolóin keresztül találnak egyenesebb utat, hiába, a megszokás nagy úr. :) Gyorsan átéljük a túra összes kellemetlenségét: egy négyfõs lánycsapat üvölteti a zenét a mobilról (nem recseg, fejlõdött a telefongyártás!); eldobott bögrésdobozt találunk két méterre egy kukától; két középiskolás-forma fiú bõszen füstölve túrázik (és ötöst kap a teljesítést igazoló oklevélért testnevelésbõl?). Ezek után tökéletesen zavartalan az út, végig a maradék 28 kilométeren. :)
Elérjük a Csónakázó-tó elõtti vasúti átjárót, a menetrendbõl már kinéztem magamnak a 8510-es személyvonatot, lefotózni. Legnagyobb meglepetésemre egészen pontosan érkezik, de éppen valahol az útátjáró elõtt érhet véget egy lassújel, mert a 3313-as Cirmos alaposan felgyorsít és a kép enyhén bemozdul. Egy szintén ott várakozó sporttárs szintén kiéli a vonatfotózási vágyát, kilépek, mert a Kerek repkény&co. már az ellenõrzõponton vár. Elsétálok a reggeli fényben igen impozáns tó mellett, az ellenõrzõponton gyorsan megkapom a pecsétet, Repkény vár, testvérei már elléptek, de még a Bagolai-hegyre vezetõ úton utolérjük õket. A szõlõhegy a szokásos szüreti-szüret utáni állapotban van, sokan munkálkodnak már a "hegyükön", néhányan kíváncsian nézik, ahogy elsétálunk. Mind nyugat, mind kelet felé szép a kilátás, Nagykanizsa házai tornyosulnak az egyik oldalon, a háttérben a Rockenbauer túráról ismerõs, szép emlékû dombok sötétlenek. Kelet, délkelet felé már a somogyi dombok látszanak a távolban, az ország számomra még jórészt ismeretlen csücskében. A következõ pont Bagola elõtt vár minket, még a hegyrõl való leereszkedés elõtt, pecsét, indulás tovább. Valahol talán ezen a szõlõhegyen fotózunk egy csúnyán megrongált kõkeresztet. (Nem tartozik szorosan ide, de amikor végignéztük délután a fotókat, sem a Repkény által készített kép, sem az én képem többszöri próbálkozásra is csak sokára töltõdött be, holott a többi gond nélkül, egybõl feljött, ahogy lapozgattuk. Amikor beforgattuk, akkor meg ezeket csak nem akarta elmenteni - nem vagyok egy babonás ember, de gyorsan töröltem mindkettõt. :)) Bagolán rátérünk a P+ jelzésre, elhagyjuk Nagykanizsának ezt az apró külterületét, betérünk az erdõbe.
Irány a Szigecskei-rét, hosszan sétálunk az erdõ mellett, a táj egyszerûen szép, fölösleges lenne túlragozni. Fogynak a kilométerek, megint ellenõrzõpontot találunk, majd átkelünk egy fahídon és irány a túra leghosszabb emelkedõje, amelynek a végén szabályos, bár kissé megdõlt csúcskövet találunk. Szép a kilátás Liszóra, illetve a keletre a közeli tóra, meg lehet számolni a parkoló autókat. :) Liszó egy szépen gondozott parkkal (kissé fellengzõsen parkerdõnek írja a tábla odébb) fogad, vén fák között sétálunk a község központja felé. Az ellenõrzõpont a tavalyihoz hasonlóan nem a faluban, hanem a szõlõhegyen van fönt, a kocsma négyõnk közül csak rám van némi vonzerõvel, kávészakmailag, de társaság hiányában nincs kedvem betérni. Különben is, reggel megmondták, hogy magas a vérnyomásom. :) Az ep. elõtti emelkedõn egy dülöngélõ bácsit érünk utol, elmeséli, hogy tavaly ugyanitt egy tanárnõ pihent a ponton, õ pedig mindenféle ajánlatot tett neki, hogy mit csináljon, amíg az osztálya odaér. Nekünk is ajánlja, hogy ha elfáradunk a túrán, hát húzódjunk be a bozótosba és rajta! Alig dõlök a röhögéstõl. :) Ellenõrzõpont, szponzor által felajánlott nápolyival, meglepõen finom, csak picike. Elhagyjuk a szõlõhegyet, megint megtapasztaljuk azt az igénytelenséget, ami itt az árokba borított szeméthalom formájában ölt testet. Rövidre zárva az 50-es táv körét (jövõre megint arra kéne menni, huszadik rendezés lesz) elérjük a Miklósfa elõtti hosszú rétet, amely mintha nem nagyon akarna véget érni.
Itt megelõzünk néhány, a 20-as távon induló ifjú sporttársat, akik elõször vígan elindulnának Murakeresztúr felé, de aztán nem hagyjuk õket. A rét felett két nagyobbforma ragadozómadár kering, széttárt szárnyakkal róják köreiket. Aztán Kerek repkény majdnem belegyalogol az egyik áldozatba, egy, a nyakánál jól látható folytonossági hiányban szenvedõ macskába. Elérjük a parkerdõ déli végében lévõ halastavat, az itinernek, emlékeinknek és a földre fújt nyílnak megfelelõen nyugatról kerüljük az állóvizet. Holott keletrõl kellett volna, a jelzés mindkét úton megvan, de a miénk valamelyest susnyásabb. Vicces, amikor visszanézve a piros sáv elágazásában háromfelé is el lehet indulni. :) Elsétálunk a fenyves mellett, sajnos most a kevés csapadék miatt csak kevés gombát lehet látni, de ez legyen a legnagyobb gondunk. Elérjük a parkerdei ellenõrzõpontot, itt kapunk ízlés szerint kólát vagy narancslét, édességet, ilyesmit. Repkény és húga felavatják az új bögrét, Repkény öccse inkább poharat kér, én meg a Szurdokos bögrét applikálom. Szûk negyedórás pihenõ után elporoszkálunk, végigsétálunk Miklósfán, ahol egy kisfiú büszkén játszik az úton a távirányítós Ferrarival, majd még büszkébben hagyja, hogy Repkény lefotózza az impozáns jármûvet. Miklósfáról már csak be kell sétálni Nagykanizsára, ez a szakasz nem rejt már különösebb látványosságot, hacsak nem a szépen gondozott városi parkot. Valamint egy templomot, amelyet éppen esküvõre díszítenek fel, a színes ablaküvegeken beáramló fény nagyon hangulatossá teszi a belsõ teret.
Megérkezünk a célba, nem sokan vannak még itt, megkapjuk a kitûzõt a második teljesítésért (ez sárga), húzunk a tombolán - a nyeremények sorban: esernyõ, térképtartó, sapka, lufi, meg még más ajándékok. Repkény megemlíti, hogy nekem ez a századik sikerült túrám, széles mosoly kíséretében kapok egy szép, Kanizsa címeres laposüveget. :))) Köszönet mindezért, és a túra megrendezéséért, jövõre kis szerencsével újra el tudunk jönni. Visszafelé eseménymentes út, érkezés után bableves ipari mennyiségû fogyasztása zajlik.
-Kékdroid- |
