Túrabeszámolók


Írottkő

JakabTúra éve: 20092009.10.20 10:13:24
Kiéhezetten vártam a szombati túrát, nagyon szeretem a Kõszegi hegységet. Sajnos a Kaposvári legénység egyéb okok miatt magunkra hagyott minket Macival, így ketten startoltunk a Jurisics Gimnázium hátsó fertályától.

Ismert terepen indultunk kifele a városból, neki a Szabó hegynek, majd az Óház tetõ felé végig a jelzésen. (kék v. zöld?) Kellemes volt az idõ, le is került rólam a kesztyû. Hegynek fölfele mindjárt az elején, még nem voltam igazán bemelegedve, morcosabb is voltam az átlagnál, ezért már a hegy elején összeszólalkoztunk Macival, aki aztán dörmögve felvágtatott az Óházhoz.

No persze nem mert nem megvárni, nagyon hangosan tudok duzzogni. :-) Némi néma csend után együtt indultunk tovább a Vöröskereszt felé.

Odáig a hegygerincen mentünk végig, elhagyva több nagyobb csapat túrázót. Innen völgynek indultunk Velembe a piros kereszten.

Az úton rengeteg gesztenye volt, csak össze kellett volna kapkodni, de sajna erre idõ sem igazán volt, no meg hát nem volt kedvünk 30 km-en keresztül kilós cuccokat cipelni. Nekem amúgy is tele volt a kezem botokkal, amire szükségem volt a szintek miatt.

Még Velem elõtt kereszteztük az aszfaltos utat, felháborodva pár kispistás túrázón, akik nem követték a jelzést, hanem levágták a kanyarodást. No, Maci nem is hagyta szó nélkül.....

(Az aszfaltos úton még látszottak a nyári vihar jelei, az út széle teljesen be volt szakadva, a víz átfolyt a tetején még most is.)

Velemben a tájházban volt az ellenõrzõ pont, voltak mindenféle kenyerek, és finom meleg tea.

Itt futottunk össze a 70 km-es táv élmezõnyével, többek közt Papp Gabival, és Márton Danival. Õk már Írottkõrõl lefele jöttek. Még elõttünk volt a hegy, el is indultunk egy fiatal túrázóval együtt, miután megkerestük a helyes utat Bozsok felé.

Hamarosan odaértünk egy szép kis erdei ösvényen, a falu elején mindjárt vártak minket a pontõrök, kibélyegeztek a kocsiból, és már fordultunk is fel. :-)

Egy nagy fekete kutya jött velünk, késõbb lelécelt, biztos meglelte a gazdáját. Vagy csak büdösek voltunk, és nem szagolta tovább.

Erõs emelkedõ kezdõdött, Maci vágtázott, én erõsen szuszogtam. A sötét erdei mélyútból kiérve egy nyiladékon kellett felmenni egészen a Kalaposkövekig. Jó húzós emelkedõ volt, közben eltûnt az ifjú túrázó, és eltûnt egy két kispistás alak is, akik megint rövidítettek.

A Kalapos kövek megcsodálása után végre egy kis lejtõ következett, de nem sokáig, mert rátértünk a határsávra, aztán a sötét és nyirkos völgy után megkezdtük az emelkedést Írottkõ csúcsa felé.

No, itt elég sok embert elhagytunk, ki gyorsabban, ki lassabban vette az akadályt fölfele. A csúcs elõtti rész közös szakasz volt a többi távval, ezért sokan jöttek lefele is, köztük persze sok ismerõs.

Jól megizzadtam fölfele, a hátamról folyt a víz, féltem is hogy a csúcson majd hûvös lesz, és betaknyolok. De a csúcson csak dianás cukorka volt, néhány kedves pontõr, és enyhe napsütés.

Itt találkoztunk Zsuzsával és barátjával, már több túrán is összefutottunk, most egészen Velemig együtt mentünk lejtõnek lefele. Szép kilátás volt, a széles útról egy ösvényre tértünk rá, ami elég meredek volt, kellettek a botjaim támasztéknak.

Velemben ismét meleg tea, és most már ebédidõ volt, ettünk a kenyerekbõl is. Én rádobtam a magammal hozott parízereket a vajas kenyérre, és ugyancsak jó étvággyal megettem.

Velembõl Cákon át vezetett az út visszafele, ez a szakasz részben ismerõs volt az elõzõ Kõszegi túráról. (Kõszegi hegység rejtettebb értékei) Kiértünk a Pogányokhoz, ahol megint összefutottunk a 70-esek vezetõ stábjával. :-)

Papp Gabi, Dani, aztán kisvártatva Betti és Tinca hazai vizekrõl.

Aztán egy két arc akik nem is köszöntek....

Nekik még hátra volt huszegynéhány km. Nekünk már csak néhány.

Lassan beértünk a városba, és az eddig kellemes idõjárás átváltott szemerkélõ esõre, majd mire beértünk a célba, komolyabban elkezdett esni.

De persze ez minket már nem zavart, viszont nem irigyeltük a 70-eseket, akik izzadt háttal esõben tették meg az utolsó kilométereket.

A célban kedves emberek nyújtották át az oklevelet, kitûzõt, és kedvesen kínálták a szendvicset, (ami a rémes kinézet ellenére isteni finom volt!) és a szörpöket.

Már csak némi tisztálkodás, átöltözés következett a tornaterem öltözõjében. Itt találkoztam Anettel, akivel jól megbeszéltük, hogy õ is eltévedt az Apáczai túrán. Mintahogy Zsuzsáék is.
Eztán indultunk a jól megérdemelt ebédünk felé.

Aki nem jött velünk sajnálhatja, mert jól szervezett túra, gyönyörû tájakon, remek tereppel, sok gesztenyével, végig jó jelzésekkel. Én a szervezõknek ötöst adok. No meg Kõszegi hegységnek is. :-)