Túrabeszámolók


Piros túrák / Magyar Vándor

Pap GáborTúra éve: 20092009.11.01 19:15:01
Piros85 Terepfutó

Reggel egykedvûen HÉV-ezek Rómaifürdõre, aztán a megállóban tátva marad a szám. Rengeteg ember kavarog az állomásépület környékén. A tavalyi elsõ próbálkozáson 12-en indultunk. Passzív topik olvasóként a hozzászólásokból sejtettem, hogy idén többen leszünk, és jóval erõsebb is lesz a mezõny, de ennek kb. felére gondoltam. Ebolán látszott, hogy meg is van hatódva.

Az utóbbi idõben heti kilométerátlagom nem volt 130 km alatt (ez nálam sok), a héten is már megettem 60-at, nem tudtam felmérni, hogy a múlt szombati Via75 mennyit vett ki belõlem, és volt egy kis torokkaparásom. Tavaly sérüléssel 12:36-ot mentem. Azt már akkor, tudtam hogy ennél legalább 1-1,5 órával jobbra vagyok képes. A fentiek alapján 10 órás teljesítés esetén eufóriát helyeztem kilátásba.

9-kor rendben elrajtolt a társaság, kényelmes tempóban. Egy ideig a második sorban baktattam, de kényelmetlen volt a sebesség, így inkább elõztem, és mentem a sajátomban. Hajduska Balázs jött még, felváltva tipliztünk elõl. A nagyon meredek emelkedõkön visszavettem ritmusos gyaloglásra, ez egyelõre legalább olyan gyors, sõt néha még gyorsabb is, mintha pipilépésben majmolnám a futást, energiafelhasználás szempontjából pedig érzésre kedvezõbb. Kevély csúcsáig valahogy nem akart fogyni a távolság, lassúnak éreztem magam, gondoltam Balázs csak azért nem húzott el még, mert hagyja magát kényelmesen bemelegedni. A csúcson elfelejtettem órát nézni, gõzöm sincs mennyi alatt jöttünk föl. Jön a Csobánkai lejtõ, egyre több gyalogost érünk utol, a rendszer pedig lassan rendezõdni látszik
A Csikóvár aljai frissítõpont a legjobb helyen van. A reggelire evett banán már majd kifogy alólam, jól esik enni, inni. Fölfelé a kitaposott ösvénynél most egy papír figyelmeztet, merre van a helyes irány. Tölgyikrek elõtt szembejön egy erdészeti gép, félre kell állni. Kihasználom a kényszerû pihenõt dehidratálásra. A ponton emlékeim szerint 1:42 körül pecsételünk.
Mostanában nincs gond a köves lejtõkkel, elfogadható sebességgel gurulunk, bár egy ízben kimegy a bokám. Valahogy a Sikárosi rét, és a Szõke-forrás völgyfõje között kisebb távolságra emlékeztem, de csak elérkezik az is. Kellemesen süt a nap, tiszta az ég, és a falevelek ezernyi színben pompáznak. Mi kellhet még? Nemsoká elérem a hidat, kimegyek a jelen az útra, de a visszatérést benézem, és csak késõbb veszek észre egy jelet a fán kissé lejjebb. Korrigálok toronyiránt. Pecsét a Kaincz-forrásnál.
Dömös 2:34. Ajjaj, ezt tuti elfutottam, pedig sehol sem nyomtam neki. Rengeteg az ismerõs, de csak pár szót váltunk. Bálint mosolyogva konstatálja, hogy elsõ vagyok, én azért kiegészítem egy még-el. Negyed szelet alaposan sózott margarinos kenyér, 2 nutellás keksz, 2 pohár szörp, indulás is tovább.
Temetõ idén a jó irányból érem el, és már szuszogok is Dobogókõ felé. A kocogást tempós gyaloglással váltogatom. Itt találkozom a legtöbb ismerõssel, nagyon jó esett a bíztatásuk, köszönöm!
Pötyi Szakó-nyeregnél, aztán föl a lépcsõkön, és ismét lehet futni. Hátranézek, és nem látom Balázst. Biztosra veszem, hogy itt van a nyomomban. Dobogókõn 3:36-nál vagyok, és nem érzek semmiféle elnyûttséget. Bedobok egy fél banánt, de az energiaitalt nem merem bevállalni.
Nem értem ezt a lejtõt Szentkereszt felé, valahogy nem jó a szöge, nem pihentet, ellentételezésül szemet gyönyörködtetõ kilátás nyílik a párába burkolózó Pilisre. Átgázolok a falun, majd elkezdek emelkedni a Magashegyi-nyereg felé. Jól esik az emelkedõ, hamar elérem Repi és Laslow pontját. Bíztatnak, hogy jól megyek. Én kételkedem magamban, arra számítok, hogy hamarosan utolérnek és bedarálnak a lassabban kezdõk.
Pilisszántó felett kellemesen melenget a nap, gond nélkül navigálok a bokrosban, jön a Csévi-nyereg Zsotyekkal. Kicsit hiányzik a víz, de akkor meg miért cipelem a batyum?
Fehér-hegyig nincs semmi különös, attól eltekintve, hogy idén már a gázpásztán megyünk a mészégetõk felé, és nem a göröngyös-susnyás úton a kerítés mellett. Elõször a rekultivált bánya szélén haladva érzek fáradságot, kell a lé nagyon. Kopárcsárdánál még kissé kaotikus a helyzet, Jávor Zoli fél vállával az egyik sátorvasat tartva pecsétel megfontoltan. Két pohár bodzaszörp után megyek tovább, a gulyás idén kimarad.
Valamiért mindig félek a Kakukk-hegy felé menõ úttól, kavarás ügyileg de idén is jól ki van jelezve.
Pecsét a csúcson, aztán kissé nehézkes ereszkedés. Hosszú-völgyig megmarad ez az ólmos érzés, egyedül itt nem élveztem a mozgást.
A legjobb pillanatban érkezik a frissítõpont, rendbe rak az emelkedõ elõtt, és feldob az is, hogy még bõven világos van. Piros túrán még soha nem jutottam ennél tovább világosban. A Nagy-Szénás meglepõen könnyedén megy, és jól esik a birsalmasajt a ponton, köszönet érte!
Fent a csúcson futtában élvezem a kilátást. Milyen egyszerû Nagykovácsiba leereszkedni a köves lejtõn világosban! Sokan vannak a temetõbe, legalább olyan szép lesz majd a látvány este, mint tavaly volt. Megteszem a világ legértelmetlenebb kerülõjét, és befordulok a templom felé. Nem látok szalagokat. Tavaly voltak, gondolom idén is lettek kirakva, csak inflálódtak. 15:27-es idõ kerül a lapomra.
3 percet teketóriázok a ponton, ebbe belesûrítem a technikai szünetet, és az evést. Idén elmarad a szokásos remegek mint az állat mikor kilépek a plébániáról. Várom, hogy Balázs szembe jön, de sehol senki. Vörös-pocsolyás háton csak átvágtatok, napvilágnál könnyû elkerülni a köveket. Julianna-major fölött a piros letérését érzésre találom el, jó lett volna ide egy szalag, az elsõ bálozóknak.
Sistergõ a tõle megszokott magas színvonalon szolgál ki, itt tudom meg, hogy Balázs Dobogókõn kiszállt, de arról nem tud semmit, hogy mennyi sz elõnyöm. Ostya, kóla, uzsgyi, talán a János-hegy meglesz világosban.
Fekete-fejen nincs egy lélek sem, csak Jaat-nak kikészített banán árválkodik a csúcson. Felhívom Jávor Zolit és lefényképezem a csúcsot.
Idegesít a János-hegy, kicsit tartok tõle, pedig egyáltalán nem vészes, hamar meghódítom. Idén a kilátónál van a pont, a kilátó biztonsági õre gondoskodik éppen a pontõrök szórakoztatásáról. Kicsit hideg a szörp, de inni kell.
Makkosmária felé félúton szedem elõ a héten vásárolt új fotonágyúm. Kedvezõek voltak a hét közben szerzett tapasztalataim, jól lehet haladni vele, 20 perc alatt a kegytemplom elé teleportálódom. Itt van Balázs is, kiderül, hogy az influenzája miatt volt kénytelen kiszállni.
Alig 6 km, és 170m szint a maradék, de a budaörsi hegyeken rendszeresen kevergek. Idén sincs másképp egy letéréskor elvesztem a tájékozódó képességem, és tévedésbõl visszamegyek az aszfaltig. Tisztára, mint Kazinczyn. Plusz két kili, és a kilenc órán belüli teljesítés az ár. Végtére is 9:04-el csörtetek a városi klubba.

Köszönöm a szervezõk áldozatos munkáját, igazán jól éreztem magam!