Túrabeszámolók


Bakony 50/25/10

tapirka1014Túra éve: 20052005.12.12 22:22:33
Bakony50 – A Tizenharmadik
Alcím: Tavaly ez még nem volt itt
Alcím 2: JB mattolja a sötét oldalt

Most, hogy a sok címet leírtam, már nincs is semmi, amit ne mondtam volna el.
Szokásomhoz híven a Bakony50 nekem hazai túra, elõtte már otthon alszom, így a bonyolult logisztikába nem kellett belefolynom. Reggel mire Veszprémbe értem, a csapatnak már nagyon futhatnékja volt, ennek ellenére majdnem fél kilencig várt a csapat, el sem kezdem felsorolni, hogy kik voltak, mert valakit biztos kihagynék. Az egyik csapat kb. 2-3 perccel elõttünk indult, hatan maradtunk (Ákibátyó, Balázs, Ispi, JB, Larzen, Tapír), nagyképûen gyors szekciónak neveztük magunkat.
Szokásunkhoz és a három harmados elvhez híven a túra jó hangulatban indult, mindenki velem szórakozott. Veszprémben haladva több olyan épületet is láttam, ami újonnan épült, sajnos ezt túl sûrûn megjegyeztem, így aztán a végén már a parkoló autóknál is hallottam a hátam mögött: „Jé, tavaly ez még nem volt itt!”
Balázst próbáltuk otthagyni az állatkertben, lett volna hely a fókáknál és az orángutánoknál is, de inkább továbbjött. Kár. Késõbb hallottuk ahogy etetik a tapírokat, Ispi szerint a medvéket etették tapírral. Az ominózus ponton és onnan sok-sok km-en át hallgathattam,hogy hol tévedtem el tavaly, pedig az nem is én voltam, akkoriban egy középszerû ismerõsöm ment elöl. A csatárhegyi pontot Ispi hatására a többiek tájfutó stílusban, toronyiránt akarták megközelíteni, de szépen végigmutogattam nekik a jeleket a fákon, persze ezért megint voltam a hülye :-)
Herendig eseménytelenül telt az út, a bugyuta poénokat nem számítom eseménynek. Idáig kb. 6 perces átlaggal jöttünk. Itt volt vége a viszonylag sík terepnek és az elsõ harmadnak. Tartva magunkat az elvhez, innen szótlanul futottunk tovább, bár ebben valószínûleg a rendszeressé váló kisebb emelkedõk is hozzájárultak. Említésre méltó ezen a szakaszon, hogy Ispi itt lépett ki elõször a nyugalmi pulzustartományból, az egyik emelkedõ bejelzett az órája, valamint a hátamon csattanó hógolyók. Az elkövetõk, természetesen Balázs és Ispi.
Féltávhoz 2:41-gyel értünk, a második fele gyorsabb szokott lenni, ezért felülbíráltam az elõzetes 5.30-6.00 órás tervet, reméltem, hogy meg tudom csípni az 5:15, pontosan 10 éve fenálló Bakony50 PB-met.
Mivel nem vagyok tapír, a ponton mindenkit megkínáltam a titkos fegyveremmel, aszalt sárgabarackkal, aminek meg is lett az eredménye. Rajtam kívül mindenki megtáltosodott, hamarosan annyira szétszakadoztunk, hogy az elsõ (JB) és az utolsó (Tapír) között mintegy 2 percnyi különbség volt. Erre még rátett az is, hogy megálltam technikai szünetre. Az erdõbõl kiérve azonban örömmel vettem tudomásul, hogy a társaság újra összeállt és rossz felé megy. Egy ideig tépelõdtem, hogy szóljak-e nekik, végül Tapír vesztett, a lelkiismeretem gyõzött, utánuk kiabáltam. A választ nem hallottam, de nem jöttek vissza a jelzett útra, mint késõbb kiderült, arra is volt jelzés. A 33 km-es pont elõtt újra teljesen együtt voltunk, mindenki arról panaszkodott, hogy mennyire kikészült.
Itt kellett volna Balázsnak és nekem meghalnom, legalábbis, ha voodoo-versikéknek lenne hatása. Már Veszprémtõl lelkiterrorizáltuk egymást a következõ kis rigmusokkal:
Balázs: Öreghálás, tapírhalás!
Tapír: Öreghálás, meghalsz Balázs!
Azt a hozzáértõk gondolom azonnal látják, hogy az én eposzom mennyivel kimunkáltabb, gyönyörû lejtéssel követik az erõteljes daktilusokat a mély, morajló jambusok, míg Balázstól csak egy gyenge óvodás mondókára futotta tellett.
Mivel a pontot mindenki túlélte, csak JB sírt folyton, hogy nem bírja, újabb versciklus ugrott be: „Jágerrétnél meghalsz JB!”.
Ahhoz képest, hogy ez már a harmadik harmad volt, még kitartott a fahumorunk, bár itt hamar szétszakadoztunk, Balázs, JB, Ispi együtt elöl, Áki, Larzen, Tapír változó sorrendben, kb 50 méterenként, de mindannyian egyedül. A pápavár aljai ponttól (37 km), aztán kialakult a végsõ felállás, a hármas elöl, aztán én egyedül, Áki, Larzen mögöttem.
Jágerréthez (40 km) én értem elsõnek, a trió elkevert valahol. Itt újra összevártuk egymást, elpusztítottunk legalább 2,5 liter buborékos vizet (csak ilyen volt) és együtt indultunk tovább. A voodoo-versike most sem hatott, JB kõkeményen nyomta tovább, hiába, a rendszeresen edzést nem pótolja semmi :-)
Nekem még meg kellett állnom kiborogatnom a cipõmbõl az út porát, ezalatt jó 2 perces hátrányra tettem szert, pont annyit, hogy ne tudjak elmenni a csapat elejével. Amíg a földön ülve tollászkodtam, Balázs belémrúgott, Ispi hógolyóval dobált, hiába, ilyenek az én barátaim :-)
A 40 km-es részidõ kereken 4 óra volt, a pihenéssel, tetvészkedéssel együtt, 4:05-nél indultunk tovább a maradék 10,5-re. Ott és akkor , nem tudatosult bennem, hogy ez 5 órán belüli részidõ, pedig talán meglett volna. Sebaj, idén nem is hittem magamról, hogy belül leszek, az utóbbi hetek elég gyalázatosra sikeredtek. Ákibácsi a sík szakaszon utánamszólt, hogy jó a mozgásom, mint Sárváron 7 óra után, gondoltam, hogy visszafordulok és bokán rúgom, de ennél sokkal nemesebb bosszút eszeltem ki: Sárváron bokán rúgom 7 óra után :-)
A 2 perc különbség egészen az utolsó pontig megmaradt, a végén a szántóföldön és az aszfalton kaptam még 2-t, így a vége nekem 5:04 lett, ami az eddigi legjobb Bakony50-es idõm.
Végül Balázs, csak azért, hogy engem bosszantson, egy kegyetlen hajrával néhány másodperccel 5 órán belül ért be, után jött JB, az Isten, aki a Bakonyban mattolta a Sötét Oldalt. Nagyon erõs, nagyon szívós, remélem elmehetünk vele máskor is túrázni. Ispivel mindig megtiszteltetés együtt futni, bár eleinte morgott az óvodás tempónk miatt. A túra csúcsa volt Ákibácsi és Larzen közös befutója, teljesen ugyanolyan ruhában kanyarodtak be a célegyenesbe, megért volna néhány fotót a módszer két atyja :-)

Egy kicsit megnyugodtam, az elvégzett munka tényleg nem veszik el, az utóbbi idõk betegsége, sérülése nyomtalanul elmúlt, és nem hagyott túl nagy nyomot a formámon. Azt már nem fogom megtudni, hogy mire lettem volna képes, ha február végétõl is tudom keményen nyomni. Aminek külön örültem, nem volt semmiféle holtpont, mentek az emelkedõk, és a végére sem jött a Tapír-féle nagyhalál, az utolsó tizest is érzésre jó mozgással és tempóban sikerült végignyomni, még sosem volt olyan, hogy ezen a hosszú egyenesen egyáltalán ne gyalogoljak bele.
Az elsõ 25 km 2:41 lett, a második 2:23, az 51 km-en sikerült 6 percen belüli átlagot menni, teljesen elégedett vagyok.