Óbudavár éjjel
GPS-el mért távolság: 21,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 380 m.
Várpalotáról érkezve, a falu elõtt megálltam egy kis talajerõ visszapótlást végezni. Kiszálltam a kocsiból, s mentem elkezdtem gondolkodni, hiányzik ez nekem? Alig bírtam menni. Ha már eddig eljöttem, csak megcsinálom. A faluban leparkoltam. Pakolászás közben rám köszön egy túratárs. Felnézek, hát egy pápai volt munkatársam az. Gyorsan megegyeztünk, együtt megyünk. A nevezés közben megérkezett István is, aki sokkal gyorsabb nálam. Még a Deákon beszéltünk, róla, hogy valószínûleg eljön. Õ egy mecseki teljesítménytúráról érkezett. Kacérkodott ugyan a Fehér-Vár-Palotával is, de nem szereti a nem körtúrákat, bár mondtam neki itt kivételesen ez nem túl nagy gond, mivel a két város között reggel nagyjából negyed óránként van busz. Megegyeztünk, nem akar sietni (egyébként ezen a távon egy jó órát verne rám), így végül hármasban vágtunk neki a távnak.
A 2007-es teljesítésem GPS nyomvonalát feltettem a GPS-emre, Istvánnak pedig a turistautak.hu-ról voltak feltöltve a Balaton-felvidék turistaútjai, így tudtuk, nem lehet különösebb elkeverés. A végére kiderült két éve négy helyen tértünk el többé kevésbé a turistaösvényektõl, bár ebbõl csak egy volt tényleg jelentõ. A falucskából hamar kint voltunk, s lekanyarodhattunk az aszfaltról. Nem mentünk sokáig, s már is elmondhattam: „Stirlitz akkor már tudta...” Hát...! Igen. A Fehér-Vár-Palota tapasztalata alapján nem vettem kamáslit, pedig itt igencsak elkelt volna. Sokkal sárosabb a terep. Persze, ha a Deákon megtapasztalt zalai vendégmarasztalót tekintjük etalonnak, akkor itt csak némi saracskáról beszélhetünk.
Ahol utoljára hárman nagyon elkevertünk, s csak telefonos segítséggel tudtunk továbbmenni, láttuk, páran most is rossz felé mentek. Utánuk kiabáltunk. Ketten visszafordultak s jöttek utánunk. A többiek, vagy nem hallották, vagy úgy gondolták az õ irányuk a jó, ami a szentjakabfai tehenészethez vezet. A Mohán vásárolt elemek viszont csak eddig bírták. Nem valami sok. Kénytelen voltam a keresõ fénynek tervezett bicikli lámpámból kivenni két elemet. Viszont most nem voltam lusta a lámpa saját nagy akkuját is cipelni, így nem volt gond. Másrészt a nálunk lévõ megfelelõ adatokkal feltöltött GPS-ek mellett igazából csak a biztonsági tartalék szerepét töltötte be.
Bizony ezen a túrán is kérnem kellett társaimat néha, lassítsunk egy kicsit. No egy ilyen után egy darabig én mentem elõl, ami alapján István meg is jegyezte, ahhoz képest, hogy „visszavettünk” a tempóból, az átlagsebességünk 4,7-rõl, 4,9 km/h-ra nõtt.
Jót beszélgetve értünk be Balatonhenyére, ahol a kocsmában megkaptuk a pecsétet, ettem egy szendvicset, mivel már kezdtem eléhezni. Megittam rá egy alkoholmentes sört, s így már rendben voltam, leszámítva, hogy szokásomtól eltérõen leültem. Elég nehéznek bizonyult az újra elindulás. Következett a túra legsárosabb része Monoszlóig. Innen igen jó tempóban mentünk föl a Hegyestûre, ahol kellemetlen meglepetés ért. Tea csak annak volt, akinek volt bögréje, vagy pohara. Nálunk nem lévén ilyen, hoppon maradtunk. Irány lefelé.
Átverekedtük magunkat a borókáson. Késõbb, a következõ hegy derekáról, a párás idõ ellenére is szép kilátás nyílt a Balatonra. Sõt ,a déli part fényei is látszottak. Eseménytelen út után beértünk Szentantalfára, amit gyorsan el is hagytuk. Ettõl kezdve végig aszfalton kutyagoltunk. Nem esett jól. Már csak loholtam társaim után. Igen csak demoralizált ez a szakasz. Eddig szinte végigbeszélgettük az utat, itt viszont nagyokat hallgattunk. Már messzirõl láttuk a templomtornyot, ami egy istennek sem akart közeledni. Valószínûleg jobb lett volna, ha nem látjuk. Azért végül csak beértünk. Megkaptuk az oklevelet, s a kitûzõt. Megettük a jó kis babos káposztát (kerestem is a Neten pár receptet, hogy baráti társaságban megfõzzem), amit forró teával öblítettünk le, s elindultunk hazafelé.
Így hármasban, a túra, a zömében jó szalagozásnak (volt benne néhány fényvisszaverõ anyagú is) és természetesen a GPS-es adatoknak köszönhetõen egész kellemes volt. Az idõjárás is barátságosabbá vált a napközbenihez képest. Úgy terveztem, valahogy szép lassan, komótosan majd csak végig poroszkálok az útvonalon. Ehelyett, az adataim szerint 4,8 km/h-s átlagot mentünk, szemben a Fehér-Vár-Palotán teljesített 4,6 km/h-val. Persze ott többször megálltunk nézelõdni.
A túra ár/szolgáltatás aránya elég rossz, de van nála sokkal rosszabb is. 1200/1100 Ft-ért. Szürkeárnyalatos nem túl jó fénymásolt térképlap (turista térkép nélkül nem sokat ér), viszont használható itiner (lényegesen jobb, mint két éve) jár hozzá. Jó szalagozás, és útvonal kitáblázás. Már tényleg csak egy-két pont van ahol kellene még javítani, bár hallottam olyan véleményt is, hogy már túl is van szalagozva az útvonal. Ez óriási fejlõdés egyébként a két évvel ezelõtti semmihez képest. Még a túra elsõ szakaszán van egy kritikus pont, ahol a villanykaróknál kissé jobbra kell tartani. Miután a GPS alapján mentünk kb. 30 m-t megláttuk az elsõ szalagot. (Itt keveregtünk többen két évvel ezelõtt is, és most is itt mentek néhányan rossz irányba (tehenészet)). Ha ez is fényvisszaverõ szalag lenne, akkor már tényleg nagyfokú figyelmetlenség kellene az eltévedéshez. A henyei kocsmában féláron lehetett vagy egy üdítõt, vagy egy sört vásárolni, a hegyestûn tea, már akinek volt mibõl meginnia. A pontõröket kiszállító autóban maradtak a poharak. A célban a babos káposzta és tea, vagy forralt bor. Ez utóbbit egyébként a túra elején is kínálták. |
