Zalaegerszegen töltöttem a hétvégét, így gondoltam elnézek Söjtörre, úgyis kellett egy hosszút futnom. Utoljára ’99-ben volt olyan, hogy pont a Deák hétvégéjét töltöttem Zegen, akkoriban még nem futva túráztam és akkor a 70-esen indultam. Most csak fél nap kimenõt kaptam, így maradt az 55-ös táv.
A rajtban nagy örömömre Joey azonnal megismer, beszélgetünk egy keveset, megkérdezem, hogy futhatok-e a túrán, õ pedig megpróbál rábeszélni a 70-es távra. Szerencsére nem hagyom magam.
Megkapom az igazolófüzetet, amiben egy térképvázlat mellett van egy tömör, de azért részletes útvonalleírás, valamint az útvonal fõbb pontjait részletes távolságadatokkal tartalmazó táblázat.
Laza futással indulok, de még bent a faluban érzem, hogy ez nem az én napom lesz, fásultnak, fáradtnak érzem magam, nem igazán pörögnek a lábaim. Ezen a problémán olyan jól elgondolkozom, hogy az elsõ pontot jelzõ letérést simán elkerülöm, pedig tökéletesen van jelezve. Túlfutok majdnem másfél km-t, felmegyek egy gerincre, majd onnan le, mikor kezd gyanús lenni, hogy sehol a pont. Egy gyerekcsapat igazít el, hogy már rég elhagytam a pontot. Mászás vissza a gerincre, majd le, itt találkozok többekkel is, akiket már korábban elhagytam. A gerincen futunk össze elõször Galadh Erebbel. A pontot (2,56 km) fél óra alatt érem el, igaz mentem érte több mint 5 km-t. Itt azonnal leteszek a 6 órán belüli teljesítésrõl, úgysem megy a futás, és mire visszaérek arra a pontra ahol visszafordultam, látom, hogy 18 percet vesztettem a túlfutással.
Innentõl a Miskei vadászházig jól követhetõ széles erdészeti út vezet, azon a ponton találkozom újra GE-vel és kis csapatával, ahol majd a Mackó forrás után keresztezzük újra ezt az útvonalat. Itt még jól követhetõek a jelzések, ami sok helyen sajnos nem mondható el, viszont ezt a hiányosságot Joey kitûnõen pótolta a rózsaszín-lila-narancssárga szalagozással. A rikító szalagokat mindenhol észre lehet venni, csak az olyan bénák tévedtek el, mint én :-)
A Miskei vadászháznál (7,11 km 57:08) már egy kicsit jobb az idõm, de továbbra sem érzem magam jól, pedig még teával is kínálnak a ponton.
Az elsõ hét km szenvedõs futás után jön egy holtpont, ami a túra végéig tart, így aztán nem is fizikailag megerõltetõ a 6 óra, hanem fejben, igazi agymunka. A lábaim nem visznek, lejtõn sem tudok gyorsabban futni,mint síkon, viszont furcsamód az emelkedõk is mennek ugyanebben a tempóban.
A vadászház után nem sokkal kezdõdik egy olyan szakasz, ami aztán a túra nagy részére jellemzõ, nagyon keveset használt turistautak, még kevesebbet használt erdészeti utak, tele gallyakkal, mély keréknyomokkal (helyenként combközépig ér a teherautók kerekei mellett feltorlódott és megszikkadt sár), nagyon nehezen futható terep. Nem sokkal a Börzöncei hegyi pont elõtt se jel, se szalag, itt a jól megírt itiner ment meg, így beveszem a balos kanyart az elsõ földúton, nemsokára a jel is elõkerül. Itt még sok lábnyom van elõttem, így ha bizonytalan vagyok, jó nyomkeresõ módjára vizslatom a a földet, hogy jártak-e már elõttem erre.
A pont után (13,65 km 1:38h) elválik a 70-es és az 55-ös táv, innen egy aszfaltút vezet Zalaszentbalázsra. Elõször egy meredek lejtõ Börzöncére, majd majdnem ugyanilyen meredek az út felfelé. Még az aszfaltút mellett is látok szalagokat, pedig itt aztán egyértelmû az út.
A zalaszentbalázsi pont (18,38 km 2:04h) után nem sokkal utolérek két túrázót, az egyikük mintha sétálós bácsi volna, másikuk szintén ismerõs, sokszor találkoztunk már, de szörnyû arcmemóriámnak köszönhetõen szégyellhetem magam, nem ismerem meg :-(
Beszélgetünk egy-két percet, abban a szégyenben is részem van, hogy összekevernek –balazs-zsal :-). A falun átfutva egy meredek, de jó minõségû út jön, legnagyobb csodálkozásomra jó tempóban sikerül felfutnom rajta, egyetlen említésre méltó esemény itt az út közepén árválkodó palacsintasütõ. Reménykedve belepillantok, de az elõttem menõk valószínûleg már kiették belõle a palacsintát.
Egy széles jól futható út vezet itt is, így teljesen elgondolkozva elhaladok a zöld jelzés becsatlakozása mellett. Amikor aztán a zöld jobbra elválik, bambán pislogva próbálom értelmezni az itinert, a jelzést, és a szalagozást, de sehogy sem jön össze. Nem is csoda, teljesen máshova képzelem magam, mint ahol vagyok. Végül a szalagoknak hiszek. Szerencsémre.
A Mackó forrásnál (28,52 km 3:09h) vagyok kb. féltávnál (az eltévedést is beleszámolva), nem is olyan rossz az idõm, pedig fejben csúnyán szét vagyok esve, de a lábaim csak mennek mint egy gép, egyenletes tempóban visznek elõre. A ponton kapok egy csokit, lehet, hogy én vagyok itt az elsõ áthaladó, mert a bácsi nem tudja mit is kell csinálnia. Mondom, hogy a rajtszámomat jelölje meg a papírján, adjon egy pecsétet és egy csokit, és már itt sem vagyok. Még utánam kiabál, hogy nem a horgásztanyánál lesz a pont, hanem egy pincében a Szentlászlói-hegyen. Elõször megrémülök, hogy az meg mi és merre van, de látom, hogy az eredeti útvonalra esik, így nagy baj nem lehet.
Meg is találom a pontot, épp mostanra ürült ki a Camelbak-em, megtöltöm, felkapok egy zsíroskenyeret és már futok is tovább. A faluban van egy cseles jobbkanyar, soha nem találtam volna meg, ha Joey nem tesz félméterenként egy szalagot. Pedig a jelzés is ott van jól láthatóan, de a „jobbra a Znégyzet jelzésre váltunk” alatt nem egy 180 fokos visszafordítóra gondoltam, ami az útszéli fémkorlát alá fut be. A tópart nagyon szép, a rajta átvezetõ híd pedig kimondottan tetszik. A tó után nemsokkal átkelek egy patakon, ami nem nagyon látszik, majd egy kellemetlen emelkedõ következik egy szántóföld szélén, de legalább a panoráma szép fentrõl visszanézve. A Gáni hegynél levõ pont a maratoni távnál van (4:49h), elõtte azonban még egy csodálatos sárga-barna-bordó erdõn futok keresztül.
Rádiházára ereszkedve szemben a domboldalban egy tehéncsorda legel, teljesen alpesi hangulatú a környék. A pont még nincs a faluban, pedig már 3 perce nyitva kellene lennie. Megjegyzek egy-két jellemzõ tereppontot, hogy a célban bizonyítsam, hogy jártam itt.
A Szompácsi kápolna az egyetlen emlékem ’99-bõl, itt akkor már nem esett jól, most nincs ilyen gondom, mert már 40 km óta nem esik jól, de innen már alig van hátra.
Innen a Bezerédi erdõig nagyon jó a szalagozás és viszonylag sokan mennek is elõttem, a rövidebb távokon indulókat érem itt már utol. Az erdõbe beérve ösvénynek semmi nyoma, erre valószínûleg csak a túra idején jár ember, szerencsére itt is segítenek a jelek és a szalagozás, de aki sötétben ér ide, annak meggyûlhet a baja ezzel a résszel.
A Válicka hídján átkelve hirtelen teljesen eléhezem, ez várható is volt, hiszen csak egy csokit és egy szelet zsíroskenyeret ettem, valamint kb. 4 liter folyadékot ittam meg. Mivel már csak 2-3 km van hátra, nem látom értelmét, hogy egyek valamit, úgysem használna a célig, így nehézkesen de bekocogok a faluba, pont a cél bejáratánál futok össze harmadszor GE-vel barátaival és üzletfeleivel.
A vége 6:18, ha nem keverek az elején, pont 6 óra lehetett volna, de tudjuk, hogy a sportban nincsen ha.
Egy liter kóla mellett elfogyasztok néhány szelet hagymás-zsíroskenyeret, átveszem a díjazást, kis beszélgetés Joey-val, megtaláljuk a ’99-es teljesítésemet a statisztikájában, majd elballagok az autóig és hazaindulok.
Összegezve nagyon jó kis túra ez, olcsó, mégis bõséges a szolgáltatás, kitûnõ az itiner és a térképvázlat, jó a szalagozás, lelkesek a rendezõk és a segítõk, a táj adott, így õsszel különösen szép. Egyetlen baja van, hogy nagyon messze van Pesttõl, így csak szökõévente jutok el rá. |
