Túrabeszámolók


Tanúhegyek nyomában

kekdroidTúra éve: 20092009.12.02 17:40:47
Tanúhegyek nyomában 42 szalagozás, miegyéb

Álmatagon nézek körül a Kisfaludy-kilátóból, mellettem Kerek repkény fotózza a tájat, Budai-H.G. pedig a Nyugati pályaudvar mindennapjait meséli, ahogy kapaszkodik felfelé a lépcsõkön. A lábunk elõtt hever az egész Balaton-felvidék és a Tapolcai-medence, sõt, a Balaton felé is csodaszép a kilátás, kár, hogy igen sûrû felhõréteg takarja el elõlünk a napfelkeltét. Amikor elindultunk Badacsonytomajról, még tökéletesen sötét volt, ahhoz képest már most is fényárban úszik a táj. Felfelé semmiféle érdekes dolog nem történt, kivéve talán, hogy tökéletesen jelzett úton haladhattunk, Bubu mesélte is, hogy a BTHE felújította a Badacsony összes létezõ jeleit. Szép munka volt, nem is nagyon kellett kirakni csak néhány irányadó jellegû szalagot. Átsétálunk a Ranolder-kereszthez, megcsodálom a régebbi idõk embereinek a kézügyességét, õk is szerették volna megörökíteni a nevüket az utókornak. Dél felé fantasztikus a kilátás, még az enyhén szemerkélõ esõben is, legalább most némi empátiát is tanulunk, másnap a túrán sokkal erõsebben és hosszabban fog lezúdulni az égi áldás. Óvatosan leoldalgunk a Bujdosók lépcsõjén, majd besétálunk Badacsonytördemicre. Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy öt perccel érkezésünk elõtt ment el egy vonat, amelyet akár fotózni is lehetett volna. Sebaj, marad elég téma így is. Kiteszünk néhány szalagot, hogy a seprûk se unatkozzanak másnap, majd elhúzunk Szigliget felé.

Itt az Avasi templomnál kell sûrûbben kitenni az iránymutató szalagokat, mint késõbb kiderül, ez nem sikerül valami fényesen. :( A templomrom és az elõtte lévõ kis emlékpart még mindig igen szép, most nem állunk meg pihenni, irány Szigliget vára, Bubu elkeserít, hogy a pontõr odafent ül. Belépõjegy nincs, így viszont OKT pecsét és a Vártúrák mozgalom pecsétje is hozzáférhetetlenné válik. Megint megtekintjük a „négy nyelv – négy helyesírási hiba” mottójú információs táblát is. A várban pihenünk egy kicsit, majd megcélozzuk a Szent György-hegyet. Folytatódik az aszfaltszaggatás, lévén errefelé a jelzett turistautak is a mûútra kényszerültek települni. Ennek oka meglehetõsen prózai: ami nincs leaszfaltozva a környéken az vagy szõlõ, vagy mocsár, így a turistának marad az országút. Illetve a 71-es fõút mellett a kerékpárút. A 71-est elhagyva még egy ideig tapossuk az aszfaltot, majd következik a Horváth-pince, az elsõ olyan feltételes pont, amelyet nekünk kell kirakni. Egy kicsit habozunk, hogy hol legyen: bevigyük, ne vigyük? Végül nem visszük be, ez valószínûleg rossz ötletnek bizonyul a másnapi esõ függvényében. A pince után elkezdõdik a kaptató a túra második legmagasabb hegyére, a Szent György-hegyre és hosszú kilométereken át csak emelkedünk, illetve talán kétszer ereszkedünk is. Az elsõ emelkedõs szakasz végén hangulatos kápolna uralja a tájat, nyitva van, elõtte néhányan egy kopjafa helyreállítását végzik, õk is javasolják, hogy nézzünk be, ha már egyszer itt van. Hevér Éva mondja is, hogy õ már sokadszorra van itt, de még ezt a kápolnát nem látta nyitva, kissé felesleges lenne megjegyeznem, hogy én sem, aki nem is sokadszorra jár erre. :)

Elsétálunk az Oroszlánfejes kútig, Repkénnyel töltünk vizet az épp kiürülõfélben levõ palackunkba, hurrá, újra három liter vizet cipelhetek, mint késõbb kiderül, nem is fölöslegesen. Eltalpalunk a hegy oldalában, kikerül egy következõ félautomata ellenõrzõpont, késõbb Bubu mutatja, hogy régen melyik szõlõn keresztül vágták le az emberek a turistaút kanyarát. Hosszas kapaszkodás után elérjük a hegy „csúcskönyvét”, jól be is írjuk magunkat, örülve annak, hogy itt még megvan ez az okmány. Kitérünk a hegytetõre, kötünk néhány szalagot és örülünk a kilátásnak, majd a bazaltorgonák mellett óvatosan lesunnyogunk a turistaházhoz. Négyfõs társaságunk igen jó kedvében találtatik itt az éppen érkezõ pygmea-Nagyondinnye páros által, akik a turistaház autós megközelíthetõségét vizsgálják és ha már itt vannak, minket is meóznak. Indulás lefelé, a távolban elhúz Tapolca felõl egy gyorsvonat, aztán nem sokkal egy Bzmot egy szál mellékkocsival, bõszen fényképezünk, mintha még nem láttunk volna hasonlót. Itt egy kicsit besûrítjük a szalagozást, amely az Eger-vízen való átkeléskor éri el a csúcspontját. Ismételten bocsánatot kérek Vagdalthústól. Átbotorkálunk a bürün, írok egy üzenetet pygmeának a patak állapotával kapcsolatban, kikötünk még pár szalagot Gyulakeszi határáig. A faluban a Hevér família jelenlévõ tagjai frissítést tartanak, mi Repkénnyel a tavalyi rossz emlékek miatt most hanyagoljuk a kocsmát, a pár perc ücsörgésnek viszont annál jobban örvendünk.

Irány Csobánc vára, illetve elõbb még a Rossztemplom, amelynek az oldalára valami módon fel kell applikálni egy irányjelzõ táblát. Ez nem kis feladatnak minõsül, mivel a célra rendszeresíthetõ eszközeink száma véges, sõt, jelenleg nincs is ilyesmink. Valamit azért alkotunk, aztán elmormogok egy rövid imát, hogy a laminált papírlap kibírja a szelet, legalább holnapig. Elballagunk a szerpentinút felé, kirakjuk az újabb feltételes pontot, aztán a következõt is, a kukára erõsített megoldás nem túl elegáns, de hirtelen ez a leginkább stabil tereptárgy a környéken. Megszámoljuk a tavaly tévesen talpfaként aposztrofált vasbeton keresztaljakat, amelyek száma két prímszám szorzatával egyenlõ. Most talán lépcsõnek nevezi õket a kérdés. Felballagunk a várromhoz, elképesztõ mértékû az állapotának javulása, nagyon igényes munkát végeztek a rajta dolgozók. Megbámuljuk a kilátást, kétségbeejtõ megállapítást teszünk: a Tóti-hegyre már nem érkezünk világosban. Épp lefelé indulnánk a várból, amikor Asciimo-ék jönnek szembe: velük idén másodszor találkozom, illene már megismerni õket, vagy legalább Asciimo-t, szerencsére Repkény gyorsabban kapcsol. :) Leballagunk az igényesen kitisztított forráshoz, irány Káptalantóti, kicsit elkezdünk sietni a naplemente narancsos színeibe öltözött égbolt alatt. A faluban megnézzük a Kalóz Kék elsõ jelzését, amely egy KL jelzés fölé van föstve és egy balos kitérõre invitálja a gyanútlan, de legalábbis térképtelen kéktúrázót. Mi is bedõlünk neki, de csak annyira, hogy a faluban kicsivel tovább követjük a jelet, mint kellene, jutalmul egy +500 méteres kis sétát kapunk.

Rálelünk a helyes útra, a Nap már lement, de még világosban menetelünk monoton módon a magas m... Tóti-hegy felé. Itt Bubu terepismerete alapján találjuk meg a helyes utat a sok közül, némi fejvakarást követõen, ugyanis a sok szalagkötés közben tökéletesen besötétedik. Felkaptatunk a meredek, csúszós parton a Tóti-hegyre, csodaszép a körkilátás, délnyugaton, a Balaton felé még egy halvány napsugár felcsillan és a hegyen ér minket az éjszaka. Körülöttünk a Balaton-felvidék apró falvaiból csillognak az utcai lámpák fényei. Fantasztikus. Az élmény megismétlésére megcélozzuk a Gulácsot, itt már testületileg csoffadtak vagyunk mind a négyen, még Bubu tûnik a leginkább frissnek, de már õ sem áraszt el annyi vasutas történettel, mint a túra elején. Menetelünk, átkelünk az országúton, elkezdõdik a hosszú emelkedõ, mára az utolsó a Gulácsra. A sötétség egyhangúságát a kanyargós, néhány helyen trükkösen kanyarodó ösvény és az avar alatti kõgörgetegek törik meg, nem éppen örömünkre. Felkanyarodunk a kék háromszög jelzésen, Repkény reflexbõl megy tovább ott, ahol a zöld sáv is, Bubu úgy kiabál vissza, hogy az az út nem lesz jó nekünk, már ha a Tanúhegyek nyomában túrát járjuk még be. :) Tehát vissza, fel a kényelmetlen járhatóságú ösvényen, amely szépen körbejárja az egész hegyet, végül a tetõre egy trükkös kanyarral ugrik fel. Bell Sanyitól kaptam képet, hogy milyen innen a naplemente: nagyon szép. Ottlétünkkor viszont be kell érni azzal, amit a Tóti-hegyen is láttunk, csak kicsit más szemszögbõl. Tavasszal, nyáron ugyanez a kilátás rögtön egy éjszakai balatoni fürdõzést kívántatna meg velem, most a jeges víztömeg sötétségének láttán csak megborzongok. Közös kép, önigazolásnak, hogy legyen még egy ilyen, aztán lecammogunk ugyanazon az úton, amelyen fölfelé sem volt jó jönni. Most lefelé sem az. :) A hátralévõ szakaszon az országútig nincs semmi érdekes, bukdácsolunk a sötétben, hajolgatok az ágak elõl, lámpát viszont nem vagyok hajlandó kapcsolni, ugyanis tökéletesen látni a Hold erõs fényénél, olyannyira, hogy a lámpám halvány, pislákoló fénycsóvája csak minimális mértékben erõsít rá. Elérjük a 71-es utat, rutinosan balra kanyarodunk, Bubu pedig valami lehetetlen helyeket szalagoz ki, hiába kiabálunk neki hárman is.

Felmegyünk a szép kapujelzéssel díszített lépcsõsoron, elballagunk az OKT elhagyásának a pontjáig és innentõl hosszú, egyenes, a sötétben nem valami ingergazdag úton battyogunk be Badacsonytomajra. Az iskola meglátogatása elõtt betérünk a pizzériába, mert szükség van valamire, ami kicsit is kalóriadúsabb, mint a hideg forrásvíz. Még a betérés elõtt találkozunk Vándorköszörûsékkel, betérés után pedig Gyõri Péterékkel és idén abban a szerencsében részesülünk, hogy a furcsa emberke, aki írásos megerõsítést kért az õ elsõségérõl, nem bukkan fel. Táplálkozás után az iskolában rengeteg sok rég látott ismerõs fogad, Vagdalthús rögtön meg is kínál Kemencei Körtepálinkával. :)

--------------------------------

Néhány szót a rendezési részrõl:
Reggel mindenféle külön ébresztõ nélkül kelünk (szegény pygmeát nagyon megijeszthettem tavaly), kiülünk rajtoltatni a 20A távot. Indítunk sok kedves ismerõs és ismeretlen túrázót, illetve mi csak az elsõ állomása vagyunk kálváriájuknak, amely PrInCe-ékkel folytatódik és a szakadó esõben teljesedik ki. A rajt 10:30-kor bezár, kivonulunk kávészünetre, majd visszatéréskor már a konyhát célozzuk meg. Némi útmutatás kiegészülve Ebola tesójával, illetve azokkal-a-kedves-rendezõtársakkal-akiknek-meg-akartam-kérdezni-a-nevét-de-valahogy-mindig-elfelejtettem, után nekilátunk az elõkészületeknek, becuccolunk az iskola konyhájába. Teafõzés, kenyérkenés a program, utóbbi akkor indul meg rohammunkában, amikor Olahtamas bejelenti, hogy már jönnek az elsõ beérkezõk. :) Késõbb csatlakozik még Maku Laci és Vándorköszörûs, a végén Morcsi is bekukucskál, -Dilen- pedig sütivel kínál. Sokan érkeznek, most nem sorolnám fel mindnyájukat (nehogy kihagyjak valakit), örülök, hogy jelenlétetekkel megtiszteltétek a túra céljának második legfontosabb helyszínét is. :) A statisztika kedvelõinek a fogyasztásról:
220 liter tea
30 kg kenyér (becsült adat, igazából fogalmam sincs...:))
7 bödön zsír: kolbászos, hagymás, apróra vágott szalonnás, libazsír, malaczsír
10 üveg lekvár: barackból, bodzavirágból, meggybõl, szilvából...
1 üveg zöldparadicsom-mártás
3 doboz margarin
sok savanyúság
Nem panaszkodhattunk az étvágyra. :)
Elnézést kell kérjek azoktól, akiknek egy idõszakban csak vajaskenyér jutott, akkor már nagyon szûkében voltunk az ellátmánynak, szerencsére Nomádék hamar pótolták.

Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani útitársaimnak, Kerek repkénynek, Hevér Évának és Budai-H.G.-nek a társaságért és a fuvarért. Mindenkinek köszönet a társaságért és a nem várt pillanatban jött nagy segítségért (elvégre Ebola tesójának, pl. nem ez lett volna a feladata, mégis, szó nélkül besegített, amikor csak tudott), akivel együtt kentük a kenyeret és fõztük a teát, igaz utóbbi folyamatban én maximum a gázégõt gyújtottam be, amikor az sztrájkot jelentve kialudt. Pygmeának a rendezésért, valamint azért, hogy megengedte, hogy részt vegyünk ennyi mindenben. Leinkább viszont Mindenkinek, akivel találkoztunk, a vidám pillanatokért. :)

-Kékdroid-